Balatonalmádi, Balatonalmádi, Véghely Dezső út, Erzsébet liget
További képek a Fotólistában

Állapot: Lebontott

Balatonalmádi
Balatonalmádi, Véghely Dezső út, Erzsébet liget
A "Kézfogás" Európa Szoborparkban, a második kör vasút felé eső részén.

Felállítás2013. augusztus 19.

Göröntsér Vera
2013.11.10. 22:17
Azt nem állítom, hogy meglátva az alkotást, azonnal értelmezni kezdtem és elöntöttek a mély gondolatok. Fényképeztem, siettem is... talán picit megszeppentem. Nagyon modern, nem hétköznapi az alkotás. A cím viszont már akkor elindított valamit.

Itthon szemlélve a felvételeket csodálkoztam rá arra az ellentmondásra, amit a cím sugall és a szemem lát. Pontosabban – mint minden – ez is viszonylagos. Mert mást látok, amikor elemzem a részleteket. Mi itt a káosz? Az alkotás minden részletében szabályos formákból áll: körök és egyenesek, ebből egy zárt formában, minden más hajlított "huzal". Külön-külön szinte alig, hogy három dimenziós alkotóelemek. Együtt viszont kicsit amorf formát adnak.

Más a kép, ha közelebb megyek, mélyére nézek: látszólag "káosz", de akkor is támaszt ad a tányér-szerű zárt alakzat. Megint más, ha nagyobb távolságról nézem, akkor az amorf forma érvényesül. Bizonyos távolságból látom a szabályok alakzatokat és azok precíz illesztését.

Két számomra érdekes gondolatot/gondolatsort kapcsolok ehhez az élményhez. Az egyiket a téma kapcsán találtam, idézem Szemerédi Endre matematikustól: "A véges objektumokban mintázatokat, különböző alakzatokat keresünk, illetve azt, hogy milyen feltételek mellett jönnek létre bizonyos alakzatok – ez az egyik alapkérdés. Egy kicsit nagyképű vagy filozofikus megfogalmazás szerint azt szeretnénk bizonyítani, hogy minden káoszban van rend. Tehát ha ön direkt rosszindulatúan ad nekem egy struktúrát, abban is meg lehet találni a rendnek tekinthető részleteket."

Már a cím olvasásakor jutott eszembe Polcz Alain könyvének címe: Rend és rendetlenség. Ez egy pszichológiai tanulmány, lényegét tekintve azt hinnénk, nem ide tartozik. A könyv elején olvasható: "Rend és rendszer nélkül nem lehet élni...Mert a rend teljes hiánya a káosz..."
(A következő bekezdésben a "személyes rendünk"-ről, annak változásairól ír, és arról, miért zavar bennünket a mások rendje?)
Kérdés, látunk-e itt olyat, amire azt mondanánk, ez a rend teljes hiánya? Én nem látok. A rendszert a művész képzelete adja (ő így gondolta, így akarta), én keresem a megfelelő távolságot és nézőpontot .
Források:
http://www.almadiszoborpark.eu/index.html
http://index.hu/tudomany/2012/03/23/a_rendet_keressuk_a_kaoszban/
Polcz Alain: Rend és rendetlenség (Jelenkor,

Cím alapján hasonló

"Rend és káosz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
151097
Feltöltve
2013.11.04. 20:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/50 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.11.04. 20:30

"Rend és káosz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
151099
Feltöltve
2013.11.04. 20:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/50 • ISO100

151098
Feltöltve
2013.11.04. 20:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

151100
Feltöltve
2013.11.04. 20:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

151101
Feltöltve
2013.11.04. 20:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/160 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.11.04. 20:30

"Rend és káosz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
151103
Feltöltve
2013.11.04. 20:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.11.04. 20:31

"Rend és káosz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
151102

151104
Feltöltve
2013.11.04. 20:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/80 • ISO100

151107

151105

151108
Feltöltve
2013.11.04. 20:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/250 • ISO250

151106

2014
Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
175732
Évszám
2014
Feltöltve
2014.08.14. 10:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.08.14. 10:45
2014
2014

"Rend és káosz" c. alkotás fotói

2014
Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
175733
Évszám
2014
Feltöltve
2014.08.14. 10:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/500 • ISO100

175734
Évszám
2014
Feltöltve
2014.08.14. 10:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/400 • ISO100

175735
Évszám
2014
Feltöltve
2014.08.14. 10:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.08.14. 10:45
2014
2014

"Rend és káosz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
248733
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2016.08.07. 09:05
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ840/100 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.08.07. 09:05
2013. augusztus

"Rend és káosz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
248734
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2016.08.07. 09:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1000/100 • 1/52 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.08.07. 09:06
2013. augusztus

"Rend és káosz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
248738
Feltöltve
2016.08.07. 09:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.08.07. 09:12

"Rend és káosz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
257616
Feltöltve
2016.11.02. 13:39

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.11.02. 13:39

"Rend és káosz" c. alkotás fotói

2018.09.15.
Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
324599
Évszám
2018
Feltöltve
2018.09.18. 13:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.09.18. 13:35
2018
2018.09.15.

"Rend és káosz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
531816
Feltöltve
2023.07.05. 23:32
EXIF információk...
Apple / iPhone 13
ƒ8/5 • 1/1238 • 5.1mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 23.07.05. 23:32
Összesen 22 fotó

Műlap története

23.07.06. 10:38
A "Rend és káosz" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.07.05. 23:32
1 új fotót töltöttem a "Rend és káosz" műlaphoz
22.11.29. 10:47
Megérintettem a "Rend és káosz" alkotást
18.09.18. 13:35
1 új fotót töltöttem a "Rend és káosz" műlaphoz
18.07.22. 15:23
Megérintettem a "Rend és káosz" alkotást
17.07.30. 19:52
Megérintettem a "Rend és káosz" alkotást
16.11.02. 13:39
1 új fotót töltöttem a "Rend és káosz" műlaphoz
16.08.07. 09:06
1 új fotót töltöttem a "Rend és káosz" műlaphoz
16.08.07. 09:05
1 új fotót töltöttem a "Rend és káosz" műlaphoz
16.05.09. 22:02
A "Rend és káosz" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.05.09. 13:22
Megérintettem a "Rend és káosz" alkotást
13.11.10. 22:17
Göröntsér Vera publikálta "Rend és káosz" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.