Nikola Tesla-mellszobor

Budapest, VIII. kerület, Bródy Sándor utca 5-7.
Archív képek

Budapest
VIII. kerület, Bródy Sándor utca 5-7.
A Rádió épületében a mellszobor előzetes bejelentkezéssel megtekinthető.

Felállítás2002. május 17.


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Borivoj
2014.09.08. 18:54
Nikola Tesla (1856-1943), a világhírű tudós és felfedező 1881-82 folyamán katonatiszt nagybátya, Paja Mandic, illetve Puskás Tivadar közbenjárásával a budapesti telefonközpontban is dolgozott Puskás Ferenc és Szigeti Antal mérnökökkel.

A mellszobrot a Belgrádi Rádió ajándékaként 2002-ben a Magyar Rádió központi épületében, a Pagodában állították fel. Az avatás óta a szobrot az épületen belül más helyre, az egyik hátsó folyosóra, a stúdiók bejárata közelébe helyezték. A mellszobor Drinka Radovanović szobrász munkája, és egyik másolata a Belgrádban elhelyezett eredeti alkotásnak.

Tesla nevével, fontosságával munkám során és családi elbeszélésekből már korán megismerkedtem, jelentőségéről, felfedezéseiről, nemzetközi elismertségéről később szereztem tudomást.
Források:
L. Simon László: "Az Űr hangjai". In: Kommentár, 2009/1 3-5. o.
Lásztity Peró: "Tesla 1856-1943". Zuglói Szerb Önkormányzat, Budapest, 2004. p.45
Jeszenszki Sándor: "Tesla és a nagyfrekvenciás áramok". In: Tesla, 29-36.
Asztalos Péter: "Az indukciós motor és a többfázisú rendszer". In: Tesla, 23-28.

Borivoj műlapja


Cím alapján hasonló

"Nikola Tesla-mellszobor" c. alkotás fotói

A bronz mellszobor, emléktáblával, koszorúzáskor.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
164023
Feltöltve
2014.04.28. 16:23

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Borivoj 14.04.28. 16:23
A bronz mellszobor, emléktáblával, koszorúzáskor.

"Nikola Tesla-mellszobor" c. alkotás fotói

A mellszobor más megvilágításban.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
164211
Feltöltve
2014.04.30. 16:05

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Borivoj 14.04.30. 16:05
A mellszobor más megvilágításban.

"Nikola Tesla-mellszobor" c. alkotás fotói

A szerb és magyar nyelvű szöveg, a domború felület miatt csak részlegesen olvasható.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
163104
Feltöltve
2014.04.19. 09:04
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX S220
ƒ51/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Borivoj 14.04.19. 09:04
A szerb és magyar nyelvű szöveg, a domború felület miatt csak részlegesen olvasható.

"Nikola Tesla-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
178918
Fotózva
2010. július
Feltöltve
2014.09.09. 22:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/8 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.09.09. 22:07
2010. július

"Nikola Tesla-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
178919
Fotózva
2010. július
Feltöltve
2014.09.09. 22:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/8 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.09.09. 22:08
2010. július

"Nikola Tesla-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
178920
Fotózva
2010. július
Feltöltve
2014.09.09. 22:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/8 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.09.09. 22:08
2010. július

"Nikola Tesla-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
178921
Fotózva
2010. július
Feltöltve
2014.09.09. 22:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/6 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.09.09. 22:09
2010. július

Archív fotók

"Nikola Tesla-mellszobor" c. alkotás fotói

Az avatáson résztvevők csoportja.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
170865
Feltöltve
2014.07.06. 15:14
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A470
ƒ30/10 • 1/50 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Borivoj 14.07.06. 15:14
Archív felvétel
Az avatáson résztvevők csoportja.
Összesen 8 fotó

Műlap története

18.10.29. 16:12
Megérintettem a "Nikola Tesla-mellszobor" alkotást
16.10.19. 09:05
Megérintettem a "Nikola Tesla-mellszobor" alkotást
14.09.09. 22:09
1 új fotót töltöttem a "Nikola Tesla-mellszobor" műlaphoz
14.09.09. 22:08
1 új fotót töltöttem a "Nikola Tesla-mellszobor" műlaphoz
14.09.09. 22:08
1 új fotót töltöttem a "Nikola Tesla-mellszobor" műlaphoz
14.09.09. 22:07
1 új fotót töltöttem a "Nikola Tesla-mellszobor" műlaphoz
14.09.08. 18:54
A közösség publikálta Borivoj "Nikola Tesla-mellszobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.