Mosonmagyaróvár, Terv utca 92.
További képek a Fotólistában

Mosonmagyaróvár
Terv utca 92.
Az egykori Fémszerelvénygyár telepén, az irodák épülete előtt kialakított, parkosított területen.

Felállítás1975. március 7.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2014.06.03. 10:40
Ez az egyik alkotás, ami a listámon volt első óvári látogatásomkor és amiért úgy éreztem, vissza kell mennem oda. Első alkalommal egy hét végén, a Gyurkovics-mellszobor http://www.kozterkep.hu/~/20443/Gyurkovics_Tibor_Mosonmagyarovar_2013.html avatására igyekeztem, nem is reméltem, hogy sokat végezhetek. Akkor előzetes szervezés nélkül indultam neki, esélytelenül. Most egyeztettem, engedélyt kértem és készséges fogadtatásra találtam. Éppen csak az idő szorított, sok volt a tervezett program, zsúfolt volt a nap.

Az Artportal cikke alapján indultam el, egyéb előzetes információm nem volt. Ez az alkotás nem szerepel az alkotóról szóló albumban (Szíj Rezső).
Mikus Sándor azonban ígéretes név. Az általa megformált nő-, ill. lányalakok nyugalmat, szépséget árasztanak.

Így nem meglepő, de szívet melengető érzés volt: igazi Mikus-alkotás várt rám a fényes napsütésben! A lány kis "zsámolyon" (valójában egy mészkőtömbön) ül, mellette magas könyvoszlop. Kecses mozdulattal tartja maga elé a legfelsőt, olvas.
Akkor és ott valahogy úgy éreztem, "minden ízében olvas", messziről úgy tűnt, talán könyv van alatta is.
Orra viszont kicsit megsérült valamikor, bár láthatóan igyekeztek helyrehozni.

Megbecsült alkotás ez a telepen, környezete nagyon szép, gondosan kialakítva. Az embernek az az érzése, tudatosan meg van adva neki a nyugalom, a szeparáltság, semmi sem zavarhatja meg őt elfoglaltságában.
Források:
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/mikus-sandor-858
kectam
2019.05.21. 16:43
A mosonmagyaróvári Fémszerelvénygyárban a nemzetközi nőnap és a gyár fennállásának 75. évfordulója alkalmából leplezték le Mikus Sándor szobrát 1975. március 7-én.
Források:
Esti Hírlap, 1975. március 7. - 12. oldal - https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/EstiHirlap_1975_03/?pg=43&layout=s
(a link sajnos csak előfizetéssel tekinthető meg)

Kapcsolódó
Csodaszarvasok

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Olvasó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
167342
Feltöltve
2014.06.02. 19:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.02. 19:37

"Olvasó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
167344
Feltöltve
2014.06.02. 19:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO100

167345
Feltöltve
2014.06.02. 19:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/800 • ISO100

167343
Feltöltve
2014.06.02. 19:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO100

167347
Feltöltve
2014.06.02. 19:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/640 • ISO100

Göröntsér Vera 14.06.02. 19:38

"Olvasó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
167346

167350
Feltöltve
2014.06.02. 19:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.02. 19:39

"Olvasó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
167348
Feltöltve
2014.06.02. 19:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/1250 • ISO100

167352
Feltöltve
2014.06.02. 19:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/320 • ISO100

167349

167351

167353
Feltöltve
2014.06.02. 19:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.02. 19:39

Adalék vagy máshol

"Olvasó nő" c. alkotás fotói

Adományozó: Bojár Sándor
Kép - 194751
Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
408495
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2020.07.07. 21:54
Képinfó
Alkotó a képen
(Mikus Sándor)
Nem a helyszínről
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.07.07. 21:54
Archív felvétel
Adományozó: Bojár Sándor
Kép - 194751

"Olvasó nő" c. alkotás fotói

Adományozó: Bojár Sándor
Kép - 194752
Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
408496
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2020.07.07. 21:56
Képinfó
Nem a helyszínről
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.07.07. 21:56
Archív felvétel
Adományozó: Bojár Sándor
Kép - 194752
Összesen 14 fotó

Műlap története

20.07.07. 21:56
1 új fotót töltöttem az "Olvasó nő" műlaphoz
20.07.07. 21:54
1 új fotót töltöttem az "Olvasó nő" műlaphoz
19.05.21. 16:43
Az "Olvasó nő" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.06.03. 10:40
Göröntsér Vera publikálta "Olvasó nő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.