Domborműves tábla a Pongrác úti lakótelep 1956-os áldozatainak emlékére

Budapest, X. kerület, Gyöngyike utca 4.

Budapest
X. kerület, Gyöngyike utca 4.
A Pongrác úti lakótelep a lakóépületek közrefogta belső udvarán, ahol a...Teljes szövegA Pongrác úti lakótelep a lakóépületek közrefogta belső udvarán, ahol a telep kommunális épületei kaptak helyet; az egykori közfürdő/orvosi rendelő, ma közösségi ház sarkán.Kevesebb szöveg

Felállítás2013. november 4.

Csuhai István
2014.01.19. 16:05
A Pongrác úti lakótelep egyetlen nem az építés korából származó köztéri műalkotását, a dr. Bíró Gáspár felajánlásából és munkájaként megszületett emléktáblát, mely a lakótelep 1956-ban elesett áldozataira emlékezik, 2013. november 4-én leplezte le Kovács Róbert kőbányai polgármester. A művész a kis lakótelep megóvásáért küzdő Pongrác Telep Megújításáért Egyesület elnöke, szignója a kis figurák alatt, jobbra, a kerub bal lábánál ott olvasható. A kísérő tábla nevei közül a férfiak fegyverrel vették fel a harcot 56 napjaiban (ketten besorozott katonaként), az egyetlen nő a lakótelep vétlen áldozata volt, akit egy szovjet tankból származó lövedék talált el az I-es épület lépcsőházában. Tekintve, hogy az egész lakótelep még ekkoriban is komfort nélküli kisebb lakásokból állt, elmondható, hogy mindegyik áldozat a társadalom alsó rétegéből származott. De ezt a tábla szövege is megerősíti.

Külön figyelmet érdemel az épület, melynek sarkán a táblát elhelyezték. Ez eredetileg a kis telep orvosi rendelőjének és közfürdőjének bejárati része volt, Benkhard Ágost terve alapján épült, és noha funkciója változott az elmúlt évtizedekben, külső nézete intakt maradt, jellegzetes modernizmusa miatt a védett fővárosi értékek listájára kívánkozik. A tábla elhelyezése együtt járt a sarokrész felújításával, a lakótelepen minden négyzetméteren ott csúfolkodó szörnyűséges graffitik eltüntetésével.
Források:
http://users.ininet.hu/pongracegyesulet/news.php?default.0.10

Cím alapján hasonló

"Domborműves tábla a Pongrác úti lakótelep 1956-os áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
155770
Feltöltve
2014.01.19. 15:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ50/10 • 1/125 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.01.19. 15:38

"Domborműves tábla a Pongrác úti lakótelep 1956-os áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
155772
Feltöltve
2014.01.19. 15:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ48/10 • 1/125 • ISO560

155769
Feltöltve
2014.01.19. 15:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ53/10 • 1/125 • ISO500

155771
Feltöltve
2014.01.19. 15:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ42/10 • 1/125 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.01.19. 15:38

"Domborműves tábla a Pongrác úti lakótelep 1956-os áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
155768
Feltöltve
2014.01.19. 15:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.01.19. 15:37
Összesen 5 fotó

Műlap története

14.01.19. 16:05
Csuhai István publikálta "Domborműves tábla a Pongrác úti lakótelep 1956-os áldozatainak emlékére" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.