Budapest, XIII. kerület, Nyugati tér 5.
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Nyugati tér 5. szobrai
Angol cím:Muses

Budapest
XIII. kerület, Nyugati tér 5.
A Szent István körút XIII. kerületi végén lévő saroképület.

Felállítás1894

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Feles Elek
2014.03.22. 23:43
Hat dekoratív hölgy a boldog békeidőkből, illetve egy közülük erősen kakukktojás...

A felettébb impozáns, Holub József tervezte monarchiabeli bérház 1893-94-ben épült. A palota negyedik emeletén őrködő 2 méteres nőalakok mindegyike egy-egy tárgyat (pl. satu, véső, balta, mellszobor) szorongat a kezében. Mivel a házat a mester a saját maga és felésége számára tervezte, a megbízott szobrász valószínűleg az építészethez kötődő különféle mesterségek testet öltött allegóriáinak szánta a szobrokat. Egyikőjüket ráadásul fedetlen kebellel helyezte el a homlokzaton, nem véletlenül: a szobrászat egyik fő témája az emberi test. így a kőfaragás szimbólumaként gyakori a hasonló ábrázolásmód.

A túlzott magasság mellett a 1981-ben megépült felüljáró is megnehezíti a modern járókelőknek a szobrokban való gyönyörködést. Egészen pontosan, ha kicsit jobban szemügyre vesszük őket, feltűnik valami: hatuk közül a bal szélső alakja valahogy mintha elütne a többiek klasszikus szépségétől. Feltehetően elődje annyira megsérült a világháborúban, hogy őnagyságát az ötvenes évek környékén, némileg realistább stílusban kénytelenek voltak újrafaragni. Péklapát arca, csapzott frizurája, tömzsi karjai igazi falusi tenyeres-talpas menyecskévé változtatták! Ezáltal némileg kilóg bájos társnői közül, mindazonáltal az igényes összhatást ez az aprócska gikszer sem teszi tönkre!
Források:
Séták a 6-os villamos vonalán (Vince Kiadó, 2008)

http://www.emi.hu/portal/apps/emi_bauxit.nsf/baad753258700151c1257589002ef04f/12aa1d05b036ebb0c125758a00415224?OpenDocument&Click=

Feles Elek műlapja

Cím alapján hasonló

"Múzsák" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
160452
Feltöltve
2014.03.22. 22:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ58/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 14.03.22. 22:23

"Múzsák" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
160453
Feltöltve
2014.03.22. 22:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ58/10 • 1/500 • ISO100

160454
Feltöltve
2014.03.22. 22:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ58/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 14.03.22. 22:24

"Múzsák" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
160455
Feltöltve
2014.03.22. 22:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ58/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 14.03.22. 22:24

"Múzsák" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
160456
Feltöltve
2014.03.22. 22:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ58/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 14.03.22. 22:25

"Múzsák" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
160457
Feltöltve
2014.03.22. 22:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ58/10 • 1/1000 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 14.03.22. 22:25

"Múzsák" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
160458
Feltöltve
2014.03.22. 22:26
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 14.03.22. 22:26

"Múzsák" c. alkotás fotói

Nyugati tér 5.
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
160459
Feltöltve
2014.03.22. 22:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 14.03.22. 22:29
Nyugati tér 5.

Archív fotók

"Múzsák" c. alkotás fotói

A 20. század első éveiben...
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
160561
Feltöltve
2014.03.23. 17:02
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bazsi91 14.03.23. 17:02
Archív felvétel
A 20. század első éveiben...

"Múzsák" c. alkotás fotói

Ezen a háború után készült képen látható,hogy a baloldali szobor hiányzik.
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
160560
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2014.03.23. 16:55
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bazsi91 14.03.23. 16:55
Archív felvétel
Ezen a háború után készült képen látható,hogy a baloldali szobor hiányzik.

"Múzsák" c. alkotás fotói

A századforduló idején - valamennyire látszik a bal szélső eredeti szobor!
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
260081
Feltöltve
2016.11.26. 20:06
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 16.11.26. 20:06
Archív felvétel
A századforduló idején - valamennyire látszik a bal szélső eredeti szobor!

"Múzsák" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
399531
Forrás
Fortepan
Évszám
1936
Feltöltve
2020.03.12. 20:19
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 20.03.12. 20:19
1936, Archív felvétel
Összesen 12 fotó

Műlap története

23.09.09. 10:21
Megérintettem a "Múzsák" alkotást
22.02.06. 14:45
Megérintettem a "Múzsák" alkotást
20.03.12. 20:19
1 új fotót töltöttem a "Múzsák" műlaphoz
18.11.16. 14:00
Megérintettem a "Múzsák" alkotást
18.11.12. 17:21
Megérintettem a "Múzsák" alkotást
18.04.11. 18:50
Megérintettem a "Múzsák" alkotást
17.11.04. 15:50
Megérintettem a "Múzsák" alkotást
17.10.25. 18:31
Megérintettem a "Múzsák" alkotást
17.05.23. 09:45
Megérintettem a "Múzsák" alkotást
16.04.05. 17:41
Megérintettem a "Múzsák" alkotást
15.12.27. 17:48
Megérintettem a "Múzsák" alkotást
15.04.16. 16:49
Megérintettem a "Múzsák" alkotást
15.03.07. 16:24
Megérintettem a "Múzsák" alkotást
15.02.11. 12:25
Megérintettem a "Múzsák" alkotást
14.03.23. 17:02
1 új fotót töltöttem a "Múzsák" műlaphoz
14.03.23. 16:55
1 új fotót töltöttem a "Múzsák" műlaphoz
14.03.22. 23:43
Feles Elek publikálta "Múzsák" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.