Debrecen, Déri tér
Archív képek
További képek a Fotólistában

Angol cím:Zsigmond Móricz

Debrecen
Déri tér
A Déri Múzeum előtti park nyugati sarkán látható.

Avatás1961. november 26.

TundeK62
2010.01.31. 21:57
Medgyessy és Móricz évfolyamtársak voltak a Debreceni Református Kollégiumban.
A „magyar Buddhának” is nevezett szobrot 1961-ben, Medgyessy halála után állították fel a Déri téren.
„Itt van a Móricz Zsigmond feje. Az ő robusztus, magabízó, derűs magyar feje nagyon kínálkozott nekem, hogy megfaragjam és kihasználjam a kőnek azt az önként jelentkező nagyszerű adottságát, az ő jellemzésére.” (Medgyessy Ferenc)

A szobor haraszti kőből készült, 124 cm magas.
Medgyessy Ferencnek ez egy kevésbé sikerült alkotása. Jelenleg épp az anyaga miatt nem látható a szobor, mert téliesítve van.
Medgyessy és Móricz nem egyszerűen évfolyamtársak voltak a Református Kollégiumban, hanem felnőtt korukban jó barátok is. Mindketten Budapesten éltek, de többször találkoztak később is a városban.

Egy érdekes, és elgondolkoztató tényre hívnám fel a figyelmeteket. Medgyessy Ferenc 1958-ban halt meg. Debrecenben 1982-ben nyílt meg a Medgyessy Emlékmúzeum. Vajon miért kellett erre 24 évet várni?
Móricz Zsigmond életrajza: http://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%B3ricz_Zsigmond
A szobor avatása egykori filmfelvételen: https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=16277
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%B3ricz_Zsigmond

készítette a műlapot

Közös gyűjteményben
Magyar írók szobrai

Cím alapján hasonló

"Móricz Zsigmond" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
74016
Feltöltve
2010.12.18. 01:54
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.12.18. 01:54

"Móricz Zsigmond" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
42996
Feltöltve
2010.02.11. 19:54

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.02.11. 19:54

"Móricz Zsigmond" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
74014
Feltöltve
2010.12.18. 01:53
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.12.18. 01:53

"Móricz Zsigmond" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
42995
Feltöltve
2010.02.11. 19:53

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.02.11. 19:53

"Móricz Zsigmond" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
42994

318908
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2018.07.23. 16:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.07.23. 16:55
2016. június

"Móricz Zsigmond" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
42686
Feltöltve
2010.02.05. 13:45

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 10.02.05. 13:45

"Móricz Zsigmond" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
74015
Feltöltve
2010.12.18. 01:54
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.12.18. 01:54

"Móricz Zsigmond" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
74013
Feltöltve
2010.12.18. 01:53
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.12.18. 01:53

"Móricz Zsigmond" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
42687
Feltöltve
2010.02.05. 13:45

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 10.02.05. 13:45

"Móricz Zsigmond" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
42688
Feltöltve
2010.02.05. 13:46

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 10.02.05. 13:46

"Móricz Zsigmond" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
318218
Fotózva
2008. október
Feltöltve
2018.07.17. 14:39
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix A340
ƒ350/100 • 1/120 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 18.07.17. 14:39
2008. október

"Móricz Zsigmond" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
465792
Fotózva
2012. április
Feltöltve
2021.11.02. 15:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ710/100 • 1/350 • 7.6mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.02. 15:18
2012. április

"Móricz Zsigmond" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
495537
Feltöltve
2022.07.27. 09:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.07.27. 09:23

Archív fotók

"Móricz Zsigmond" c. alkotás fotói

Medgyessy Ferenc alkotás közben.
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
16689
Feltöltve
2009.04.20. 11:10
Képinfó
Alkotó a képen
(Medgyessy Ferenc)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.04.20. 11:10
Archív felvétel
Medgyessy Ferenc alkotás közben.

"Móricz Zsigmond" c. alkotás fotói

1971
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
195150
Forrás
Helytörténeti Fotótár, Debrecen
Évszám
1971
Feltöltve
2015.02.11. 00:13
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.02.11. 00:13
1971, Archív felvétel
1971

"Móricz Zsigmond" c. alkotás fotói

1971
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
195151

Medgyessy Ferenc a Móricz-szoborral
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
195873
Feltöltve
2015.02.17. 00:43
Képinfó
Alkotó a képen
(Medgyessy Ferenc)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.02.17. 00:43
Archív felvétel
Medgyessy Ferenc a Móricz-szoborral
Összesen 18 fotó

Műlap története

22.07.27. 09:23
1 új fotót töltöttem a "Móricz Zsigmond" műlaphoz
21.11.02. 15:18
1 új fotót töltöttem a "Móricz Zsigmond" műlaphoz
20.08.31. 13:29
Megérintettem a "Móricz Zsigmond" alkotást
18.07.17. 14:39
1 új fotót töltöttem a "Móricz Zsigmond" műlaphoz
15.06.14. 23:26
A "Móricz Zsigmond" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.07.27. 04:03
A "Móricz Zsigmond" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.07.27. 04:03
A "Móricz Zsigmond" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.02.05. 13:46
1 új fotót töltöttem a "Móricz Zsigmond" műlaphoz
10.02.05. 13:45
1 új fotót töltöttem a "Móricz Zsigmond" műlaphoz
10.02.05. 13:45
1 új fotót töltöttem a "Móricz Zsigmond" műlaphoz
10.01.31. 21:57
TundeK62 publikálta "Móricz Zsigmond" c. műlapját
10.01.29. 19:26
A "Móricz Zsigmond" műlap gondozása átadásra kerültTundeK62 tagunknak
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.