Budapest, II. kerület, Frankel Leó út 17-19,
További képek a Fotólistában

Budapest
II. kerület, Frankel Leó út 17-19,
Az épület első emeletén, a jobb oldali folyosó /Urológia/ ajtaja mellett.

Felállítás1935

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2014.05.02. 17:47
A Budai Irgalmasrendi Kórház előcsarnokában, az első emelet magasságában 17 terrakottából készült mellszobor kapott helyet, valamennyi egy-egy csúcsíves fülkében. Az itt látható szobrok többnyire az orvostudomány prominens személyiségeit idézik, ill. más tudósoknak is emléket állítanak, nyílvánvalóan azoknak, akik hatással voltak az orvostudomány fejlődésére.

Jedlik Ányos (1800–1895) bencés rendi szerzetes, természettudós, feltaláló. Mint ahogy az a Wikipédia cikkében olvasható "...nevéhez fűződik többek között az első elektromotor megalkotása, az öngerjesztés elve, a dinamóelv első leírása és a feszültségsokszorozás felismerése. Bár az első elektromossággal foglalkozó magyarországi tankönyv már 1746-ban megjelent, az elektrodinamika kutatása és oktatásának bevezetése az ő nevéhez köthető..."

Munkásságára az elektromosság korszakában széleskörű tudományos munka jellemző, míg habítusára jó példa, hogy nagy találmányait nem igazán "adminisztrálta". Ennek révén méltán került be az "Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok" című könyvbe.
A dinamóelvet felismerője, első leírója Jedlik Ányos volt (1861). Aki öt év múlva szabadalmaztatta, a német Ernst Werner von Siemens, majd újabb egy év elteltével Charles Wheatstone szintén jelentkezett a párhuzamos kapcsolású dinamó elvével.‎

Jedlik munkásságáról, életéről továbbiak olvashatók a Wikipédia cikkében (ld. forrásoknál megadott elérhetőséget).
Források:
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/vilt-tibor-276
Budapest100 oldaláról letölthető: file:///C:/Users/user/Documents/Downloads/torok10_rovid_szoveg.pdf
http://hu.wikipedia.org/wiki/Jedlik_%C3%81nyos#Munk.C3.A1ss.C3.A1g.C3.A1t_elemz.C5.91_fontosabb_m.C5.B1vek

Kapcsolódó
Balassa János
Közös gyűjteményben
Magyar tudósok szobrai

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Jedlik Ányos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
164440
Feltöltve
2014.05.02. 16:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.05.02. 16:25

"Jedlik Ányos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
164441
Feltöltve
2014.05.02. 16:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/50 • ISO800

164442
Feltöltve
2014.05.02. 16:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/20 • ISO800

164444

164443
Feltöltve
2014.05.02. 16:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.05.02. 16:25

Adalék vagy máshol

"Jedlik Ányos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
164439
Feltöltve
2014.05.02. 16:25
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.05.02. 16:25
Összesen 6 fotó

Műlap története

18.11.16. 10:29
Megérintettem a "Jedlik Ányos" alkotást
18.06.04. 15:37
Megérintettem a "Jedlik Ányos" alkotást
17.07.03. 18:00
Megérintettem a "Jedlik Ányos" alkotást
17.03.08. 18:46
Megérintettem a "Jedlik Ányos" alkotást
17.01.26. 13:02
Megérintettem a "Jedlik Ányos" alkotást
15.04.16. 12:53
Megérintettem a "Jedlik Ányos" alkotást
14.05.02. 17:47
Göröntsér Vera publikálta "Jedlik Ányos" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.