Fertőd
Fő utca
Szent Kereszt templom előtt áll.

Felállítás1740

Lorenz Eisenköbel (kőfaragó)

Neszták Béla
2008.07.08. 19:35
Barokk talpazaton, karcsú magas oszlopon Mária, József és a kis Jézus alakjai állnak. A talpazaton német nyelvű felirat. Sajnos a szobor nagyon rossz állapotban van, utoljára 1989-ben próbálták javítgatni, nem sok sikerrel.
Bertha János
2019.02.03. 12:17
Az egykor kastélyhoz vezető út mentén látható Szent Család szobrot a Műemléki Felügyelő Bizottság közreműködésével 1953-ban, restaurálás után a mai új templom [(Szent Kereszt Felmagasztalása róm. kat.) a település eszterházi része)] elé állították fel. A szobor talapzatán olvasható évszám szerint 1740-ből való.
A Historia Domus feljegyzése alapján családfelajánlással ünnepelte meg a hívő közösség a szép, nagy értékű művészi szobor megáldását, amelynek fölajánlása, - egy állítólagos, elhárult katasztrófa történetét idézi, a szobor fölállítása a szakadékos út mentén, régi helyén, - nyilván-valóvá tette a fölírás örök időszerűségét (német nyelvű) : „ Ha e három, szívünknek kedves, életünk minden veszélytől mentes! 1740.”
Források:
Fertőd, Süttör-Eszterháza évszázadaiból, Hazánk Kiadó 2006. ISBN 963 7586 73 3
Szerkesztette: Bertha János
Szuchentrunk József: A fertőd-eszterházi egyházközség és plébánia rövid története c. fejezet.
Sopron és környéke műemlékei (Budapest, Akadémia kiadó 1953)

Cím alapján hasonló

"Szent Család-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Lorenz Eisenköbel (kőfaragó)
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
8874
Feltöltve
2008.07.08. 19:35

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.07.08. 19:35

"Szent Család-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Lorenz Eisenköbel (kőfaragó)
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
8875

8876

8877

8878

8879

8880

341460
Fotózva
2009. szeptember
Feltöltve
2019.02.03. 13:18
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ42/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.02.03. 13:18
2009. szeptember
Összesen 8 fotó

Műlap története

22.10.03. 22:11
A "Szent Család-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.06.30. 07:32
A Közösség megszavazta a Szent Család-szobor műlapon várakozó szerkesztést
19.02.03. 13:18
1 új fotót töltöttem a "Szent Család-szobor" műlaphoz
16.11.19. 09:59
A "Szent Család-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.01.16. 20:18
A "Szent Család-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
08.07.08. 19:35
Neszták Béla publikálta "Szent Család-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.