" Vízfakasztó Szent László"

Nőtincs, Szent István tér

Nőtincs
Szent István tér
A nőtincsi horgásztavat körül ölelő parkban látható.

Felállítás2014. május 3.

Koltai László (fafaragó)

András
2014.05.03. 14:40
A mai szobor avatáson megtudtam, hogy Dr.Beer Miklós váci püspök fogja felszentelni a szobrokat.
A szobrok Dr. Havasi István ötlete és adománya alapján jöttek létre.
A szobrokat Koltai László fafaragó szobrász készítette. Méretük megközelítik az életnagyságot vagy meg is haladják.
egy darab fatörzsből vannak kibontva.
A helyszín nagyon szép egy több mint 50 hektáros tó víztározó séta útja mellett alakították ki a helyüket. A szobor avatáson az adományozó is tartott ismertető beszédet miért lettek ilyen különlegesek a szobrok.
A Szent Lászlót például az ő kérésére faragta a szobrász ilyen "kemény arcúra" mert a lovag királyt a harcost szerették volna ábrázolni az "igazit" s nem pedig egy ideologizált alakot. Ezért a kard és a pallos meg a lándzsa.

A községben gyermek tábor is található sokan látogatnak el hétvégente a "sehol sziget gyermek játszó parkba.


"A kunokkal háromszor megharcolt Szent László király, és akkor a seregnek nem vót mit enni. Nem vót vizek se. Valami kősziklák vótak, és úgy teremtett vizet, hogy a kősziklába belevágta ja kardját, és akkor ott fakadt a víz. És a szarvasok akkor jöttek, és csak jött a szarvas, és akkor megfogták a hadsereg, és vót nekik mit enni. A hadseregnek az Isten szarvast küldött, mert Szent László király mindig föltekintett az égre, oszt úgy imádkozott. És az Istentül jött a segítség. Úgy tudott győzni, mert mindig az Istenhő fohászkodott. És akkor az mentette meg őket mindig, az Isten."

"SZENT LÁSZLÓ 1046 táján született Lengyelországban, apja a számkivetésben élő Béla magyar herceg, anyja Rizika (Richeza, Rikiza) lengyel királylány volt.

Már 4-5 éves korában hazakerült Magyarországra és a tiszántúli Bihar várában nevelkedett.

Nagyon vallásos anyjától kapta mély hitét, és alázatát.

Apjától kiváló lovagi képzést kapott, amit később Kázmér lengyel király udvarában mélyített el igazán."
Források:
http://thor.hu/?forummeseforum_0sajatforum0_97-a-csodas-vizfakasztas-

http://katolikus.network.hu/blog/katolikus-kozosseg-hirei/szent-laszlo-kiraly

András készítette a műlapot


Cím alapján hasonló

"" Vízfakasztó Szent László"" c. alkotás fotói

Alkotó
Koltai László (fafaragó)
Település
Nőtincs
Feltöltő
Azonosító
164406
Feltöltve
2014.05.02. 12:35
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / XZ-10
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 14.05.02. 12:35

"" Vízfakasztó Szent László"" c. alkotás fotói

Alkotó
Koltai László (fafaragó)
Település
Nőtincs
Feltöltő
Azonosító
164407
Feltöltve
2014.05.02. 12:45
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / XZ-10
ƒ45/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 14.05.02. 12:45

"" Vízfakasztó Szent László"" c. alkotás fotói

Alkotó
Koltai László (fafaragó)
Település
Nőtincs
Feltöltő
Azonosító
164408
Feltöltve
2014.05.02. 12:47
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / XZ-10
ƒ45/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 14.05.02. 12:47

"" Vízfakasztó Szent László"" c. alkotás fotói

Alkotó
Koltai László (fafaragó)
Település
Nőtincs
Feltöltő
Azonosító
164409
Feltöltve
2014.05.02. 12:52
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / XZ-10
ƒ25/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 14.05.02. 12:52

"" Vízfakasztó Szent László"" c. alkotás fotói

Alkotó
Koltai László (fafaragó)
Település
Nőtincs
Feltöltő
Azonosító
164410
Feltöltve
2014.05.02. 12:55
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / XZ-10
ƒ45/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 14.05.02. 12:55

"" Vízfakasztó Szent László"" c. alkotás fotói

Alkotó
Koltai László (fafaragó)
Település
Nőtincs
Feltöltő
Azonosító
164412
Feltöltve
2014.05.02. 12:59
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / XZ-10
ƒ45/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 14.05.02. 12:59

"" Vízfakasztó Szent László"" c. alkotás fotói

Alkotó
Koltai László (fafaragó)
Település
Nőtincs
Feltöltő
Azonosító
164413
Feltöltve
2014.05.02. 13:01
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / XZ-10
ƒ56/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 14.05.02. 13:01

"" Vízfakasztó Szent László"" c. alkotás fotói

Alkotó
Koltai László (fafaragó)
Település
Nőtincs
Feltöltő
Azonosító
164414
Feltöltve
2014.05.02. 13:04
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / XZ-10
ƒ28/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 14.05.02. 13:04

"" Vízfakasztó Szent László"" c. alkotás fotói

Alkotó
Koltai László (fafaragó)
Település
Nőtincs
Feltöltő
Azonosító
164415
Feltöltve
2014.05.02. 13:06
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / XZ-10
ƒ32/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 14.05.02. 13:06

"" Vízfakasztó Szent László"" c. alkotás fotói

Alkotó
Koltai László (fafaragó)
Település
Nőtincs
Feltöltő
Azonosító
164416
Feltöltve
2014.05.02. 13:10
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / XZ-10
ƒ35/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 14.05.02. 13:10

"" Vízfakasztó Szent László"" c. alkotás fotói

A szobrászművész és alkotása.
Alkotó
Koltai László (fafaragó)
Település
Nőtincs
Feltöltő
Azonosító
164508
Feltöltve
2014.05.03. 14:35
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 500D
ƒ8/1 • 1/1250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 14.05.03. 14:35
A szobrászművész és alkotása.

"" Vízfakasztó Szent László"" c. alkotás fotói

Egy sorban a három alkotás.
Alkotó
Koltai László (fafaragó)
Település
Nőtincs
Feltöltő
Azonosító
164509
Feltöltve
2014.05.03. 14:37
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 500D
ƒ14/1 • 1/200 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 14.05.03. 14:37
Egy sorban a három alkotás.
Összesen 12 fotó

Műlap története

17.04.14. 12:04
Megérintettem a "" Vízfakasztó Szent László"" alkotást
14.11.05. 21:55
A "" Vízfakasztó Szent László"" műlap gondozása átadásra kerültBálint tagunknak
14.05.03. 14:40
A közösség publikálta Bálint "" Vízfakasztó Szent László"" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.