Velem, Rákóczi u.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Hősök kapuja

Velem
Rákóczi u.

Felállítás1940

Cserkuti Károly (tervező)

Orbán Róbert
2014.06.13. 17:17
Velemben már a két világháború közötti időszakban is "érzékelhető mértékű" volt a turizmus. Nem csak alkalmi kirándulók jöttek, hanem tisztviselők, kisvállalkozók, nyugdíjas katonatisztek is, akik itt vásároltak maguknak telket, nyaralót építettek. Van, aki csak a nyarat töltötte itt, mások egész éven át itt laktak. Feltételezem, hogy abban, hogy milyen legyen a hősi emlékmű, az ő ízlésüknek is volt szerepe.
Az emlékmű gyakorlatilag három részből áll, a harangtoronyból, a a torony falára helyezett nagyméretű keresztből és a tulajdonképpeni kapuból.
A világháborúkban elesettek neveit tartalmazó táblák a kapu felső ívére kerültek.
A velemi emlékműhöz a szegedi Hősök kapuja és a kőszegi Hősök tornya szolgált mintául.

A készítés dátumaként a http://hosiemlek.kozterkep.hu oldalon 1936 szerepel. Ez valószínűleg tévedés. A harangláb terve 1938-ban készült.(Lásd mellékelt fotómásolat.)

(A tervre, illetve a rajta szereplő adatokra Feiszt György levéltáros hívta fel a figyelmemet.)
Források:
Hősök Kapuja - http://hosiemlek.kozterkep.hu/m/3349
További linkek
Írottkő Natúrpark - http://www.naturpark.hu/



Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Cserkuti Károly (tervező)
Település
Velem
Feltöltő
Azonosító
168093
Feltöltve
2014.06.09. 10:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/2000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.06.09. 10:01

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Cserkuti Károly (tervező)
Település
Velem
Feltöltő
Azonosító
168094
Feltöltve
2014.06.09. 10:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ500/100 • 1/1400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.06.09. 10:06

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Cserkuti Károly (tervező)
Település
Velem
Feltöltő
Azonosító
168095
Feltöltve
2014.06.09. 10:07
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/1800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.06.09. 10:07

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Cserkuti Károly (tervező)
Település
Velem
Feltöltő
Azonosító
168096
Feltöltve
2014.06.09. 10:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/850 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.06.09. 10:16

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Cserkuti Károly (tervező)
Település
Velem
Feltöltő
Azonosító
168097
Feltöltve
2014.06.09. 10:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ400/100 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.06.09. 10:19

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Cserkuti Károly (tervező)
Település
Velem
Feltöltő
Azonosító
168427
Feltöltve
2014.06.13. 18:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.06.13. 18:55

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Cserkuti Károly (tervező)
Település
Velem
Feltöltő
Azonosító
168457
Feltöltve
2014.06.14. 07:05
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/1700 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.06.14. 07:05

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Cserkuti Károly (tervező)
Település
Velem
Feltöltő
Azonosító
405291
Feltöltve
2020.06.05. 06:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ84/10 • 1/250 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.06.05. 06:04

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Cserkuti Károly (tervező)
Település
Velem
Feltöltő
Azonosító
405292
Feltöltve
2020.06.05. 06:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ118/10 • 1/250 • 16.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.06.05. 06:04

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Cserkuti Károly (tervező)
Település
Velem
Feltöltő
Azonosító
405293
Feltöltve
2020.06.05. 06:05
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ121/10 • 1/250 • 18.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.06.05. 06:05

Adalék vagy máshol

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Cserkuti Károly (tervező)
Település
Velem
Feltöltő
Azonosító
305527
Forrás
Vas Megyei Levéltár
Feltöltve
2018.03.08. 10:28
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.03.08. 10:28
Összesen 11 fotó

Műlap története

20.06.05. 06:05
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
20.06.05. 06:04
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
20.06.05. 06:04
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
18.03.08. 10:20
A "Hősi emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.06.13. 18:55
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
14.06.13. 17:17
Orbán Róbert publikálta "Hősi emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.