Mosonmagyaróvár, Erkel Ferenc utca 10.
További képek a Fotólistában

Mosonmagyaróvár
Erkel Ferenc utca 10.
Az irodaház előtti területen.

Felállítás1987

Göröntsér Vera
2014.05.06. 09:47
Nem messze a Huszár Gál Könyvtártól (és az előtte lévő Kibomlás című krómacél plasztikától) egy irodaház található. Mindössze egy emeletes, ám elterjedt nevében hordozza múltját: a "volt Pártok Háza". Ez volt ti. egykor a helyi MSZMP székháza, így ismerik.

R. Kiss Lenke kútfiguráját itt helyezték el nem sokkal a rendszerváltás előtt. Címe szerint a "Forrás"-t testesíti meg, amit megerősít az állandó hömpölygő mozgást mutató megformálás, a részletek. Kezével egy kagylót nyújt maga elé, ebben szép, nagy méretű gyöngy (forrásvízi kagyló? ezen gondolkodom).
Az alkotás történetéhez tartozik, hogy felállítását követően közel 20 évig szegény Forrás vizet nem látott.
Már eredetileg is kis medence vette körül, de a tervezett szökőkút hosszasan nem valósult meg. Ahogy a könyvben olvasható, csak néhány éve töltötték fel a medencét vízzel és egy kisebb vízsugár próbálja felidézni a szökőkút illúzióját.

Ottjártamkor bánatomra még száraz volt a medence, amit nagyon sajnáltam. Most viszont találtam egy képet a működő szökőkútról és valóban szebben mutat, ezzel a képpel próbálom ellensúlyozni a hiányt: http://vuf.hu/images/phocagallery/partok-haza/ph2008_05.jpg

Az egész történethez annyi tartozik még, hogy eredetileg a listámon ugyancsak R. Kiss Lenkétől a Tunyaság című szobra (is) szerepelt. Ő még bujkál előlem.
Források:
Böröndi Lajos: Város a Lajta partján; Mosonmagyaróvár (2008.)
http://vuf.hu/gal%C3%A9ri%C3%A1k/category/1-partok-haza.html
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/kiss-lenke--r--5128

Cím alapján hasonló

"Forrás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
164757
Feltöltve
2014.05.05. 20:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.05.05. 20:44

"Forrás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
164758
Feltöltve
2014.05.05. 20:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/400 • ISO100

164759
Feltöltve
2014.05.05. 20:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.05.05. 20:44

"Forrás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
164761
Feltöltve
2014.05.05. 20:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.05.05. 20:45

"Forrás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
164768
Feltöltve
2014.05.05. 20:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

Göröntsér Vera 14.05.05. 20:47

"Forrás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
164762
Feltöltve
2014.05.05. 20:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/500 • ISO100

164763
Feltöltve
2014.05.05. 20:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.05.05. 20:46

"Forrás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
164765
Feltöltve
2014.05.05. 20:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO100

164764

164767
Feltöltve
2014.05.05. 20:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.05.05. 20:47

"Forrás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
164766
Feltöltve
2014.05.05. 20:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.05.05. 20:46

"Forrás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
164760
Feltöltve
2014.05.05. 20:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.05.05. 20:45

"Forrás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
517623
Feltöltve
2023.02.26. 19:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 52mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.02.26. 19:03

"Forrás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
517624
Feltöltve
2023.02.26. 19:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/640 • 155mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.02.26. 19:03

"Forrás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
517625
Feltöltve
2023.02.26. 19:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 48mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.02.26. 19:03

"Forrás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
517626
Feltöltve
2023.02.26. 19:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/1000 • 100mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.02.26. 19:03

"Forrás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
517628
Feltöltve
2023.02.26. 19:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ13/1 • 1/640 • 44mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.02.26. 19:03

"Forrás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
517630
Feltöltve
2023.02.26. 19:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/800 • 122mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.02.26. 19:03

"Forrás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
517627
Feltöltve
2023.02.26. 19:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ13/1 • 1/640 • 18mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.02.26. 19:03

"Forrás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
517629
Feltöltve
2023.02.26. 19:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ11/1 • 1/400 • 18mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.02.26. 19:03

"Forrás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
517631
Feltöltve
2023.02.26. 19:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/400 • 38mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.02.26. 19:03
Összesen 21 fotó

Műlap története

23.02.26. 19:03
9 új fotót töltöttem a "Forrás" műlaphoz
14.05.06. 09:47
Göröntsér Vera publikálta "Forrás" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.