Debrecen, Móricz Zsigmond körút 22.
További képek a Fotólistában

Angol cím:Protection

Debrecen
Móricz Zsigmond körút 22.
A Debreceni Klinika Auguszta elnevezésű részén, a parkban áll, a főépület és a kerítés között.

Avatás2013. november 7.


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
TundeK62
2013.11.10. 14:19
Egykori tanítványom (ma barátnőm), akivel ráadásul majdnem szomszédok is vagyunk, szólt pár nappal ezelőtt, hogy meghívták, mint régi, visszatérő pácienst a Szívsebészeti Klinika 50 éves évfordulójára rendezett jubileumi ünnepségre. Annak is az esti hangversenyére. Ő ugyan nem szólt, hogy szobrot is avattak ennek tiszteletére, de a pénteki hírek között szerepelt ez a tény, a helyi rádióban.
Szombaton délelőtt amúgy is sok fotózni valóm akadt, hát kimentem a város szélére az Auguszta klinika telepre is. Pechemre, egész nap sütött a nap, csak akkor nem, amikor ott voltam. Így viszont elég különösen borús hangulatúak a képek.
Amikor megláttam az alkotást, kicsit berzenkedve mentem közelebb. Egy bronzból készült kézpárt ábrázolt a szobrászművész, amint műtét közben kiemel egy emberi szívet. Persze az ott dolgozóknak, akik évente ezer műtétet hajtanak végre, ez megszokott látvány, de egy civilnek, aki nem járt még ilyen helyen, egyáltalán nem az.

A plasztika előtt álló tábla felirata:
E szobor a debreceni szívsebészet
fennállásának 50 éves évfordulója
alkalmából állíttatott 2013-ban
mindazok emlékére és tiszteletére,
akik lelkiismeretes odaadó munkájukkal
segítették a szívbetegek gyógyulását
és a szívsebészet fejlődését klinikánkon.
Példát mutatva
a jövendő nemzedékek számára.

A forrásoknál az avatásról, a helyi médiában megjelent hírt láthatjátok.
Források:
http://www.dehir.hu/debrecen/fel-evszazados-jubileumot-unnepel-a-debreceni-szivsebeszet/2013/11/07/
További linkek
Az alkotóról: http://gaspargeza.eu/press/
Az avatás meghívója: http://www.deoec.hu/upload/deoec/document/A_szivsebeszet_fel_evszazada_Debrecenben_meghivo.pdf
Kiss Katalin
2014.08.05. 08:22
Gáspár Géza szobrász ismerősöm kért meg, hogy a leírást egészítsem ki az ő gondolataival. Ennek a kérésnek teszek most eleget.

" Az "Oltalom" című szoborral – a klinika kérésére – össze kellett foglaljam a klinika jubileumi 50 éves alakulását, amikor az első zárt szívműtétet 1963. július 11-én Eisert Árpád nyíregyházi sebész főorvos és Schnitzer professzor együtt végezték el.
Ez idő alatt több generációk tudását adták át évről évre tanárok, diákok, professzorok, doktorok, hogy fejlődjön a klinika.
Két jobb felkar – mivel csapatmunka – emelkedik ki a kőből (talapzatból), mintha összefonódna spirál alakban a DNS láncra hasonlítva, mert úgy gondoltam, hogy szimbolikusan így tudtam legjobban ábrázolni az információ átadódását egyik generációról a másikra.

Figyelmesebben megnézve a kezeket, kiderül, hogy nem egy orvos 2 keze, hanem 2 orvos 2 jobb keze emelte ki a szívet.
A talapzat süttői mészkőből készült, amit szerencsésen megtaláltam természetes formájában." (Gáspár Géza)
Nyul Imre
2014.09.30. 21:29
A szobor avatásának meghívója:

http://www.deoec.hu/upload/deoec/document/A_szivsebeszet_fel_evszazada_Debrecenben_meghivo.pdf

TundeK62 műlapja



Cím alapján hasonló

"Oltalom" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
151435
Feltöltve
2013.11.10. 13:37
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/80 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.11.10. 13:37

"Oltalom" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
151436
Feltöltve
2013.11.10. 13:37
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.11.10. 13:37

"Oltalom" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
151437
Feltöltve
2013.11.10. 13:38
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.11.10. 13:38

"Oltalom" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
151438
Feltöltve
2013.11.10. 13:38
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.11.10. 13:38

"Oltalom" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
151440
Feltöltve
2013.11.10. 13:39
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.11.10. 13:39

"Oltalom" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
151439
Feltöltve
2013.11.10. 13:39
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ90/10 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.11.10. 13:39

"Oltalom" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
151441
Feltöltve
2013.11.10. 13:41
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.11.10. 13:41

"Oltalom" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
151442
Feltöltve
2013.11.10. 13:41
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ71/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.11.10. 13:41

"Oltalom" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
151443
Feltöltve
2013.11.10. 13:42
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/40 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.11.10. 13:42

"Oltalom" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
151444
Feltöltve
2013.11.10. 13:43
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/80 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.11.10. 13:43

"Oltalom" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
151445
Feltöltve
2013.11.10. 13:43
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.11.10. 13:43

"Oltalom" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
151446
Feltöltve
2013.11.10. 13:44
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.11.10. 13:44

"Oltalom" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
174413
Feltöltve
2014.08.02. 11:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ37/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 14.08.02. 11:24

"Oltalom" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
174414
Feltöltve
2014.08.02. 11:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ47/10 • 1/200 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 14.08.02. 11:25

"Oltalom" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
174415
Feltöltve
2014.08.02. 11:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ47/10 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 14.08.02. 11:25

"Oltalom" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
174416
Feltöltve
2014.08.02. 11:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ43/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 14.08.02. 11:26

"Oltalom" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
174417
Feltöltve
2014.08.02. 11:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ34/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 14.08.02. 11:26

"Oltalom" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
226939
Feltöltve
2015.12.13. 20:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.12.13. 20:19

"Oltalom" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
226940
Feltöltve
2015.12.13. 20:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.12.13. 20:19

"Oltalom" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
226941
Feltöltve
2015.12.13. 20:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.12.13. 20:19

"Oltalom" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
226942
Feltöltve
2015.12.13. 20:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.12.13. 20:19

"Oltalom" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
457915
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2021.09.07. 10:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/1250 • 5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.09.07. 10:06
2014. július

"Oltalom" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
457916
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2021.09.07. 10:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ40/10 • 1/125 • 10.1mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.09.07. 10:06
2014. július

"Oltalom" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
528702
Feltöltve
2023.06.14. 09:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.06.14. 09:41

"Oltalom" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
528703
Feltöltve
2023.06.14. 09:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ34/10 • 1/320 • 4.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.06.14. 09:41

"Oltalom" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
528704
Feltöltve
2023.06.14. 09:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ48/10 • 1/160 • 15mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.06.14. 09:41

"Oltalom" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
528705
Feltöltve
2023.06.14. 09:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ51/10 • 1/250 • 20.6mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.06.14. 09:41
Összesen 27 fotó

Műlap története

23.07.26. 23:02
Az "Oltalom" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.06.19. 10:30
Az "Oltalom" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.06.14. 09:41
2 új fotót töltöttem az "Oltalom" műlaphoz
23.06.14. 09:41
2 új fotót töltöttem az "Oltalom" műlaphoz
21.09.07. 10:06
2 új fotót töltöttem az "Oltalom" műlaphoz
15.03.23. 14:08
Az "Oltalom" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.03.23. 09:08
Az "Oltalom" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.08.02. 11:26
1 új fotót töltöttem az "Oltalom" műlaphoz
14.08.02. 11:26
1 új fotót töltöttem az "Oltalom" műlaphoz
14.08.02. 11:25
1 új fotót töltöttem az "Oltalom" műlaphoz
14.08.02. 11:25
1 új fotót töltöttem az "Oltalom" műlaphoz
14.08.02. 11:24
1 új fotót töltöttem az "Oltalom" műlaphoz
13.11.10. 14:19
TundeK62 publikálta "Oltalom" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.