Szarvas népe és nagyjai

Szarvas, Erzsébet-liget

Szarvas
Erzsébet-liget
Ruzicskay Gyűjtemény

Felállítás1974

Ruzicskay György (festőművész)

Nem köztéri:Múzeum területe
Cedrus
2014.06.10. 01:33
"Ruzicskay György (Szarvas, 1896. augusztus 16. – Budapest, 1993. január 31.) festőművész. Első önálló kiállítását 1924-ben Nagyváradon rendezte, bemutatkozott szülővárosában is, ahol később a művelődési élet szervezésében is meghatározó szerepet játszott. Szarvas története mindvégig inspiráló forrást jelentett számára. Életművének java részét szülővárosának adományozta. Volt műterme 1973 óta a Ruzicskay-gyűjteménynek otthont adó emlékház az Erzsébet-ligetben.

Ruzicskay György az emlékház külső falára Szarvas népe és nagyjai emlékére biofestményt készített.

Elsőként az ALAPÍTÁS: Ótemplom, majd megjelenik Tessedik Sámuel evangélikus lelkész, Vajda Péter költő, Chován Kálmán zenetanár, Benka Gyula pedagógus, Székely Mihály repülős álló alakja.

Tovább sétálva, a VILÁGHÁBORÚ (1914 -1918) szomorú eseményét hozza felszínre az alkotó. Gyóni Géza költő "Csak egy éjszakára küldjétek el őket!" Krecsmarik Endre régész.

A háborúnak vége, következik a MUNKA, a VILÁGOSSÁG - Dalkar és szavaló kórus.

"Szeretem Szarvast, ahol születtem"
Szarvasnak - Ruzicskay - olvasható Ruzicskay önportréja mellett.

TERMELÉS: Talajjavítás, Öntözés, Kutatás, Haltenyésztés, Szövetkezet

A festmény befejező gondolata:
"Szeresd a művészetet és vigyázz rá, - ezzel saját életedet nemesíted!"

"Ars poeticáját így határozta meg: „A valóságból, a természetből indultam ki; különböző stílusfokozatokat alakítottam ki, de mindenkor az élet, a mozgás festője vagyok, szándékom az expresszív realizmus intim és monumentális értelemben.”"
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Ruzicskay_György
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/ruzicskay-gyorgy-999
http://www.szarvas.hu/ruzicskay/ruzicskay.htm
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Szarvas_(település)

Cedrus műlapja


Cím alapján hasonló

"Szarvas népe és nagyjai" c. alkotás fotói

Alkotó
Ruzicskay György (festőművész)
Település
Szarvas
Feltöltő
Azonosító
168200
Feltöltve
2014.06.10. 00:13
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ560/100 • 1/40 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.06.10. 00:13

"Szarvas népe és nagyjai" c. alkotás fotói

Alkotó
Ruzicskay György (festőművész)
Település
Szarvas
Feltöltő
Azonosító
168201
Feltöltve
2014.06.10. 00:14
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ340/100 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.06.10. 00:14

"Szarvas népe és nagyjai" c. alkotás fotói

Alkotó
Ruzicskay György (festőművész)
Település
Szarvas
Feltöltő
Azonosító
168202
Feltöltve
2014.06.10. 00:14
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ560/100 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.06.10. 00:14

"Szarvas népe és nagyjai" c. alkotás fotói

Alkotó
Ruzicskay György (festőművész)
Település
Szarvas
Feltöltő
Azonosító
168203
Feltöltve
2014.06.10. 00:15
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ560/100 • 1/45 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.06.10. 00:15

"Szarvas népe és nagyjai" c. alkotás fotói

Alkotó
Ruzicskay György (festőművész)
Település
Szarvas
Feltöltő
Azonosító
168208
Feltöltve
2014.06.10. 00:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ560/100 • 1/40 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.06.10. 00:22

"Szarvas népe és nagyjai" c. alkotás fotói

Alkotó
Ruzicskay György (festőművész)
Település
Szarvas
Feltöltő
Azonosító
168204
Feltöltve
2014.06.10. 00:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ550/100 • 1/40 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.06.10. 00:16

"Szarvas népe és nagyjai" c. alkotás fotói

Alkotó
Ruzicskay György (festőművész)
Település
Szarvas
Feltöltő
Azonosító
168207
Feltöltve
2014.06.10. 00:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ560/100 • 1/42 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.06.10. 00:20

"Szarvas népe és nagyjai" c. alkotás fotói

Alkotó
Ruzicskay György (festőművész)
Település
Szarvas
Feltöltő
Azonosító
168205
Feltöltve
2014.06.10. 00:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ550/100 • 1/28 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.06.10. 00:18

"Szarvas népe és nagyjai" c. alkotás fotói

Alkotó
Ruzicskay György (festőművész)
Település
Szarvas
Feltöltő
Azonosító
168206
Feltöltve
2014.06.10. 00:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ560/100 • 1/25 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.06.10. 00:18

"Szarvas népe és nagyjai" c. alkotás fotói

Alkotó
Ruzicskay György (festőművész)
Település
Szarvas
Feltöltő
Azonosító
168211
Feltöltve
2014.06.10. 00:27
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ510/100 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.06.10. 00:27

"Szarvas népe és nagyjai" c. alkotás fotói

Alkotó
Ruzicskay György (festőművész)
Település
Szarvas
Feltöltő
Azonosító
168210
Feltöltve
2014.06.10. 00:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ560/100 • 1/28 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.06.10. 00:25

"Szarvas népe és nagyjai" c. alkotás fotói

Alkotó
Ruzicskay György (festőművész)
Település
Szarvas
Feltöltő
Azonosító
168209
Feltöltve
2014.06.10. 00:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ450/100 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.06.10. 00:24
Összesen 12 fotó

Műlap története

22.06.22. 10:19
Megérintettem a "Szarvas népe és nagyjai" alkotást
20.08.29. 08:23
A "Szarvas népe és nagyjai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.06.22. 20:24
A "Szarvas népe és nagyjai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.06.10. 01:33
Cedrus publikálta "Szarvas népe és nagyjai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.