Gyepükaján, Kossuth utca 8.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Angol cím:War Memorial

Gyepükaján
Kossuth utca 8.
Az alkotás a templom előtti hatalmas füves téren található.

Felállítás1941. október 25.

Aerdna
2014.02.02. 09:05
Gyepükaján I. világháborús emlékműve a település főterén áll, a templom előtt. Az emlékmű szoboralakja Pataky Andor munkája, aki 1934-1938 között készített világháborús emlékműveket. A települést bemutató oldalon az emlékmű felállításának idejét 1941-re teszik, az archív fotó 1942-ben készült, nekem úgy tűnt, ez az avatáson készülhetett, így ezt a dátumot írtam be avatási dátumnak.

Az emlékmű egy fegyvert tartó, éppen – feltehetőleg sebesülés következtében – összeeső katonát ábrázol. Az emlékmű „talapzata” egy felül keresztben végződő oltárforma, a katonaalak a kereszt függőleges szárán látható. Az „oltár” két oldalsó részén olvashatjuk az I. világháborúban elhunyt áldozatok neveit.

Az alkotást 1989-ben, majd 2007-ben felújították, 1989-ben került fel a talapzatra a II. világháborús tábla. A 2007-es felújítás a Veszprém Megyei Önkormányzat nem normatív, céljellegű, fejlesztési támogatásából valósult meg.

---------
Tagtársunk jelzése alapján az avatási dátum egyértelművé vált:
Gyepükaján emlékművét 1941. október 25-én avatták fel, az Országzászlóval együtt, az avatóbeszédet vitéz Kornis Elemér gróf és az EONB részéről dr. Majthényi Károly kiküldött mondta. Az adatokat ennek megfelelően javítottam.
Források:
http://www.zmmi.hu/hireink-gocsej/pataky-andor
http://www.veszpremmegye.hu/letoltesek/Uvegzseb/2007_tamogatasiszerzodesek.pdf
http://www.gyepukajan.hu/telepulesunk/bemutatkozunk
http://www.e-telepules.eu/templates/admin/op/uploads/gyepukajan/media/emlekmu3.html
MTI Hírarchívum 1920-1945, 1941. október 25. 8. o., 1941. október 29. 3. o.
További linkek
a településről: http://www.sumegterseg.hu/gyepukajan
Urmánczy
2014.02.02. 17:04
Hősi emlékmű és országzászló

A feltöltött archív fotót ismerem, rosszul van ráírva a dátum, de valóban az avatáson készült.
A helyes dátum viszont 1941.október
Források:
MTI Hírarchívum 1920-1945, MTI 1941.okt.25.8.old. és MOT 1941.okt.29. 3.old.

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyepükaján
Feltöltő
Azonosító
156699
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2014.02.02. 08:49
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ32/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.02.02. 08:49
2005. január

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyepükaján
Feltöltő
Azonosító
156700
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2014.02.02. 08:50
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ32/10 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.02.02. 08:50
2005. január

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyepükaján
Feltöltő
Azonosító
156701
Feltöltve
2014.02.02. 08:51
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ32/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.02.02. 08:51

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyepükaján
Feltöltő
Azonosító
156702

156703
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2014.02.02. 08:52

Aerdna 14.02.02. 08:52
2005. január

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyepükaján
Feltöltő
Azonosító
156704

156705
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2014.02.02. 08:53

Aerdna 14.02.02. 08:53
2005. január

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyepükaján
Feltöltő
Azonosító
156706
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2014.02.02. 08:54
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ32/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.02.02. 08:54
2005. január

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyepükaján
Feltöltő
Azonosító
156707
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2014.02.02. 08:55
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ32/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.02.02. 08:55
2005. január

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyepükaján
Feltöltő
Azonosító
156708
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2014.02.02. 08:56

Aerdna 14.02.02. 08:56
2005. január

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyepükaján
Feltöltő
Azonosító
156709
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2014.02.02. 08:56
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ48/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.02.02. 08:56
2005. január

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyepükaján
Feltöltő
Azonosító
253405
Feltöltve
2016.09.27. 01:35
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/100 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 16.09.27. 01:35

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyepükaján
Feltöltő
Azonosító
253404

253403
Feltöltve
2016.09.27. 01:35
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 16.09.27. 01:35

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyepükaján
Feltöltő
Azonosító
350388
Feltöltve
2019.04.10. 17:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.04.10. 17:26

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyepükaján
Feltöltő
Azonosító
350389
Feltöltve
2019.04.10. 17:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.04.10. 17:26

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyepükaján
Feltöltő
Azonosító
350390
Feltöltve
2019.04.10. 17:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ35/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.04.10. 17:27

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyepükaján
Feltöltő
Azonosító
350391
Feltöltve
2019.04.10. 17:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.04.10. 17:28

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyepükaján
Feltöltő
Azonosító
350392
Feltöltve
2019.04.10. 17:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.04.10. 17:29

Archív fotók

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

1941. október 25.
Alkotó
Település
Gyepükaján
Feltöltő
Azonosító
156698
Forrás
http://www.e-telepules.eu/templates/admin/op/uploads/gyepukajan/media/emlekmu3.html
Fotózva
2009. május
Évszám
1941
Feltöltve
2014.02.02. 08:48
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
HP / HP psc1500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.02.02. 08:48
2009. május
1941. október 25.
Összesen 20 fotó

Műlap története

19.04.10. 17:29
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
19.04.10. 17:28
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
19.04.10. 17:27
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
19.04.10. 17:26

16.09.27. 01:35

14.02.02. 09:05
Aerdna publikálta "Hősi emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.