Debrecen, Víztorony utca 3.
További képek a Fotólistában

Angol cím:Sámuel Brassai

Debrecen
Víztorony utca 3.
A Brassai Sámuel Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola első emeletén áll.

Avatás2002. október 17.

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
TundeK62
2014.09.29. 20:10
Múlt héten egy kiállítás megnyitón találkoztam dr. Kövér József szobrásszal. Ott megkértem, hogy hozza be a könyvtárba (ahol jelenleg dolgozom) azokat a dokumentumokat, aprónyomtatványokat, amelyek a munkásságához tartoznak. Ma délután szkenneltem be ennek az alkotásnak az avatási meghívóját. A könyvtár helytörténeti adatbázisa ma nem működött, de ha újra elindul, majd csatolom a meghívót, mint azt az elmúlt napokban tettem.
2002. október 17-én avatták az iskola névadójának életnagyságú büsztjét. Az intézmény 1993 óta viseli ezt a nevet. Előtte Landler Jenő Ipari Szakközépiskola volt. 1968-ban nyitották meg az iskolát. Akkor is volt egy alkotás az intézményben, a Meszes Tóth Gyula alkotta, 1970-ben avatott Landler Jenő-mellszobor.

Részlet Brassai Sámuel életrajzából: "1834-ben Kolozsvárra költözött, ahol megalapította a Vasárnapi Újságot. 1837-ben tanszéket nyert a kolozsvári unitárius főiskolán, ahol 1848-ig a történelmet s földrajzot, később matematikát és a természettudományokat tanította; 1845-től a bölcselet tanára is volt. Az ő nevéhez fűződik az 1841-ben elfogadott tanügyi reform, melynek során az oktatás nyelve a latin helyett a magyar lett. 1848-ban az országos katonai iskola (Ludoviceum) tanárává nevezték ki, azonban a tanárságból nem lett semmi. 1848 végétől 1849 augusztusáig Bem táborában volt tiszt."

Hír a szobor avatásáról, a helyi lapban: http://jadox.meliusz.hu:80/?docId=324750

A fotók a 2012/2013-as tanév előtt, augusztusban készültek, amikor még nem voltak diákok az iskolában.
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Brassai_S%C3%A1muel
TundeK62
2014.10.13. 09:25
A szobor avatására szóló meghívó: http://jadox.meliusz.hu:80/?docId=410534

TundeK62 műlapja

Kapcsolódó
Landler Jenő

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Brassai Sámuel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
181584
Feltöltve
2014.09.29. 19:47
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.29. 19:47

"Brassai Sámuel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
181585
Feltöltve
2014.09.29. 19:47
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/50 • ISO100

181587

181586
Feltöltve
2014.09.29. 19:47
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ80/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.29. 19:47

"Brassai Sámuel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
181588
Feltöltve
2014.09.29. 19:47
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ40/10 • 1/40 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.29. 19:47

"Brassai Sámuel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
181589
Feltöltve
2014.09.29. 19:48
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.29. 19:48

"Brassai Sámuel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
181590
Feltöltve
2014.09.29. 19:48
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.29. 19:48

"Brassai Sámuel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
181593
Fotózva
2012. augusztus
Feltöltve
2014.09.29. 19:49
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.29. 19:49
2012. augusztus

"Brassai Sámuel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
181591
Fotózva
2012. augusztus
Feltöltve
2014.09.29. 19:49
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.29. 19:49
2012. augusztus

"Brassai Sámuel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
181592
Feltöltve
2014.09.29. 19:49
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.29. 19:49

"Brassai Sámuel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
424320
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2020.11.14. 11:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/60 • 5mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.14. 11:25
2018. április

Adalék vagy máshol

"Brassai Sámuel" c. alkotás fotói

Ebben az épületben kell keresni a mellszobrot.
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
181650
Fotózva
2012. augusztus
Feltöltve
2014.09.29. 22:22
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ100/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.29. 22:22
2012. augusztus
Ebben az épületben kell...Teljes szövegEbben az épületben kell keresni a mellszobrot.Kevesebb szöveg
Összesen 12 fotó

Műlap története

23.08.01. 18:41
A "Brassai Sámuel" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.11.14. 11:25
1 új fotót töltöttem a "Brassai Sámuel" műlaphoz
14.10.14. 00:51
A "Brassai Sámuel" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.09.29. 20:10
TundeK62 publikálta "Brassai Sámuel" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.