Budakeszi, Telki út (Kisérleti telep)

Angol cím:Pál Vallus

Budakeszi
Telki út (Kisérleti telep)
Budakeszi határán a Telkihez vezető útról nyíló Erdészet udvarán található az alkotás.

Felállítás2006

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Ády
2014.05.30. 09:34
A Vadászok Szoborparjak a Pilisi Parkerdő Zrt. Budakeszi Erdészete területén az 1943-ban épített klasszicista sílusú Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács épülete előtti parkban található. Ebben a panteonban a magyar vadásztörténet, vadgazdálkodás, természeti-vadászati kultúra kiemelkedő személyiségeinek mellszobrai kaptak helyet.

A parkban félkörívben elhelyezve nyolc szobor kapott helyet, az első szobrot 2001-ben állították fel.

A sorban a második Vallus Pál terméskő posztamensen álló bronz mellszobrát Zsin Judit szobrászművész készítette.

"A megújított Magyar Vadászok Országos Szövetsége (MAVOSZ) elnökévé választották. Tagja a CIC-nek, majd alelnöke (1968) és később elnöke (1972-1975 között) lett. Korában a vadásztársaságok egyik fő patronálója. Sokat tett a természet és a vad védelméért. Fontos szerepe volt az 1971-es Vadászati Világkiállítás előkészítésében és megrendezésében."
Források:
Idézet: A posztamensen található tábla
További linkek
Zsin Judit szobrászművész életrajza: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/zsin-judit-6979

Ády műlapja

Kapcsolódó
Nádasdy Ferenc
Kapcsolódó
Nadler Herbert
Kapcsolódó
Károlyi Lajos
Kapcsolódó
Keleti Károly
Kapcsolódó
Maderspach Viktor
Kapcsolódó
Szederjei Ákos
Kapcsolódó
Csergezán Pál

Cím alapján hasonló

"Vallus Pál" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
166838
Feltöltve
2014.05.28. 13:44

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.05.28. 13:44

"Vallus Pál" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
166839

166840

166842

166841

166844

166846

166843

166848

166845

166847

166837

Összesen 12 fotó

Műlap története

14.05.30. 09:34
Ády publikálta "Vallus Pál" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.