Sátorhely, Hunyadi János út
Archív képek

Sátorhely
Hunyadi János út
A kis település központjában, a Majs felé vezető út melletti szép parkban található.

Felállítás1984. június 14.

uzmaria
2014.01.20. 17:34
Amikor a szobor készült, igen híres, jól működő gazdaság volt a Bólyi Állami Gazdaság. A "Termékenység" szobor a cég és az itt, ezen a vidéken dolgozók szorgalmát, igyekvő munkájuknak eredményét, a jó földek gazdag termését, magát a termékenységet kívánta bemutatni.
A szobor megrendelője is a Bólyi Állami Gazadaság volt.
Ády
2016.09.09. 16:08
"A „Termékenység” a falu főterén
Szoboravatás és alapítóoklevél-átadás Sátorhelyen

Piciny túlzással szólva: Sátorhely tegnap lett igazán községgé. Felavatták első köztéri szobrát és megkapta a községalapítást dokumentáló díszes, bőrből készült oklevelet, amelyen ott van Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének a neve.
A hajdani cselédházak sorából a két legrosszabbat már korábban lebontották, ezeknek a helyén szép közteret alakítottak ki, beültetve cserjékkel, fa csemetékkel. E tér közepén méter magas halmot emeltek, amelyre egy tisztes méretű faragott szikla került a szobor talapzatául. A szobrot Trischler Ferenc alkotta, s Termékenységnek nevezte el: telt idomú, érett, szép ülő nőalak, bronzba öntve: a figura önmagát magyarázza...
A január 1-e óta községi rangot birtokló település apraja-nagyja eljött a térre a fehér lepellel borított szobor köré a zuhogó, vagy csöpörgő eső ellenére. Dr. Cseh Sándor, a Bolyi Mezőgazdasági Kombinát vezérigazgató-helyettese nyitotta meg az ünnepséget, miközben Pogány Gábor művészettörténész leleplezte a szobrot. Pogány Gábor az avatóbeszédében méltatta a mecénást — a Kombinátot, amely születésnapi ajándékként emelte a szobrot Sátorhelynek — az alkotót és kettejük szerencsés egymásratalálását, s méltatta a maga szépségében a község népe elé tárulkozó alkotást.
Dr. Földvári János, a Baranya megyei Tanács általános elnökhelyettese a megye vezetőinek az üdvözletét hozta el ismét a sátorhelyieknek, s újfent emlékeztetett arra, hogy a régi település községgé válásában elévülhetetlenek a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát érdemei. Az eddig féléves község lakosságát pedig arra buzdította, hogy munkálkodjék a település fejlesztésén. E szavak után adta át a bőr oklevelet Szőnyi Jánosnak, a nagynyárádi közös községi tanács elnökének, a szobrot pedig Kiss József, a kombinát sátorhelyi üzemének a vezetője vette át. H. I."
Források:
Dunántúli Napló, 1984. június 16. (41. évfolyam, 164. szám)

uzmaria műlapja

Cím alapján hasonló

"Termékenység" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátorhely
Feltöltő
Azonosító
155871
Feltöltve
2014.01.20. 17:22

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 14.01.20. 17:22

"Termékenység" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátorhely
Feltöltő
Azonosító
155872

155873
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2014.01.20. 17:23
EXIF információk...
FUJIFILM / A850
ƒ280/100 • 1/240 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 14.01.20. 17:23
2012. október

"Termékenység" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátorhely
Feltöltő
Azonosító
155874
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2014.01.20. 17:23
EXIF információk...
FUJIFILM / A850
ƒ280/100 • 1/340 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 14.01.20. 17:23
2012. október

"Termékenység" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátorhely
Feltöltő
Azonosító
237560
Feltöltve
2016.04.14. 13:04
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/1276 • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 16.04.14. 13:04

"Termékenység" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátorhely
Feltöltő
Azonosító
237561
Feltöltve
2016.04.14. 13:07
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/775 • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 16.04.14. 13:07

"Termékenység" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátorhely
Feltöltő
Azonosító
237562
Feltöltve
2016.04.14. 13:10
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/1319 • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 16.04.14. 13:10

"Termékenység" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátorhely
Feltöltő
Azonosító
237563
Feltöltve
2016.04.14. 13:11
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/455 • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 16.04.14. 13:11

"Termékenység" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátorhely
Feltöltő
Azonosító
237564
Feltöltve
2016.04.14. 13:13
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/1199 • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 16.04.14. 13:13

"Termékenység" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátorhely
Feltöltő
Azonosító
279228
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.05.26. 16:53
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/1522 • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 17.05.26. 16:53
2016. március

"Termékenység" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátorhely
Feltöltő
Azonosító
295924
Feltöltve
2017.11.14. 22:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.11.14. 22:27

"Termékenység" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátorhely
Feltöltő
Azonosító
295925
Feltöltve
2017.11.14. 22:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.11.14. 22:28

"Termékenység" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátorhely
Feltöltő
Azonosító
295926
Feltöltve
2017.11.14. 22:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.11.14. 22:28

"Termékenység" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátorhely
Feltöltő
Azonosító
295927
Feltöltve
2017.11.14. 22:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.11.14. 22:28

"Termékenység" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátorhely
Feltöltő
Azonosító
295928
Feltöltve
2017.11.14. 22:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ33/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.11.14. 22:29

Archív fotók

"Termékenység" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátorhely
Feltöltő
Azonosító
170162
Forrás
Saját - Művészet folyóirat 1987. május
Évszám
1987
Feltöltve
2014.06.29. 10:20
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.06.29. 10:20
1987, Archív felvétel

"Termékenység" c. alkotás fotói

A Bólyi Mezőgazdasági Kombinát ajándéka, Trischler Ferenc szobrászművész alkotása díszíti az ország legfiatalabb községét: Sátorhelyet. A...Teljes szövegA Bólyi Mezőgazdasági Kombinát ajándéka, Trischler Ferenc szobrászművész alkotása díszíti az ország legfiatalabb községét: Sátorhelyet. A Termékenység című nagyméretű bronzszobor egyben a község első köztéri szobra is, amelyet a régi cselédházak helyén állítottak felKevesebb szöveg
Alkotó
Település
Sátorhely
Feltöltő
Azonosító
242163
Forrás
Somogyi Néplap, 1984. augusztus 19. (40. évfolyam, 195. szám)
Évszám
1984
Feltöltve
2016.06.02. 15:39
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.06.02. 15:39
1984, Archív felvétel
A Bólyi Mezőgazdasági Kombinát ajándéka, Trischler Ferenc szobrászművész alkotása díszíti az...Teljes szövegA Bólyi Mezőgazdasági Kombinát ajándéka, Trischler Ferenc szobrászművész alkotása díszíti az ország legfiatalabb községét: Sátorhelyet. A Termékenység című nagyméretű bronzszobor egyben a község első köztéri szobra is, amelyet a régi cselédházak helyén állítottak felKevesebb szöveg

"Termékenység" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátorhely
Feltöltő
Azonosító
252041
Forrás
Dunántúli Napló, 1983. május 21. (40. évfolyam, 139. szám)
Évszám
1983
Feltöltve
2016.09.09. 14:23
Képinfó
Alkotó a képen
(Trischler Ferenc)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.09.09. 14:23
1983, Archív felvétel

"Termékenység" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátorhely
Feltöltő
Azonosító
252053
Forrás
Dunántúli Napló, 1984. június 16. (41. évfolyam, 164. szám)
Évszám
1984
Feltöltve
2016.09.09. 16:11
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.09.09. 16:11
1984, Archív felvétel
Összesen 19 fotó

Műlap története

17.11.14. 22:29
1 új fotót töltöttem a "Termékenység" műlaphoz
17.11.14. 22:28
1 új fotót töltöttem a "Termékenység" műlaphoz
17.11.14. 22:28
1 új fotót töltöttem a "Termékenység" műlaphoz
17.11.14. 22:28
1 új fotót töltöttem a "Termékenység" műlaphoz
17.11.14. 22:27
1 új fotót töltöttem a "Termékenység" műlaphoz
17.05.26. 16:53
1 új fotót töltöttem a "Termékenység" műlaphoz
16.09.11. 09:10
A "Termékenység" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.09.09. 16:11
1 új fotót töltöttem a "Termékenység" műlaphoz
16.09.09. 14:23
1 új fotót töltöttem a "Termékenység" műlaphoz
16.06.02. 15:39
1 új fotót töltöttem a "Termékenység" műlaphoz
16.04.14. 13:13
1 új fotót töltöttem a "Termékenység" műlaphoz
16.04.14. 13:11
1 új fotót töltöttem a "Termékenység" műlaphoz
16.04.14. 13:10
1 új fotót töltöttem a "Termékenység" műlaphoz
16.04.14. 13:07
1 új fotót töltöttem a "Termékenység" műlaphoz
16.04.14. 13:04
1 új fotót töltöttem a "Termékenység" műlaphoz
14.06.29. 10:20
1 új fotót töltöttem a "Termékenység" műlaphoz
14.01.20. 17:34
uzmaria publikálta "Termékenység" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.