Debrecen, Kálvin tér 16.

Angol cím:Pál Török

Debrecen
Kálvin tér 16.
Református Hittudományi Egyetem (Református Kollégium) földszinti árkádsorán látható.

Felállítás1938. október 4.


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
TundeK62
2014.07.06. 20:24
A domborművön olvasható az alábbi szöveg: "Török Pál / 1808–1883) Deákunk, Dunamelléki püspök, a Budapesti Theol. Akadémia alapítója"

"Török Pál a tanulmányait a selmeci líceumban s a debreceni főiskolában végezte, mely utóbbinak 17 éves korában lett a növendéke. Itt bölcsészetet, hittant és mellékesen jogot is hallgatott és egyidejűleg mint a szónoklati s költészeti osztály köztanítója működött. 1832-ben a kisújszállási református gimnáziumhoz hívták meg igazgató tanárnak. Török Pál e hivatalának oly kitűnően megfelelt, hogy közkedveltsége folytán három évvel később ugyanott lelkésszé választották."
Forrás, és az életrajz további része itt: http://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%B6r%C3%B6k_P%C3%A1l_%28reform%C3%A1tus_lelk%C3%A9sz%29

A fotók évekkel ezelőtt, a Múzeumok Éjszakája rendezvényen készültek.
Források:
Az idézett szöveg a Debrecenben idegenvezetőként végzett hallgatóknak kiadott leírásból származik.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%B6r%C3%B6k_P%C3%A1l_%28reform%C3%A1tus_lelk%C3%A9sz%29

TundeK62 műlapja



Cím alapján hasonló

"Török Pál" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
177758
Feltöltve
2014.08.30. 00:21
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ45/10 • 1/15 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.08.30. 00:21

"Török Pál" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
177759
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2014.08.30. 00:21
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/3 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.08.30. 00:21
2012. június

"Török Pál" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
165571
Fotózva
2010. június
Feltöltve
2014.05.14. 01:56
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/8 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.05.14. 01:56
2010. június

"Török Pál" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
165570
Fotózva
2010. június
Feltöltve
2014.05.14. 01:55
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/13 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.05.14. 01:55
2010. június

"Török Pál" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
165572
Fotózva
2010. június
Feltöltve
2014.05.14. 01:56
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/30 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.05.14. 01:56
2010. június

"Török Pál" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
423953
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2020.11.10. 12:08
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/40 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.10. 12:08
2018. július
Összesen 6 fotó

Műlap története

20.11.10. 12:08
1 új fotót töltöttem a "Török Pál" műlaphoz
14.07.06. 20:24
TundeK62 publikálta "Török Pál" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.