Kisgörbő, Arany János utca 15.
További képek a Fotólistában

Angol cím:War Memorial

Kisgörbő
Arany János utca 15.
Az alkotás a templomot elhagyva, a kanyar után közvetlenül jobbra látható.

Felállítás1936. augusztus 30.

Aerdna
2014.01.13. 18:25
Ez az oroszlán szabályosan „elénk ugrott” a kirándulásunkon, oly váratlanul bukkant fel előttünk, ahogy a templomot elhagyva kanyarodott az út. Már nem is számítottam újabb fotózni valóra, a gépem is megtelt, maradt a telefon…

Kisgörbő nem kis méretű I. világháborús emlékművét 1936. augusztus 30-án, vasárnap avatták fel, erről tudósított augusztus 31-én az MTI. Az avatáson megjelent Tarányi Ferenc dr. felsőházi tag, Gyömörei Sándor és gróf Széchényi György országgyűlési képviselők, továbbá gróf Korniss Elemér és gróf Korniss Imre. Az avatás tábori misével kezdődött, majd Gyömörei Sándor országgyűlési képviselő avatóbeszédét követően Horváth Elek plébános áldotta meg az alkotást, mely Pataky Andor szobrászművész műve.

Az alkotás állapota nagyon szép, környezete rendezett. Az emlékmű elején került elhelyezésre az I., majd később a II. világháborúban elesett áldozatok névsora.

Az alkotás jelzése: Pataky A.
Források:
MTI Hírarchívum 1920-1945, 1936. augusztus 30. 18. o.

Aerdna műlapja

Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisgörbő
Feltöltő
Azonosító
155380
Feltöltve
2014.01.13. 18:09
EXIF információk...
Sony Ericsson / SK17i
ƒ26/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.01.13. 18:09

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisgörbő
Feltöltő
Azonosító
155381
Feltöltve
2014.01.13. 18:09
EXIF információk...
Sony Ericsson / SK17i
ƒ26/10 • 1/125 • ISO100

155382

155383

155384
Feltöltve
2014.01.13. 18:10

Aerdna 14.01.13. 18:10

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisgörbő
Feltöltő
Azonosító
155385

155386

155387
Feltöltve
2014.01.13. 18:11
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Sony Ericsson / SK17i
ƒ26/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.01.13. 18:11

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisgörbő
Feltöltő
Azonosító
155388

155389
Feltöltve
2014.01.13. 18:11
EXIF információk...
Sony Ericsson / SK17i
ƒ26/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.01.13. 18:11

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisgörbő
Feltöltő
Azonosító
262755
Feltöltve
2016.12.29. 19:18
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/400 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.12.29. 19:18

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisgörbő
Feltöltő
Azonosító
262756
Feltöltve
2016.12.29. 19:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.12.29. 19:20

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisgörbő
Feltöltő
Azonosító
262757
Feltöltve
2016.12.29. 19:22
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.12.29. 19:22

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisgörbő
Feltöltő
Azonosító
262758
Feltöltve
2016.12.29. 19:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.12.29. 19:23

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisgörbő
Feltöltő
Azonosító
262759
Feltöltve
2016.12.29. 19:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.12.29. 19:25

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisgörbő
Feltöltő
Azonosító
262760
Feltöltve
2016.12.29. 19:26
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.12.29. 19:26

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisgörbő
Feltöltő
Azonosító
478832
Feltöltve
2022.02.27. 17:48
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/640 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.02.27. 17:48

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisgörbő
Feltöltő
Azonosító
478833

478834
Feltöltve
2022.02.27. 17:48
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/500 • 4.6mm • ISO100

478835

Összesen 20 fotó

Műlap története

22.02.27. 17:48
4 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
14.01.13. 18:25
Aerdna publikálta "Hősi emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.