Nagyméretű zománckép

Bonyhád, Széchenyi tér 2.

Angol cím:Mural

Bonyhád
Széchenyi tér 2.
A Művelődési Központ lépcsőházában

Készítés1981

Mayer Berta (festőművész)
Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
László Mária
2014.01.23. 18:16
Bonyhád több nyelvű és vallású város. A Völgység fővárosában a Vörösmarty Mihály Művelődési Központ a kulturális és közösségi élet szervezője és legfőbb színtere. Az intézmény eredetileg a Perczel-kúria falai között működött. Önálló épületét a Széchenyi téren, a valamikori Katolikus Kör helyén, 1980-ban adták át.
Röviddel az átadás után kerülhetett a falra a kortárs magyar zománcművészet festészet felől érkező egyik főszereplőjének az emeletre vezető lépcsősort kísérő két zománcképe. A murális, belső térbe készített nagyméretű munka színtartásával, korrózióvédelmével, tisztíthatóságával az egyik legmegfelelőbb anyag a képzőművészeti és díszítőtechnikai feladat ellátására. Az alkotói szignó mellett dátumot is jelző négyzetes alakú, lekerekített szélű lemezeket metalikus kék, barna, sárga színek dominálják. A nyolcasok sorából álló harmonikus, sajátos ritmust keltő kompozició a helyi zománcgyárban készült.
További linkek
[1] Mayer Berta
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/mayer-berta-1329

Tagi gyűjteményben
Visszhang

Cím alapján hasonló

"Nagyméretű zománckép" c. alkotás fotói

Alkotó
Mayer Berta (festőművész)Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Bonyhád
Feltöltő
Azonosító
155804
Feltöltve
2014.01.19. 23:13
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ31/10 • 1/4 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.01.19. 23:13

"Nagyméretű zománckép" c. alkotás fotói

Alkotó
Mayer Berta (festőművész)Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Bonyhád
Feltöltő
Azonosító
155805
Feltöltve
2014.01.19. 23:14
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ31/10 • 1/6 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.01.19. 23:14

155806
Feltöltve
2014.01.19. 23:14
Képinfó
Szignó a képen

155807
Feltöltve
2014.01.19. 23:15

László Mária 14.01.19. 23:15

155808

155809

155810
Feltöltve
2014.01.19. 23:16
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ31/10 • 1/50 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.01.19. 23:16

"Nagyméretű zománckép" c. alkotás fotói

Alkotó
Mayer Berta (festőművész)Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Bonyhád
Feltöltő
Azonosító
155811
Feltöltve
2014.01.19. 23:17
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ31/10 • 1/50 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.01.19. 23:17

"Nagyméretű zománckép" c. alkotás fotói

Alkotó
Mayer Berta (festőművész)Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Bonyhád
Feltöltő
Azonosító
155812
Feltöltve
2014.01.19. 23:17
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ31/10 • 1/5 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.01.19. 23:17

"Nagyméretű zománckép" c. alkotás fotói

Alkotó
Mayer Berta (festőművész)Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Bonyhád
Feltöltő
Azonosító
155827
Feltöltve
2014.01.20. 00:07
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ31/10 • 1/4 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.01.20. 00:07

155828

Összesen 11 fotó

Műlap története

19.02.11. 13:27
A "Nagyméretű zománckép" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.04.19. 18:08
Megérintettem a "Nagyméretű zománckép" alkotást
14.01.24. 17:50
A "Nagyméretű zománckép" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.01.23. 18:16
László Mária publikálta "Nagyméretű zománckép" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.