Hármas poliészter plasztika

Szentendre, Dózsa György út 12.

Állapot: Veszélyben

Alternatív, helyi címek:Térplasztika
Angol cím:Triple polyester Sculpture

Szentendre
Dózsa György út 12.
A HM Központi Kiképző Bázis Művelődési Központnál (Kossuth Galériánál),...Teljes szövegA HM Központi Kiképző Bázis Művelődési Központnál (Kossuth Galériánál), a Dózsa György úton. A térképen bejelöltem.Kevesebb szöveg

Felállítás1983

Berci
2008.07.18. 00:20
Végre felkerül valami Paizs Lászlótól is, akit egyedi, sok esetben poliészterből készült, előremutatóan modern köztéri alkotásairól is ismerünk. A poliészter sajnos kevéssé bírja az időjárás viszontagságait, így némely szobrát – restaurálás hiányában – már nem találjátok eredeti helyén, így a Budapest Kongresszusi Központ előtt egykoron elhelyezett, tetszetős, Kettős gömbplasztikát sem. Siessetek, ez a szobor is rossz állapotú már. A vadászrepülőre emlékeztető térplasztika anyagában színezett poliészterből készült, 100×300×300 cm-es, tehát jókora, még terjedelmesebb posztamensen. A helyszínen lévő tábla szerint 1984-ben került elhelyezésre, Paizs László honlapja szerint 1983-ban készült el.

Berci műlapja

Cím alapján hasonló

"Hármas poliészter plasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
9173
Feltöltve
2008.07.18. 00:20

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 08.07.18. 00:20

9174

9175

9176

9177

157413
Feltöltve
2014.02.14. 16:04

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.02.14. 16:04

"Hármas poliészter plasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
157415
Feltöltve
2014.02.14. 16:05

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.02.14. 16:05

"Hármas poliészter plasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
157416
Feltöltve
2014.02.14. 16:06

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.02.14. 16:06

"Hármas poliészter plasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
157417
Feltöltve
2014.02.14. 16:10

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.02.14. 16:10

"Hármas poliészter plasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
157418
Feltöltve
2014.02.14. 16:12

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.02.14. 16:12

"Hármas poliészter plasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
259096
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2016.11.15. 19:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.15. 19:59
2016. április

"Hármas poliészter plasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
259097
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2016.11.15. 20:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.15. 20:00
2016. április

"Hármas poliészter plasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
259098
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2016.11.15. 20:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.15. 20:00
2016. április
Összesen 13 fotó

Műlap története

21.11.13. 08:42
Megérintettem a "Hármas poliészter plasztika" alkotást
20.11.20. 21:14
A "Hármas poliészter plasztika" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.11.15. 20:00
1 új fotót töltöttem a "Hármas poliészter plasztika" műlaphoz

16.11.15. 19:59
1 új fotót töltöttem a "Hármas poliészter plasztika" műlaphoz
16.04.02. 15:14
Megérintettem a "Hármas poliészter plasztika" alkotást
14.02.14. 16:12
1 új fotót töltöttem a "Hármas poliészter plasztika" műlaphoz
14.02.14. 16:10
1 új fotót töltöttem a "Hármas poliészter plasztika" műlaphoz
14.02.14. 16:06
1 új fotót töltöttem a "Hármas poliészter plasztika" műlaphoz
14.02.14. 16:05
1 új fotót töltöttem a "Hármas poliészter plasztika" műlaphoz
14.02.14. 16:04
1 új fotót töltöttem a "Hármas poliészter plasztika" műlaphoz
08.07.18. 00:20
A "Hármas poliészter plasztika" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
08.07.18. 00:20
A "Hármas poliészter plasztika" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
08.07.18. 00:20
A "Hármas poliészter plasztika" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
08.07.17. 23:40
Berci publikálta "Hármas poliészter plasztika" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.