Dr. Cselkó István portrédomborműve

Mosonmagyaróvár, Vár utca 2.

Alternatív, helyi címek:A magyaróvári Gazdasági Akadémia relief-panteonja III.

Mosonmagyaróvár
Vár utca 2.
A magyaróvári Vár belső udvarában, a bejárattól balra fordulva, a...Teljes szövegA magyaróvári Vár belső udvarában, a bejárattól balra fordulva, a nyugati falon a harmadik portrédombormű. Az épület ajtaja csak munkaidőben van nyitva.Kevesebb szöveg

Felállítás1972


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Csuhai István
2014.03.23. 22:22
A magyaróvári Gazdasági Akadémia egykori főépületének, a várnak a belső udvarában látható portrédombormű-panteonban Cselkó István mezőgazdász, akadémiai tanár portréja balról körbeindulva a sorban a harmadik. A Google térképét kinagyítva, a várudvart műhold-nézetben tanulmányozva láthatjuk, hogy a négy belső oldalnak mindig a közepén elhelyezkedő bejáratok voltaképpen két egymást merőlegesen szelő utat hoznak létre, és ezek az utak a belső kertet négy egyenlő negyedre osztják. Ez a dombormű a kert nyugati falán, az arra a falra eső bejáraton már túl helyezkedik el.

Cselkó István (1847-1930) közelebbi szakterülete az állattenyésztés és a takarmányozástan volt, kutató munkájának eredményeit a gyakorlatban is hasznosítani tudták. 1869-ben, 22 éves korában nevezték ki az intézmény oktatói karába (ekkor segédtanárként), peregrinus éveinek letelte után, az 1870-es évek elején lett az állattenyésztés és állatgyógyászat rendes tanára. Közel negyven éven át tanított az Akadémián. Tanítványai közé tartozott többek között Ujhelyi Imre, a magyar állattenyésztés-tudomány legmarkánsabb képviselője (a következő domborműtábla főhőse), katedráján pedig veje, a fiatalon, apósával egyazon évben elhunyt Bánvárth Sándor követte, aki ebben a panteonban ugyancsak domborművet kapott.

A "dr." előtag a táblán alighanem azt kívánja érzékeltetni (hiszen mások neve előtt, noha szereztek ilyen fokozatot, nem szerepel ez a cím), hogy Cselkó István azok közé az óvári agrártudósok közé tartozott, akik egy másik felsőoktatási intézménytől (a budapesti állatorvos-tudományi egyetem jogelődjétől) díszdoktori címet kaptak.
Források:
http://mmel.nansoft.hu/?o=szc&c=84#C84
További linkek
Az óvári Gazdasági Akadémia történetéről, oktatóiról, legnevesebb hallgatóiról:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar%C3%B3v%C3%A1ri_Magyar_Kir%C3%A1lyi_Gazdas%C3%A1gi_Akad%C3%A9mia




Cím alapján hasonló

"Dr. Cselkó István portrédomborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
160460
Feltöltve
2014.03.22. 22:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.03.22. 22:31

"Dr. Cselkó István portrédomborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
160461
Feltöltve
2014.03.22. 22:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.03.22. 22:31

"Dr. Cselkó István portrédomborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
160462
Feltöltve
2014.03.22. 22:32
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.03.22. 22:32

"Dr. Cselkó István portrédomborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
160463
Feltöltve
2014.03.22. 22:32
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.03.22. 22:32
Összesen 4 fotó

Műlap története

14.03.23. 22:22
Csuhai István publikálta "Dr. Cselkó István portrédomborműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.