Mosonmagyaróvár, Vár 2.
Archív képek

Az egykori magyaróvári Vár belső udvarában, a bal hátsó sarokban áll a...Teljes szövegAz egykori magyaróvári Vár belső udvarában, a bal hátsó sarokban áll a mellszobor. Az egyetem főépületének nyitvatartási ideje alatt, a hétköznapi nappali órákban szabadon látogatható.Kevesebb szöveg

Avatás1978. augusztus 28.

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Csuhai István
2014.03.21. 21:22
Viszonylag kevéssé van a köztudatban, hogy Nikolaus Lenau (1802-1850) osztrák költő a Bánságban, Csatádon született, és élete első bő két évtizedét Magyarországon töltötte. 1822 novemberétől barátai invitálására néhány hónapig Magyaróvárott időzött (egykori lakhelyét ma is Lenau-háznak nevezik, a teret, ahol a ház áll, egészen 1948-ig Lenau térnek). Egyes források szerint néhány héten át a mezőgazdasági iskola előadásait is látogatta (az oktatás ekkoriban még latinul és németül folyt).

Hanzély Jenő nagyméretű, az 5/4-esnél is nagyobb porcelán szobrát 1978-ban ennek az életrajzi ténynek, a magyaróvári tartózkodásnak az emlékére állították. A szobornak ez a második változata, első példányát 1972-ben állították fel az alsó-ausztriai Stockerauban. Az egykori magyaróvári gazdász főiskola területén álló azon kevés műalkotások egyike ez a szép kivitelű porcelánportré, amely nem az itt folyó tudományos, oktatási és gyakorlati mezőgazdászi munka valamely kiemelkedő művelőjének állít emléket, hanem egy költőnek, aki sokféleképpen hatott magyar kortársaira is, s akinek élete egy rövid szakaszon történetesen a városhoz kötődött.

Érdekesség, hogy a belső kert jobb hátsó sarkában egy pad is ott áll, mely ugyancsak "Lenau Miklós" emlékét őrzi, ez volt az az ülőalkalmatosság, amin állítólag szívesen megpihent, ez azonban nem tűnik művészettörténeti jelentőségű alkotásnak, utolsó képként egy felvételt mégis idetöltök róla.
Források:
http://mmel.nansoft.hu/?o=szc&c=342#C342
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/hanzely-jeno-4725
Benkő Gabriella Emese
2020.08.03. 18:52
"A Nemzetközi Lenau-társaság ez évi ülésének nyitányára került sor tegnap délelőtt Mosonmagyaróváron. Nikolaus Lenau osztrák költő, egykori mosonmagyaróvári gazdász mellszobrának ünnepélyes avatására gyűltek össze a várudvaron a Lenau- társaság elnökségének tagjai, valamint a város érdeklődő közössége. "
Források:
Kisalföld, 1978. augusztus 29. (34. évfolyam, 203. szám) címlap
Előfizetős forrás: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Kisalfold_1978_08/?pg=212&layout=s

Kapcsolódó
Nikolaus Lenau

Cím alapján hasonló

"Nikolaus Lenau" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
160378
Feltöltve
2014.03.21. 21:00
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ90/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.03.21. 21:00

"Nikolaus Lenau" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
160370
Feltöltve
2014.03.21. 20:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ100/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.03.21. 20:59

"Nikolaus Lenau" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
160372

160373
Feltöltve
2014.03.21. 21:00
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.03.21. 21:00

"Nikolaus Lenau" c. alkotás fotói

A háttérben Kecskés Lajos Ujhelyi Imrét ábrázoló reliefje.
Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
160817
Feltöltve
2014.03.26. 11:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.03.26. 11:31
A háttérben Kecskés Lajos Ujhelyi Imrét ábrázoló reliefje.

"Nikolaus Lenau" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
160375
Feltöltve
2014.03.21. 21:00
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ50/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.03.21. 21:00

"Nikolaus Lenau" c. alkotás fotói

A háttérben, a várudvar sarkában Ujhelyi Imre (Kecskés Lajos), illetve Dr. Rodiczky Jenő (Pató Róza) portrédomborműve.
Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
161047
Feltöltve
2014.03.29. 15:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ80/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.03.29. 15:49
A háttérben, a várudvar sarkában Ujhelyi Imre (Kecskés Lajos), illetve Dr. Rodiczky Jenő (Pató Róza) portrédomborműve.

"Nikolaus Lenau" c. alkotás fotói

A Lenau-pad.
Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
160377
Feltöltve
2014.03.21. 21:00
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ80/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.03.21. 21:00
A Lenau-pad.

"Nikolaus Lenau" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
191428
Feltöltve
2014.12.28. 22:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/80 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.12.28. 22:57

"Nikolaus Lenau" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
191430
Feltöltve
2014.12.28. 22:58
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.12.28. 22:58

"Nikolaus Lenau" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
191431
Feltöltve
2014.12.28. 22:59
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.12.28. 22:59

"Nikolaus Lenau" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
191432
Feltöltve
2014.12.28. 23:01
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.12.28. 23:01

"Nikolaus Lenau" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
191433
Feltöltve
2014.12.28. 23:02
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/40 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.12.28. 23:02

Archív fotók

"Nikolaus Lenau" c. alkotás fotói

"Bedő János (balról) és dr. Fred Sinowatz leleplezi Lenau mellszobrát, melyet Hanzely Jenő szobrászművész készített. "
Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
412197
Forrás
Kisalföld, 1978. augusztus 29. (34. évfolyam, 203. szám) címlap Előfizetős forrás: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Kisalfold_1978_08/?pg=212&layout=s
Évszám
1978
Feltöltve
2020.08.03. 16:11
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.08.03. 16:11
1978, Archív felvétel
"Bedő János (balról) és dr. Fred Sinowatz leleplezi Lenau mellszobrát, melyet Hanzely Jenő szobrászművész készített. "
Összesen 14 fotó

Műlap története

20.08.03. 18:52
A "Nikolaus Lenau" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.08.03. 16:11
1 új fotót töltöttem a "Nikolaus Lenau" műlaphoz
14.12.28. 23:02
1 új fotót töltöttem a "Nikolaus Lenau" műlaphoz
14.12.28. 23:01
1 új fotót töltöttem a "Nikolaus Lenau" műlaphoz
14.12.28. 22:59
1 új fotót töltöttem a "Nikolaus Lenau" műlaphoz
14.12.28. 22:58
1 új fotót töltöttem a "Nikolaus Lenau" műlaphoz
14.12.28. 22:57
1 új fotót töltöttem a "Nikolaus Lenau" műlaphoz
14.03.21. 21:22
Csuhai István publikálta "Nikolaus Lenau" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.