Székesfehérvár, Városház tér
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Falikút domborművel

Székesfehérvár
Városház tér
Az alkotás a Ferences templom (Barátok temploma) sarkánál található.

Felállítás1938. május 19.

Aerdna
2008.07.08. 11:09
A kutat több más alkotással – az 1937-ben felállított Wathay-szoborral, Varkocs szobrával, a Kálmáncsai Domonkos szobrával – egyidejűleg avatták fel a Szent István halálának 900. évfordulója alkalmából megrendezett 1938-as ünnepi év rendezvényeinek keretében. Maga a kút a török alóli felszabadulás 250. évfordulójára készült, mely időpont egybeesett Szent István halálának 900. évfordulójával.

A Török-kút nyáron folyamatosan működik, ivóvízzel látja el a járókelőket, turistákat. Környezete rendezett.

A kút felett mozgalmas csatajelenetet ábrázoló dombormű látható, utalva arra, hogy milyen sok harc árán sikerült a törököket kiűzni a területről. A város török alóli felszabadulása 1688-ban következett be: Gróf Zichy István vicegenerális 1687. október 17-én visszafoglalta Csókakőt, majd még ebben az évben Battyán, Palota elfoglalása következett. Battyánban a török őrség harc nélkül feladta a várat. Székesfehérvárt ezzel körülzárták, majd 1688. május 4-én gróf Batthyány Ádám tábornok átveszi a parancsnokságot, és visszafoglalták a várost.

A dombormű alatti felirat: "1543-1688 Szent István állja itt mindig a vártát."
Források:
Sebestyén József: Székesfehérvár felszabadulása a török uralom alól 1688. május 19. Székesfehérvár, 1929.
Demeter Zsófia - Gelencsér Ferenc: Örvendezz, királyi város, 92. o.
Csuhai István
2010.04.20. 11:22
A kompozíciót, melynek létrehozása, felállítása Székesfehérvár 1938-as Szent István-emlékévébe illeszkedik, 1938. május 19-én avatták fel ünnepélyes körülmények között. A harci jelenetet ábrázoló dombormű (Medgyessy egyik legjelentősebb munkája a műfajban) és az eredeti felirat túlélte az elmúlt hetven év összes fordulatát.
Vódli József
2010.11.16. 09:19
A város török alóli felszabadulásának 250. évfordulójára készült. Ünnepélyes avatása 1938. május 19-én volt.

Neszták Béla készítette a műlapot

Cím alapján hasonló

"Törökkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
8791
Feltöltve
2008.07.08. 11:09

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.07.08. 11:09

"Törökkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
8792

30435
Feltöltve
2009.10.01. 08:34

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.10.01. 08:34

"Törökkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
51173
Feltöltve
2010.04.21. 11:27

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.21. 11:27

"Törökkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
71895
Feltöltve
2010.11.19. 10:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix A202
ƒ950/100 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 10.11.19. 10:21

"Törökkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
97008
Feltöltve
2011.10.15. 17:55

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.10.15. 17:55

"Törökkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
135303
Feltöltve
2013.04.05. 18:52
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ42/10 • 1/1000 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.04.05. 18:52

"Törökkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
136215
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2013.04.17. 21:35
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/800 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.04.17. 21:35
2005. január

"Törökkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
172020
Feltöltve
2014.07.14. 22:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.07.14. 22:34

"Törökkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
172021

172022
Feltöltve
2014.07.14. 22:35
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.07.14. 22:35

"Törökkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
172023
Feltöltve
2014.07.14. 22:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.07.14. 22:35

"Törökkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
286710
Feltöltve
2017.08.04. 09:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ45/10 • 1/2000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.08.04. 09:53

"Törökkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
286711
Feltöltve
2017.08.04. 09:53
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ56/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.08.04. 09:53

"Törökkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
286712
Feltöltve
2017.08.04. 09:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.08.04. 09:54

"Törökkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
341747
Feltöltve
2019.02.05. 17:05
EXIF információk...
Apple / iPhone 6s
ƒ11/5 • 1/1508 • ISO25

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 19.02.05. 17:05

"Törökkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
377981
Feltöltve
2019.10.09. 22:12
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ50/10 • 1/1250 • 24.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.10.09. 22:12

"Törökkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
480413
Fotózva
2019. szeptember
Feltöltve
2022.03.16. 15:37
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ63/10 • 1/1600 • 5.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.03.16. 15:37
2019. szeptember

"Törökkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
480414
Fotózva
2019. szeptember
Feltöltve
2022.03.16. 15:37
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ53/10 • 1/1250 • 6.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.03.16. 15:37
2019. szeptember

"Törökkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
480415
Fotózva
2019. szeptember
Feltöltve
2022.03.16. 15:37
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ50/10 • 1/800 • 22.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.03.16. 15:37
2019. szeptember

"Törökkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
480731
Feltöltve
2022.03.20. 17:07
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/1000 • 16.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 22.03.20. 17:07

"Törökkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
480732
Feltöltve
2022.03.20. 17:07
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ56/10 • 1/1000 • 25.7mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 22.03.20. 17:07

Archív fotók

"Törökkút" c. alkotás fotói

A Medgyessy-dombormű és kút avatása a török alóli felszabadulás 250. évfordulóján 1938. május 19-én. Csitáry polgármester beszéde.
Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
97007
Forrás
Demeter Zsófia-Gelencsér Ferenc: Örvendezz, királyi város! 92. o.
Évszám
1938
Feltöltve
2011.10.15. 17:54
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.10.15. 17:54
1938, Archív felvétel
A Medgyessy-dombormű és kút avatása a török alóli felszabadulás 250. évfordulóján 1938. május...Teljes szövegA Medgyessy-dombormű és kút avatása a török alóli felszabadulás 250. évfordulóján 1938. május 19-én. Csitáry polgármester beszéde.Kevesebb szöveg

"Törökkút" c. alkotás fotói

Kabáczy Szilárd felvétele, 1972.
Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
147277
Forrás
Szerk.: Lébényi Pál: Az ezeréves Székesfehérvár, Zrínyi Nyomda, Bp., 1972.
Évszám
1972
Feltöltve
2013.09.10. 22:00
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
HP / HP Scanjet djf2100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.09.10. 22:00
1972, Archív felvétel
Kabáczy Szilárd felvétele, 1972.

"Törökkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
164315
Forrás
http://www.1920-1944.hu/szekesfehervar/geleria-szekesfehervar
Fotózva
2011. október
Évszám
1920
Feltöltve
2014.05.01. 21:00
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / CanoScan 4400F

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.05.01. 21:00
2011. október
Összesen 25 fotó

Műlap története

22.03.20. 17:07
2 új fotót töltöttem a "Törökkút" műlaphoz
22.03.16. 15:37
3 új fotót töltöttem a "Törökkút" műlaphoz
22.03.01. 14:53
Megérintettem a "Törökkút" alkotást
19.10.09. 22:12
1 új fotót töltöttem a "Törökkút" műlaphoz
19.02.05. 17:05
1 új fotót töltöttem a "Törökkút" műlaphoz
17.11.18. 07:21
A "Törökkút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.08.04. 09:54
1 új fotót töltöttem a "Törökkút" műlaphoz
17.08.04. 09:53

17.06.02. 11:35
Megérintettem a "Törökkút" alkotást
17.04.24. 14:37
Megérintettem a "Törökkút" alkotást
13.04.01. 13:36
A "Törökkút" műlap gondozása átadásra kerültAerdna tagunknak
10.11.19. 10:21
1 új fotót töltöttem a "Törökkút" műlaphoz
10.04.21. 11:27
1 új fotót töltöttem a "Törökkút" műlaphoz
10.04.20. 11:22
A "Törökkút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.10.01. 08:34
1 új fotót töltöttem a "Törökkút" műlaphoz
08.07.08. 11:09
A közösség publikálta Aerdna "Törökkút" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.