ifj. Varga Zsigmond dr.

Debrecen, Kálvin tér

Angol cím:Zsigmond Varga

Debrecen
Kálvin tér
A Református Kollégium dísztermének folyosóján látható.

Felállítás2005. március 5.

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
TundeK62
2014.03.05. 22:17
A mai hírek között találtam, hogy ifj. Varga Zsigmond tiszteletére emlékülést tartottak a debreceni Református Hittudományi Egyetemen. 1945. március 5-én halt mártírhalált egy koncentrációs táborban, ahol haláláig társainak lelki gondozója is volt.
Az emlékülés programja: http://reformatus.hu/mutat/9313/

A domborműves emléktáblát már 2010-ben lefotóztam egy kollégiumi rendezvényen, de eddig elfelejtettem feltölteni.

A táblán olvasható latin mondás "Non videri, sed esse" , fordítása : "Nem látszani, hanem lenni"
Varga Zsigmond halálának 60. évfordulója alkalmából állították a táblát, 2005-ben.
Források:
http://www.haon.hu/a-bajban-is-masok-lelkeert/2496165

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"ifj. Varga Zsigmond dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
158926
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2014.03.05. 22:03
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/25 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.03.05. 22:03
2013. február

"ifj. Varga Zsigmond dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
158927
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2014.03.05. 22:04
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/60 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.03.05. 22:04
2013. február

"ifj. Varga Zsigmond dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
211773
Fotózva
2010. június
Feltöltve
2015.07.12. 00:32
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/8 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.07.12. 00:32
2010. június

"ifj. Varga Zsigmond dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
158929
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2014.03.05. 22:04
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/15 • ISO1600

158930
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2014.03.05. 22:04
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/40 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.03.05. 22:04
2013. február

"ifj. Varga Zsigmond dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
158931
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2014.03.05. 22:05
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/15 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.03.05. 22:05
2013. február

"ifj. Varga Zsigmond dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
211770
Fotózva
2010. június
Feltöltve
2015.07.12. 00:32
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/60 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.07.12. 00:32
2010. június

"ifj. Varga Zsigmond dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
211771
Fotózva
2010. június
Feltöltve
2015.07.12. 00:32
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/30 • ISO1600

211772

423944
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2020.11.10. 12:01
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/20 • 5mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.10. 12:01
2018. július
Összesen 10 fotó

Műlap története

20.11.10. 12:01
1 új fotót töltöttem az "ifj. Varga Zsigmond dr." műlaphoz
14.03.05. 22:18
Az "ifj. Varga Zsigmond dr." műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.03.05. 22:17
TundeK62 publikálta "ifj. Varga Zsigmond dr." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.