Bosco Szent János-szobor

Budapest, IV. kerület, Árpád út 199.

Alternatív, helyi címek:Don Bosco-szobor

Budapest
IV. kerület, Árpád út 199.
Ugyan nem közterületen áll, hanem a templom előterében, de a kerítés...Teljes szövegUgyan nem közterületen áll, hanem a templom előterében, de a kerítés fölött átnézve látható, az épület előtt álló felüljáróról fényképezhető.Kevesebb szöveg

Avatás1974
Avatás1921

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
ratonyi
2014.04.18. 14:55
A szobrot 1889-ben készítette egy ismeretlen alkotó. Eredetileg - feltételezhetően - egy vidéki rendház bejárata fölé szánták, ezért olyan különös a szobor fejtartása. Ott azonban nem állították fel, ezért évtizedekre raktárba került. 1921-ben szállították az akkor még Rákospalotához tartozó Clarisseum elé, ekkor az intézmény kertjének középpontjában állt. 1974-ben az Újpestet és Rákospalotát összekötő felüljáró építése kapcsán a Clarisseum kertjének java részét kisajátították, ekkor épült a ma is látható betonfal, s helyezték a szobrot a templom bejáratával szemközti oldalra, a lépcső mellé, ahol ma is megtalálható.

A szoborra 1993-ban emléktáblát helyeztek, melynek felirata a következő:

Akik üldözést szenvedtek:
Antal János, Dániel Tibor, Ádám László, Sándor István, Bús János, Szitkey Károly, Varga Gy. Aladár
1993

Az emléktáblán szereplők a Clarisseumot évtizedeken át igazgató szalézi rend tagjai voltak, akiket 1952-53-ban az úgynevezett "pártőrségperben" meghurcoltak és elítéltek. Közülük egy szerzetes, Sándor Istvánt halálos ítéletét 1953-ban hajtották végre, őt 2013-ban mártíromságáért boldoggá avatták.
Források:
Kadlecovits Géza: Szobrok és emléktáblák Újpesten
Biró Lóránt plébános személyes közlése
XV. kerületi blog: Az istvántelki Clarisseum - Szent István király plébániatemplom -
http://bpxv.blog.hu/2014/04/06/clarisseum_rakospalota_ybl_miklos_istvantelek_ujpest

ratonyi műlapja


Cím alapján hasonló

"Bosco Szent János-szobor" c. alkotás fotói

A szobor elhelyezkedése a Clarisseumnál
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
162130
Feltöltve
2014.04.08. 13:45
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK C330 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ360/100 • 1/231 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ratonyi 14.04.08. 13:45
A szobor elhelyezkedése a Clarisseumnál

"Bosco Szent János-szobor" c. alkotás fotói

oldalkép
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
162131
Feltöltve
2014.04.08. 13:46
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK C330 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ510/100 • 1/280 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ratonyi 14.04.08. 13:46
oldalkép

"Bosco Szent János-szobor" c. alkotás fotói

szemből
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
162132
Feltöltve
2014.04.08. 13:47
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK C330 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ510/100 • 1/282 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ratonyi 14.04.08. 13:47
szemből
Összesen 3 fotó

Műlap története

14.04.18. 14:55
A közösség publikálta ratonyi "Bosco Szent János-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.