Budapest, X. kerület, Kőrösi Csoma Sándor út 7.
További képek a Fotólistában

Budapest
X. kerület, Kőrösi Csoma Sándor út 7.
A Szent László plébániatemplomtól balra, utak körbefonta önálló zöld szigeten.

Felállítás2014. június 10.

Csuhai István
2014.06.17. 14:59
Mint ahogy arról a Pataky István mellszobráról szóló lapon http://www.kozterkep.hu/~/9974/Pataky_Istvan_Budapest_1964.html annak idején beszámoltam, a kőbányai önkormányzat még 2012-ben határozatot fogadott el arról, hogy a mellszobrot áthelyezik, helyére Lechner Ödön egészalakos szobra kerül. A múlt héten ez a Pataky-mellszobor áthelyezésével 2013 nyarán ténylegesen megkezdett akció befejeződött, hiszen halálának századik évfordulóján, 2014. június 10-én felavatták Lechner Ödön szobrát, az építész második egészalakos, viszont első alakos-fejfedős ábrázolását Budapesten.

Az életnagyságúnál valamivel nagyobb szobor szép klasszikus ábrázolás, az álló főalak mellé emelvény került, melyen egyik legkiemelkedőbb munkája, a kőbányai Szent László-templom áll, ahogyan az épület a valóságban is ott magasodik a háttérben a kompozíció mögött. A szobor a kisplasztikáival nagy figyelmet kivívó, kitűnő Zsemlye Ildikó műve. Külön figyelmet érdemel az elhelyezés, Andor Anikó vezető tervező és a Land'A Táj- és Környezettervező Műterem munkája; kis emelkedőt alakítottak ki, a szobor elé helyezett mészkő térképzés elemein pedig az építész legfontosabb műveinek neve és építési éve olvasható.

Kifejezetten jól sikerült dolog, csak az elejét, az áthelyezést tudnám feledni - ez azonban tökéletes összhangban van a jelenleg fennálló orwelli szoborállítási elképzelésekkel. A múlt nemkívánatos részét minden áron törölni kell.
Források:
http://tervlap.hu/cikk/show/id/2914
Göröntsér Vera
2020.05.25. 23:01
Kedves-figyelmes követőnktől kaptunk egy ajánlást, ami sok minden közt az alkotás avatásáról tudósít Kőbánya honlapján. A születésének éppen 100. évfordulóján avatott alkotás kapcsán az eddigieken kívül megtudható belőle, hogy építésznek itteni művein kívül (nevéhez kötődik a közeli Szent László Gimnázium is) külön kötődést ad az a családi téglagyár, ami Kőbányán működött és ahol Lechner gyermekkorában "megtanult bánni az agyaggal, megismerte a kerámiatechnikákat. Ebben a családi gyárban készültek a mázas majolika és terrakotta kerámiák, mely iránti, ifjúkori érdeklődése a későbbi munkásságára is nagy hatást gyakorolt."
Ez és minden más olvasható a cikkben: https://www.kobanya.hu/?module=news&action=show&nid=180347

Kapcsolódó
Pataky István
Közös gyűjteményben
Építészek szobrászati emlékei

Cím alapján hasonló

"Lechner Ödön" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
168778
Feltöltve
2014.06.17. 14:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ50/10 • 1/400 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.06.17. 14:36

"Lechner Ödön" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
168779
Feltöltve
2014.06.17. 14:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ45/10 • 1/320 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.06.17. 14:37

"Lechner Ödön" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
168780
Feltöltve
2014.06.17. 14:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ48/10 • 1/320 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.06.17. 14:37

"Lechner Ödön" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
168781
Feltöltve
2014.06.17. 14:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.06.17. 14:38

"Lechner Ödön" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
168782
Feltöltve
2014.06.17. 14:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO400

168783
Feltöltve
2014.06.17. 14:39
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.06.17. 14:39

"Lechner Ödön" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
168784
Feltöltve
2014.06.17. 14:40
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ45/10 • 1/320 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.06.17. 14:40

"Lechner Ödön" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
168785
Feltöltve
2014.06.17. 14:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.06.17. 14:41

"Lechner Ödön" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
168786
Feltöltve
2014.06.17. 14:42
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.06.17. 14:42

"Lechner Ödön" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
168787
Feltöltve
2014.06.17. 14:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.06.17. 14:43

"Lechner Ödön" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
168788
Feltöltve
2014.06.17. 14:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/200 • ISO400

168789

173411
Feltöltve
2014.07.23. 15:16

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.07.23. 15:16

"Lechner Ödön" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
173412

173413
Feltöltve
2014.07.23. 15:17

Ády 14.07.23. 15:17

"Lechner Ödön" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
173414

173415

262566
Feltöltve
2016.12.27. 16:22
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/75 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.12.27. 16:22

"Lechner Ödön" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
262569
Feltöltve
2016.12.27. 16:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/75 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.12.27. 16:23

"Lechner Ödön" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
262572
Feltöltve
2016.12.27. 16:27
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/280 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.12.27. 16:27

"Lechner Ödön" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
262570
Feltöltve
2016.12.27. 16:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/105 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.12.27. 16:23

"Lechner Ödön" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
262571
Feltöltve
2016.12.27. 16:27
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/170 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.12.27. 16:27
Összesen 22 fotó

Műlap története

20.05.25. 23:01
A "Lechner Ödön" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.12.29. 16:09
Megérintettem a "Lechner Ödön" alkotást
18.08.25. 14:34
Megérintettem a "Lechner Ödön" alkotást
16.12.27. 16:27
1 új fotót töltöttem a "Lechner Ödön" műlaphoz
16.12.27. 16:27
1 új fotót töltöttem a "Lechner Ödön" műlaphoz
16.12.27. 16:23
1 új fotót töltöttem a "Lechner Ödön" műlaphoz
16.12.27. 16:23
1 új fotót töltöttem a "Lechner Ödön" műlaphoz
16.12.27. 16:22
1 új fotót töltöttem a "Lechner Ödön" műlaphoz
14.07.23. 15:17
1 új fotót töltöttem a "Lechner Ödön" műlaphoz
14.07.23. 15:17
1 új fotót töltöttem a "Lechner Ödön" műlaphoz
14.07.23. 15:17
1 új fotót töltöttem a "Lechner Ödön" műlaphoz
14.07.23. 15:16
1 új fotót töltöttem a "Lechner Ödön" műlaphoz
14.07.23. 15:16
1 új fotót töltöttem a "Lechner Ödön" műlaphoz
14.06.17. 14:59
Csuhai István publikálta "Lechner Ödön" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.