Tolnay Károly-mellszobor

Kecskemét, Rákóczi út 2.
További képek a Fotólistában

Kecskemét
Rákóczi út 2.
Az egykori zsinagógából kialakított Tudomány és Technika Házának lépcsőházában látható.

Felállítás1984


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Szórád Péter
2014.02.11. 11:06
Tolnay Károly művészettörténész (Budapest, 1899. május 27.–Firenze, 1981. január 17.) Berlinben, Frankfurtban és Bécsben tanult művészettörténetet, amelyből 1925-ben doktorált. Hamburgban, Párizsban és New York-ban egyetemi tanárként dolgozott, a reneszánsz művészete volt a kutatási területe. Michelangelo életművének tudományos feldolgozása területén nemzetközi elismerést szerzett, amely eredményeként 1965-ben meghívták Firenzébe a Casa Buonarroti vezetésére, ahol Michelangelo-múzeumot és információs központot alakított ki, amely haláláig munkahelye és otthona volt.
Tolnay Károly jóvoltából került a két világháború között a Szépművészeti Múzeumba tizenöt hiteles gipszöntvénymásolat Michelangelo szobrairól, amelyeket a XIX. század végén a kölni múzeum részére Gerber August készített. A II. világháború után a másolatok raktárba kerültek, majd Melocco Miklós restaurálta őket, és a kecskeméti zsinagóga Tudomány és Technika Házává történő alakítása után 1976-ban itt állították ki a 15 darabból álló gyűjteményt.
Tolnay Károly firenzei tartózkodása idején jó barátságban volt Hubay Miklós drámaíróval, aki az egyetemen magyar irodalmat tanított. Tolnay halála után az özvegye ezért Hubay Miklósnak ajándékozta a magyar vonatkozású tárgyainak egy részét. Ferenczy Noémival folytatott levelezését, egy tőle kapott gobelint és a könyvtárának néhány darabját aztán Hubay Miklós Kecskemétnek ajándékozta, azzal a szándékkal, hogy a Michelangelo szobormásolatok közelében Tolnay Károly számára egy emléksarkot alakítsanak ki. Sajnos ebből az emléksarokból mára már csak egy papíralapú életrajz-tábla és egy mellszobor látható.
Hétköznap munkaidőben a kiállítás szabadon látogatható.
Források:
http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Kecskemet/pages/a_foter/013_tudomany.htm
http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/HUBAY/hubay00349a/hubay00457/hubay00457.html
http://artportal.hu/lexikon/muveszettorteneszek/tolnay-karoly
http://www.forrasfolyoirat.hu/0705/kada.pdf



Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Tolnay Károly-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
157179
Feltöltve
2014.02.10. 21:11
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/50 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.02.10. 21:11

"Tolnay Károly-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
157180
Feltöltve
2014.02.10. 21:27
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/50 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.02.10. 21:27

"Tolnay Károly-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
157181
Feltöltve
2014.02.10. 21:31
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/30 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.02.10. 21:31

"Tolnay Károly-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
157182
Feltöltve
2014.02.10. 21:32
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ45/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.02.10. 21:32

"Tolnay Károly-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
157183
Feltöltve
2014.02.10. 21:33
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/30 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.02.10. 21:33

Adalék vagy máshol

"Tolnay Károly-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
157197
Feltöltve
2014.02.11. 10:57
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/40 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.02.11. 10:57
Összesen 6 fotó

Műlap története

21.08.13. 17:36
Megérintettem a "Tolnay Károly-mellszobor" alkotást
20.07.12. 12:32
Megérintettem a "Tolnay Károly-mellszobor" alkotást
20.07.05. 13:39
Megérintettem a "Tolnay Károly-mellszobor" alkotást
14.02.11. 11:06
Szórád Péter publikálta "Tolnay Károly-mellszobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.