Debrecen, Szent Anna utca 17.

Debrecen
Szent Anna utca 17.
A Szent József Gimnázium első emeletén látható.

Felállítás2007


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
TundeK62
2014.05.17. 00:22
"Dr. Balázs Dénes
(1924–1994)
debreceni születésű világjáró földrajztudós, karsztkutató,
az érdi Magyar Földrajzi Múzeum megalapítója emlékére.
A jeles geográfus
a debreceni Kegyes-Tanítórendi Felső Kereskedelmi Iskola
növendékeként e falak között érettségizett 1943-ban,
későbbi kutatásaihoz itt kapott szellemi útravalót." – olvasható a domborműves emléktáblán.
Több szervezet állította a táblát. Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Magyar Földrajzi Társaság, a Debrecen-Nyíregyháza Egyházmegye Püspöki Hivatala, a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat, és a Déri Múzeum.

Teljesen véletlenül találtam rá az emléktáblára. Egy rendezvényen voltam az iskolában, és szétnéztem a folyosókon. A domborművet egy elég sötét sarokban találtam meg, ráadásul nagy növények mögött.

A Világjárók és a Panoráma útikönyvek írója a tudós, utazó Balázs Dénes. Biztos sok embernek ismerősek a könyvei; szüleim is jó néhányat elolvastak az évek folyamán belőlük. A Világjárók színes kötetei, és Balázs Dénes különleges helyeken tett utazásai a hetvenes években nagy figyelmet keltettek.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Bal%C3%A1zs_D%C3%A9nes
Ády
2015.01.14. 14:18
Ez a portrédombormű található Balázs Dénes érdi temetőben álló síremlékén is.

TundeK62 műlapja



Cím alapján hasonló

"Balázs Dénes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
165930
Feltöltve
2014.05.16. 23:46
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.05.16. 23:46

"Balázs Dénes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
165931
Feltöltve
2014.05.16. 23:47
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/80 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.05.16. 23:47

"Balázs Dénes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
165932
Feltöltve
2014.05.16. 23:48
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/30 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.05.16. 23:48

"Balázs Dénes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
165933
Feltöltve
2014.05.16. 23:48
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ45/10 • 1/40 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.05.16. 23:48

"Balázs Dénes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
165934
Feltöltve
2014.05.16. 23:49
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/15 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.05.16. 23:49

"Balázs Dénes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
165935
Feltöltve
2014.05.16. 23:49
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/13 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.05.16. 23:49

"Balázs Dénes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
165936
Feltöltve
2014.05.16. 23:49
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/25 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.05.16. 23:49

"Balázs Dénes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
165937
Feltöltve
2014.05.16. 23:49
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ35/10 • 1/60 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.05.16. 23:49

"Balázs Dénes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
434126
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2021.02.23. 09:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/10 • 5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.23. 09:24
2015. szeptember
Összesen 9 fotó

Műlap története

21.02.23. 09:24
1 új fotót töltöttem a "Balázs Dénes" műlaphoz
15.01.14. 23:54
A "Balázs Dénes" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.05.17. 00:22
TundeK62 publikálta "Balázs Dénes" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.