II. világháborús emlékmű

Kunmadaras, Karcagi út

Kunmadaras
Karcagi út
A Kossuth tér és a Karcagi út elágazásánál, egy parkban áll.

Felállítás1992. szeptember 19.

H.István
2014.04.25. 21:38
A községházával szemben, egy rendezett parkban áll az emlékmű. 1990-ben Emlékbizottság alakult a felállításának előkészítésére. 1992. szeptember 19-én leplezték le Somogyi Árpád szobrászművész és Kocsis Imre kőfaragó mester alkotását.
Középen áll a mészkő posztamensen elhelyezkedő, bronzból készült katona szobor. A puskáján támaszkodó katona valószínűleg fázik, erre utal a felhajtott kabátgallér, melyet jobbkezével épp szorosabbra húz, illetve a kabátja alján látszik, hogy fújja a szél.
A posztamensen körben 3 gránittábla tartalmazza a háború hőseinek a névsorát. Kétoldalt a szobor mellett áll egy-egy emléktábla is, egyik tartalmazza a polgári áldozatok nevét, másik pedig a hortobágyi kitelepítettek és áldoztok névsorát.
A feliratok szövege, a középső: "A II. világháború hősi halottainak emlékére 1992.
A két szélső: A II. világháború polgári áldozatainak emlékére 1939-1945.
A hortobágyi kitelepítettek és áldozatok emlékére 1951-1953."
Források:
http://archiv.vfmk.hu/1944/kunmadaras.html

H.István műlapja

Cím alapján hasonló

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kunmadaras
Feltöltő
Azonosító
163680
Feltöltve
2014.04.24. 18:29
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK CX7525 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ56/10 • 1/125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.04.24. 18:29

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kunmadaras
Feltöltő
Azonosító
163730
Feltöltve
2014.04.25. 20:29
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK CX7525 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ27/10 • 1/350

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.04.25. 20:29

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kunmadaras
Feltöltő
Azonosító
163731
Feltöltve
2014.04.25. 20:31
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK CX7525 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ27/10 • 1/180

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.04.25. 20:31

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kunmadaras
Feltöltő
Azonosító
163732
Feltöltve
2014.04.25. 20:31
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK CX7525 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ56/10 • 1/350

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.04.25. 20:31

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kunmadaras
Feltöltő
Azonosító
163734
Feltöltve
2014.04.25. 20:34
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK CX7525 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ56/10 • 1/125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.04.25. 20:34

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kunmadaras
Feltöltő
Azonosító
163735
Feltöltve
2014.04.25. 20:35
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK CX7525 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ56/10 • 1/180

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.04.25. 20:35

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kunmadaras
Feltöltő
Azonosító
163736
Feltöltve
2014.04.25. 20:37
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/640 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.04.25. 20:37

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kunmadaras
Feltöltő
Azonosító
178424
Feltöltve
2014.09.03. 21:33
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.03. 21:33

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

A szignó a puskatuson, elöl látható.
Alkotók
Település
Kunmadaras
Feltöltő
Azonosító
178425
Feltöltve
2014.09.03. 21:34
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.03. 21:34
A szignó a puskatuson, elöl látható.

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kunmadaras
Feltöltő
Azonosító
178426
Feltöltve
2014.09.03. 21:35
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.03. 21:35

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kunmadaras
Feltöltő
Azonosító
178427
Feltöltve
2014.09.03. 21:35
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.03. 21:35

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kunmadaras
Feltöltő
Azonosító
178428
Feltöltve
2014.09.03. 21:36
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.03. 21:36

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Az elesettek névsora
Alkotók
Település
Kunmadaras
Feltöltő
Azonosító
247238
Feltöltve
2016.07.26. 05:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ35/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 16.07.26. 05:56
Az elesettek névsora

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Az elesettek névsora
Alkotók
Település
Kunmadaras
Feltöltő
Azonosító
247239
Feltöltve
2016.07.26. 05:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 16.07.26. 05:56
Az elesettek névsora

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Az elesettek névsora
Alkotók
Település
Kunmadaras
Feltöltő
Azonosító
247240
Feltöltve
2016.07.26. 05:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/50 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 16.07.26. 05:57
Az elesettek névsora
Összesen 15 fotó

Műlap története

22.01.30. 08:57
Megérintettem az "II. világháborús emlékmű" alkotást
21.03.21. 13:03
Megérintettem az "II. világháborús emlékmű" alkotást
21.02.27. 07:29
Megérintettem az "II. világháborús emlékmű" alkotást
20.10.03. 18:27
Megérintettem az "II. világháborús emlékmű" alkotást
20.07.10. 14:32
Megérintettem az "II. világháborús emlékmű" alkotást
16.07.26. 05:57
1 új fotót töltöttem az "II. világháborús emlékmű" műlaphoz
16.07.26. 05:56

14.09.03. 21:36
1 új fotót töltöttem az "II. világháborús emlékmű" műlaphoz
14.09.03. 21:35

14.09.03. 21:34
1 új fotót töltöttem az "II. világháborús emlékmű" műlaphoz
14.09.03. 21:33
1 új fotót töltöttem az "II. világháborús emlékmű" műlaphoz
14.04.25. 21:38
H.István publikálta "II. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.