Medgyessy Piroska síremléke

Debrecen, Benczúr Gyula utca

Alternatív, helyi címek:Guggoló nő

Debrecen
Benczúr Gyula utca
A debreceni Köztemető 1/a parcellájában található.

Felállítás1950

Nem köztéri:Temető, sírkert
TundeK62
2014.09.13. 23:51
A szobrász szülei mellé temették el Medgyessy Ferenc két testvérét is. A nővére síremlékére a Guggoló nő című, már 1934-ben alkotott, és Budapesten, a Kerepesi úti temetőben, Kiss Ödön dr. sírján elhelyezett dombormű került.
A 60 x 40 cm nagyságú, haraszti mészkőből készült dombormű tehát egy már korábban alkotott művének további példánya.
Medgyessynek szokása volt, egy-egy neki tetsző alkotását több példányban, akár többféle méretben is megalkotni, sokszorosítani. Ez nem csak a bronzból készült művekre volt igaz, de a kőből készültekre is. Az alkotáson szignó is van.

A három sírkőből, a harmadikat nem fogom feltölteni külön műlapon, mert azon mindössze egy városcímert ábrázoló, kisméretű dombormű látható.
Források:
http://www.debrecenikoztemeto.hu/
http://hu.wikipedia.org/wiki/Medgyessy_Ferenc

"Medgyessy Piroska síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
179535
Fotózva
2010. április
Feltöltve
2014.09.13. 22:36
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.13. 22:36
2010. április

"Medgyessy Piroska síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
179536

179537
Fotózva
2010. április
Feltöltve
2014.09.13. 22:36
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/320 • ISO125

179538
Fotózva
2010. április
Feltöltve
2014.09.13. 22:36
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/250 • ISO125

179539

179540

Összesen 6 fotó

Műlap története

23.08.01. 18:39
A "Medgyessy Piroska síremléke" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.09.13. 23:51
TundeK62 publikálta "Medgyessy Piroska síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.