Raoul Wallenberg-emlékmű

Budapest, V. kerület, Erzsébet tér

Budapest
V. kerület, Erzsébet tér
A Design Terminál mellett.

Felállítás2014. június 17.

Göröntsér Vera
2014.06.19. 17:46
Új emlékművet avattak Raoul Wallenbergre emlékezve a főváros központi helyén, az Erzsébet téren.
Az emlékmű rendhagyó. Nem hivalkodó, elvegyül a környezetében, aki meglátta, mégis hosszasan, elmélyülten tanulmányozta. Lényegében olyan, mint egy pad, rajta egy "ottfelejtett" diplomatatáska. A padnak azonban íve van, ami a két végen megtörik, durva, szabálytalan alakzatban végződik.
A diplomatatáskán az R.W. monogram olvasható, ami biztos, sokaknak csak egyet jelenthet. Akiknek pedig nem egyértelmű, olvashatja a "pad" kétnyelvű üzenetét.

Raoul Wallenberg, svéd diplomata 1912-ben született, de halála időpontjáról, helyéről csak feltételezések vannak. A második világháború éveiben magyar zsidók ezreit mentette meg a deportálástól (ld. még a feliratokat).

Az emlékmű elhelyezésének kifejezett előnye, hogy olyan helyre került, ahol sok fiatal fordul meg és remélhetőleg megáll, olvassa, okul.
Az "otthagyott" diplomatatáska kifejezett figyelemfelhívó, szándéka szerint kérdést generál: "A bronzból öntött táska ugyanis elgondolkodtatja az embereket. Kié volt az? Mi van benne? Titkok? És hol van a tulajdonosa, mi lett vele?..." (Idézet a Wallenberg húgával, Nina Lagergrennel folytatott interjúból, aki unokájával volt jelen az avatáson.)

A forrásként jelölt cikk kitér az alkotóra is, aki magyar származású, '56-os, azóta él Svédországban. Mint olvasom, New Yorkban és Stockholmban is van már "hasonló diplomatatáskás „szobra”".

Nagyon köszönöm Jánosnak a jelzést erről az alkotásról, a minapi avatásról. Az ajánlott átfogó cikket is, bár ettől most kicsit lustának érzem magamat. De köszönöm a szerencsémnek is, hogy dolgom végeztével sikerült útba ejteni ezt a mély üzenetet hordozó emlékművet.
Források:
http://nol.hu/kulfold/a-diplomatataska-titkai-1469109

Cím alapján hasonló

"Raoul Wallenberg-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
169110
Feltöltve
2014.06.19. 17:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.19. 17:01

169111
Feltöltve
2014.06.19. 17:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/200 • ISO100

169112
Feltöltve
2014.06.19. 17:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/250 • ISO100

Ne feledd
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
169115
Feltöltve
2014.06.19. 17:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.19. 17:02
Ne feledd

"Raoul Wallenberg-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
169113
Feltöltve
2014.06.19. 17:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.19. 17:01

"Raoul Wallenberg-emlékmű" c. alkotás fotói

Do not forget
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
169114

169116
Feltöltve
2014.06.19. 17:03

Göröntsér Vera 14.06.19. 17:03

169118
Feltöltve
2014.06.19. 17:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.19. 17:04

"Raoul Wallenberg-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
169119

169117
Feltöltve
2014.06.19. 17:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.19. 17:03

"Raoul Wallenberg-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
363804
Feltöltve
2019.07.04. 19:46
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ32/10 • 1/400 • 5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 19.07.04. 19:46

"Raoul Wallenberg-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
363805
Feltöltve
2019.07.04. 19:46
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ32/10 • 1/640 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 19.07.04. 19:46
Összesen 12 fotó

Műlap története

23.12.16. 15:22
Megérintettem a "Raoul Wallenberg-emlékmű" alkotást
23.03.04. 09:39
Megérintettem a "Raoul Wallenberg-emlékmű" alkotást
22.12.15. 10:39
Megérintettem a "Raoul Wallenberg-emlékmű" alkotást
22.03.27. 09:45
Megérintettem a "Raoul Wallenberg-emlékmű" alkotást
20.07.08. 14:38
Megérintettem a "Raoul Wallenberg-emlékmű" alkotást
19.07.04. 19:46
2 új fotót töltöttem a "Raoul Wallenberg-emlékmű" műlaphoz
19.06.08. 17:07
Megérintettem a "Raoul Wallenberg-emlékmű" alkotást
19.02.20. 08:47
Megérintettem a "Raoul Wallenberg-emlékmű" alkotást
18.12.09. 15:48
Megérintettem a "Raoul Wallenberg-emlékmű" alkotást
18.10.25. 12:41
Megérintettem a "Raoul Wallenberg-emlékmű" alkotást
18.08.18. 13:38
Megérintettem a "Raoul Wallenberg-emlékmű" alkotást
18.07.12. 12:06
Megérintettem a "Raoul Wallenberg-emlékmű" alkotást
18.05.23. 08:49
Megérintettem a "Raoul Wallenberg-emlékmű" alkotást
17.06.24. 19:52
Megérintettem a "Raoul Wallenberg-emlékmű" alkotást
17.02.23. 08:30
Megérintettem a "Raoul Wallenberg-emlékmű" alkotást
17.02.05. 14:20
Megérintettem a "Raoul Wallenberg-emlékmű" alkotást
16.04.10. 09:21
Megérintettem a "Raoul Wallenberg-emlékmű" alkotást
16.02.07. 12:14
Megérintettem a "Raoul Wallenberg-emlékmű" alkotást
14.06.19. 17:46
Göröntsér Vera publikálta "Raoul Wallenberg-emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.