Hensch Árpád mellszobra

Mosonmagyaróvár, Cserháti Sándor utca

Mosonmagyaróvár
Cserháti Sándor utca
A Gazdasági Akadémia eredeti épületénél, jobboldalt, az épületet...Teljes szövegA Gazdasági Akadémia eredeti épületénél, jobboldalt, az épületet körülvevő mellszoborparkban, átellenben Ujhelyi Imre mellszobrával. A szoborpark mindegyik eddigi darabja az épület felé fordul; a parkot ugyan az utca felől kerítés övezi, de éjjel-nappal szabadon látogatható.Kevesebb szöveg

Felállítás2013. szeptember 27.

Csuhai István
2014.03.22. 09:28
Hensch Árpád (1847-1913) az ún. "Óvári Nagy Tanári Kar", az egykori magyaróvári Gazdasági Akadémia oktatói karának kiemelkedő képviselője, az itteni modern gazdasági oktatás egyik újrateremtője volt, tudományos munkájában leginkább a mezőgazdasági üzemtannal foglalkozott. Ennek az Akadémia jó hírnevét meg- vagy újraalapozó tanárgárdának ő - Cserháti Sándor, Ujhelyi Imre és Villax Ödön után - immár a negyedik képviselője, aki az Akadémia körüli parkban mellszobrot kap; szobra elhelyezésével most kiegészül a szoborpark szimmetriája.

A lapon e művével elsőként szereplő szobrász, Lipovics János honlapját az adalékok közé foglaltam. A forrásban megadott linkben pedig nem csak a rövid ismertető, hanem rengeteg kép is látható a mellszobor avató ünnepségéről.

Hensch Árpádnak reliefje is van a Vár belső udvarán látható panteonban. http://www.kozterkep.hu/~/22485/Hensch_Arpad_portredombormuve_Mosonmagyarovar_1975.html
Források:
http://ovarigazdasz.hu/hirek/677-2013-szeptember-27-en-felavattuk-hensch-arpad-szobrat.html
További linkek
A szobrászról, akinek a lapon ez az első munkája:
http://lipovicsjanos.mindenkilapja.hu/gallery/19909793/render/a-muvek-the-works

Közös gyűjteményben
Magyar tudósok szobrai

Cím alapján hasonló

"Hensch Árpád mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
160389
Feltöltve
2014.03.21. 23:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.03.21. 23:37

"Hensch Árpád mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
160388
Feltöltve
2014.03.21. 23:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ80/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.03.21. 23:36

"Hensch Árpád mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
160384
Feltöltve
2014.03.21. 23:35

Csuhai István 14.03.21. 23:35

"Hensch Árpád mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
160383
Feltöltve
2014.03.21. 23:34
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ80/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.03.21. 23:34

"Hensch Árpád mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
160385
Feltöltve
2014.03.21. 23:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ80/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.03.21. 23:36

"Hensch Árpád mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
160386

160387

160390
Feltöltve
2014.03.21. 23:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ48/10 • 1/320 • ISO200

160391

160392
Feltöltve
2014.03.21. 23:41
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.03.21. 23:41

"Hensch Árpád mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
160393
Feltöltve
2014.03.21. 23:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ80/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.03.21. 23:41

"Hensch Árpád mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
191372
Feltöltve
2014.12.28. 17:46
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/125 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.12.28. 17:46
Összesen 12 fotó

Műlap története

14.12.28. 17:46
1 új fotót töltöttem a "Hensch Árpád mellszobra" műlaphoz
14.03.22. 09:28
Csuhai István publikálta "Hensch Árpád mellszobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.