Aba-Novák Vilmos domborműves emléktábla

Budapest, I. kerület, Zsolt utca 7.

Angol cím:Memorial Relief of Vilmos Aba-Novák

Budapest
I. kerület, Zsolt utca 7.
A ház falán magasan, a Zsolt utcára eső bejárati kaputól balra. A Zsolt...Teljes szövegA ház falán magasan, a Zsolt utcára eső bejárati kaputól balra. A Zsolt utca a Naphegy délnyugati lejtőjén, a Mészáros és a Tigris utcák közötti részen van, a 7-es szám jól látható sarokház az utca és a rá merőleges Derék utca találkozásánál.Kevesebb szöveg

Felállítás2004

Csuhai István
2008.07.16. 15:30
A műlapon látható emlékjel nagy méretű, rendhagyó féldombormű, a falból szoborszerűen kiemelkedő, körbe mégsem járható plasztika Aba-Novák Vilmost munka közben ábrázolja, kezében ecsettel, előtte az éppen festett képet jelképező kerettel. A festő életének legvirágzóbb korszakát, az 1930-as éveket töltötte a házban, ahol szülei is laktak. A szoborszerű emlékjelet Aba-Novák Vilmos születésének 110. évfordulóján állították fel.
Források:
http://www.aba-novak.hu/bio=a1.php
Neszták Béla
2008.07.16. 15:30
Falon függő festőállvány, rajta kép, mögötte a festő félalakos domborműve. Kezében paletta és ecset. Alatta márványtábla, felirata: "Ebben a házban élt 1932 és 1939 / között Krisztinaváros szülötte / Aba-Novák Vilmos festőművész (1894-1941) / és itt alkotta életműve jelentős részét".
Csuhai István
2014.06.27. 19:06
A hely történetéhez tartozik, hogy a festő szülei az 1910-es évektől ebben a házban laktak, maga a festő is kizárólag budai házakban élt, ha Budapesten tartózkodott. Aba-Novák valóban élete legtermékenyebb, legsikeresebb korszakát töltötte itt a harmincas években; 1940-re elkészült ugyan Zuhany utcai villája a Ferenchegyen, ezt azonban már nem sokáig élvezhette, betegség támadta meg és 1941-ben, fiatalon meghalt.
Angol leírás, sztori
Csuhai István
2008.07.16. 15:30
This interesting piece of art (halfway between a bust, a statue and a memorial plaque, respectively) is to commemorate the place where the renowned mid-WW Hungarian painter, Vilmos Aba-Novák (1894-1941) was spending his most prolific decade.

Neszták Béla készítette a műlapot

Cím alapján hasonló

"Aba-Novák Vilmos domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
170013
Feltöltve
2014.06.27. 23:17
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ80/10 • 1/250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.06.27. 23:17

"Aba-Novák Vilmos domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
170014
Feltöltve
2014.06.27. 23:18
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ80/10 • 1/250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.06.27. 23:18

"Aba-Novák Vilmos domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
170022
Feltöltve
2014.06.27. 23:23
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.06.27. 23:23

170025
Feltöltve
2014.06.27. 23:24
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ53/10 • 1/125 • ISO560

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.06.27. 23:24

"Aba-Novák Vilmos domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
170016
Feltöltve
2014.06.27. 23:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ45/10 • 1/125 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.06.27. 23:20

"Aba-Novák Vilmos domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
170021
Feltöltve
2014.06.27. 23:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ50/10 • 1/200 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.06.27. 23:22

"Aba-Novák Vilmos domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
170023
Feltöltve
2014.06.27. 23:23
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ48/10 • 1/125 • ISO450

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.06.27. 23:23

"Aba-Novák Vilmos domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
170019
Feltöltve
2014.06.27. 23:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ50/10 • 1/320 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.06.27. 23:20

"Aba-Novák Vilmos domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
170026
Feltöltve
2014.06.27. 23:24
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.06.27. 23:24

"Aba-Novák Vilmos domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
170017

170027
Feltöltve
2014.06.27. 23:24
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.06.27. 23:24

"Aba-Novák Vilmos domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
170015
Feltöltve
2014.06.27. 23:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ80/10 • 1/250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.06.27. 23:19

"Aba-Novák Vilmos domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
9098
Feltöltve
2008.07.16. 15:30

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.07.16. 15:30

9099

9100

9101

9102

Összesen 17 fotó

Műlap története

14.06.27. 22:47
Az "Aba-Novák Vilmos domborműves emléktábla" műlap gondozása átadásra kerültCsuhai István tagunknak
08.07.16. 15:30
A közösség publikálta Csuhai István "Aba-Novák Vilmos domborműves emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.