Békéscsaba, Andrássy út 56–58.

Angol cím:Ferenc Rózsa

Békéscsaba
Andrássy út 56–58.
Az Andrássy Gyula Gimnázium udvarán áll.

Avatás1994
Avatás1977. december 5.


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Előzmény
Rózsa Ferenc
TundeK62
2013.12.29. 22:20
Rózsa Ferenc mészkőből készült mellszobrát még 1976-ban, a Rózsa Ferenc Gimnázium és Nyomdaipari Szakközépiskolában helyezték el, az evangélikus nagytemplom melletti iskolaépületben.
Az evangélikusok a rendszerváltozás után visszakapták azt az iskolaépületet, ami eredetileg is az ő iskolájuk számára épült.

A "rózsások" az egykori Nagysándor József laktanya helyén kialakított új gimnázium épületbe költöztek 1994-ben. Rózsa Ferenc szobrát áthelyezték annak előkertjébe. A gimnázium 2008-ban kapott új nevet. Innentől Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium.
A Rózsa Ferenc-szobor maradt, és azóta is ott áll az iskola kertjében, az utcáról jól látható módon. Természetesen az udvaron azóta elhelyezték Andrássy Gyula mellszobrát is. De annak megörökítéséhez egy hétköznapi utazást kellene tenni a városba. Amúgy is nagyon kíváncsi vagyok az egykori laktanya épületre, mert ott volt katona a férjem, azokban az épületekben.

A mellszobor ötnegyedes életnagyságú.
Rózsa Ferenc építőmérnök, újságíró, kommunista aktivista volt a a Horthy-korszak alatt. A Szabad Nép szerkesztőjeként is dolgozott.
Források:
Az iskola története: http://87.229.73.150/~andrassy/joomla/index.php?option=com_wrapper&view=wrapper&Itemid=111
További linkek
Rózsa Ferenc életrajza: http://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%B3zsa_Ferenc_(politikus)
Az alkotóról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/rajki-laszlo-6019
Ády
2016.12.05. 16:13
"Sajtónapi ünnepségek

A magyar sajtó napja alkalmából hétfőn délelőtt fél 10 órakor Békéscsabán, az MSZMP megyei bizottságának székházában a Békés megyei Lapkiadó Vállalat ünnepséget rendez...
...Délelőtt 11 órakor kezdődik ugyancsak Békéscsabán, a Rózsa Ferenc téren Rózsa Ferenc mellszobrának avatóünnepsége. Rajki László szobrászművész alkotásának leleplezésén Engedi G. Sándor, lapunk főszerkesztője mond ünnepi beszédet, s közreműködik Kárpáti Tibor, a Jókai Színház művésze és a Rózsa Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola énekkara Sárhelyi Jenőné vezetésével."
Források:
Békés Megyei Népújság, 1977. december 4. vasárnap (32. évfolyam, 2857. szám)

Blogbejegyzések a műlapról
Békéscsaba – a legkedvesebb városom
A város az ország délkeleti részén fekszik. Budapesttől 200, Debrecentől 130 km-re. Lakosainak száma 65–70 ezer. 1950 óta megyeszékhely, és 1991 óta megyei jogú város. A főleg mezőgazdaságból élő Békés megye közlekedési, kereskedelmi, feldolgozóipari, kulturális és oktatási központja. Az...

TundeK62 műlapja



Cím alapján hasonló

"Rózsa Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
154441
Feltöltve
2013.12.29. 21:06
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ57/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.12.29. 21:06

"Rózsa Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
154442
Feltöltve
2013.12.29. 21:06
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ80/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.12.29. 21:06

"Rózsa Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
154443
Feltöltve
2013.12.29. 21:06
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ58/10 • 1/200 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.12.29. 21:06

"Rózsa Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
154444
Feltöltve
2013.12.29. 21:07
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ58/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.12.29. 21:07

"Rózsa Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
154445
Feltöltve
2013.12.29. 21:07
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ58/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.12.29. 21:07

"Rózsa Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
154446
Feltöltve
2013.12.29. 21:08
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ54/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.12.29. 21:08

"Rózsa Ferenc" c. alkotás fotói

A gimnázium bejárata, jobbra a szoborral.
Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
154447
Feltöltve
2013.12.29. 21:08
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ30/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.12.29. 21:08
A gimnázium bejárata, jobbra a szoborral.

"Rózsa Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
197831
Feltöltve
2015.03.07. 00:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.07. 00:27

"Rózsa Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
197832
Feltöltve
2015.03.07. 00:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.07. 00:27

"Rózsa Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
197833
Feltöltve
2015.03.07. 00:27
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.07. 00:27

"Rózsa Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
197834
Feltöltve
2015.03.07. 00:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.07. 00:27

"Rózsa Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
326053
Feltöltve
2018.10.01. 23:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.10.01. 23:46

"Rózsa Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
326054
Feltöltve
2018.10.01. 23:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/125 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.10.01. 23:46
Összesen 13 fotó

Műlap története

21.09.10. 13:17
Megérintettem a "Rózsa Ferenc" alkotást
21.01.02. 08:24
Megérintettem a "Rózsa Ferenc" alkotást
16.12.05. 23:12
A "Rózsa Ferenc" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.08.26. 23:01
A "Rózsa Ferenc" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.12.29. 22:20
TundeK62 publikálta "Rózsa Ferenc" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.