Halász-Hradil Elemér

Kassa (Košice), Zbrojničná 6.

Kassa (Košice)
Zbrojničná 6.
Fegyverház utca, a Művészház falán látható.

Felállítás1970

TundeK62
2014.01.11. 23:58
"Halász-Hradil Elemér/Elemír (Miskolc, 1873. április 18. – Kassa / Košice (Csehszlovákia), 1948. december 9.) A századforduló művészeti szemléletének legkövetkezetesebb alkotója Szlovákiában. Betűfestő-mázolóként kezdte Bécsben (1892–1894), katonai szolgálata alatt került Lőcsére, majd Kassára (1894–1897). Hollósy Simon müncheni magániskolájának diákja (1897–1901) és a nyári nagybányai művésztelep résztvevője volt (1898–1900). 1902-ben felvette a Halász előnevet. Andrássy Dénes gróf ösztöndíja lehetővé tette számára, hogy Párizsban folytathassa tanulmányait (1902–1903, Académie Julian), további két évet Münchenben töltött, majd 1913 és 1914 között Benczúr Gyula budapesti mesteriskoláját látogatta. Közben kiállított a müncheni Kunstvereinnel (1901), tagja lett a Nemzeti Szalonnak (1902), művei szerepeltek a legjelentősebb országos képzőművészeti bemutatókon, Kassán önálló kiállításai voltak. A világháborúban hadirajzolóként vett részt, 1919-ben magán festőiskolát nyitott Kassán, diákjai voltak többek közt Bauer Szilárd, Kontuly Béla és Jakoby Gyula. 1924 és 1935 között a kassai Kazinczy Társaság Képzőművészeti Osztályának elnöke volt, kiállított a szervezet minden tagsági bemutatóján (pl. 1924, 1939)."
Forrás, és az életrajz további része: http://www.miskolcigaleria.hu/index.php?pid=10314

A hajdan három sorban húzódó városfal belső vonulatán álló egykori fegyvertár, lőpormalom és puskaporraktár volt. A középkori eredetű Művészházat 1908-ban Kassa városa restauráltatta, és műteremként a képzőművészek rendelkezésére bocsátotta.A félkör alakú, modernizált külsejű, bástyaszerű emlékházon két domborművet helyeztek el, és egy szlovák nyelvű bronztábla egészíti ezeket ki. Annak szövege magyar fordításban: "A XV. században emelt bástya, a középkori városfal része. A két jeles kassai festő 1909-től e házban alkotott."

Az épület, melyen a dombormű pár látható, ma műemlék: http://muemlekem.hu/hatareset/Szarazmalom-Kassa-3194
Források:
Firon András: Kassa útikönyv, (Panoráma, 1986, 116-117. p.)
További linkek
A festőről: http://ujszo.com/cimkek/szulofoldunk/2007/11/07/halasz-hradil-elemer-ujra-kassan
A szobrászról: http://www.lofflermuzeum.sk/node/2

TundeK62 műlapja

Kapcsolódó
Csordák Lajos

Cím alapján hasonló

"Halász-Hradil Elemér" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
284035
Feltöltve
2017.07.09. 10:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.07.09. 10:30

"Halász-Hradil Elemér" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
149730
Feltöltve
2013.10.19. 01:18
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.10.19. 01:18

"Halász-Hradil Elemér" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
149729
Feltöltve
2013.10.19. 01:18
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.10.19. 01:18

"Halász-Hradil Elemér" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
149731
Feltöltve
2013.10.19. 01:18
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.10.19. 01:18

"Halász-Hradil Elemér" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
284037
Feltöltve
2017.07.09. 10:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.07.09. 10:30

"Halász-Hradil Elemér" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
284036
Feltöltve
2017.07.09. 10:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO100

284038
Feltöltve
2017.07.09. 10:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.07.09. 10:30

"Halász-Hradil Elemér" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
284034
Feltöltve
2017.07.09. 10:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.07.09. 10:29
Összesen 8 fotó

Műlap története

14.01.12. 00:14
A "Halász-Hradil Elemér" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.01.11. 23:58
TundeK62 publikálta "Halász-Hradil Elemér" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.