Endresz–Bittay-emlékkő

Róma (Roma), Via dei Villini 16

Állapot: Lebontott

Róma (Roma)
Via dei Villini 16
A magyar nagykövetség előkertjében állt.

Felállítás1932

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Sila
2013.10.07. 16:00
1932. május 22-én Rómában tartották az óceánrepülők világkongresszusát. A rendezvényre hivatalos volt Endresz György pilóta is, aki „Justice for Hungary” nevű gépével 1931. július 15-16-án szelte át az Atlanti-óceánt. A Rómába repülővel utazó Endresz navigátora Bittay Gyula rádiótávírász volt. Gépük 1932. május 21-én, 15 óra után néhány perccel a római Littorio repülőtér közelében, leszállás közben balesetet szenvedett és mindketten életüket vesztették.
„A gépalkatrészek még égtek, a vasbordák még izzottak és ez a szörnyű zenekíséret, mint halotti gyászinduló kísérte a prelátus olasz és magyar imáját. Amikor a repülőgép maradványait meg tudták közelíteni, megtalálták Endresz György elhamvadt poggyászában a vaskoronarendet és még nyolc más kitüntetést, amelyeken nem fogott a tűz.
A hősi halált halt magyar pilóta órája 3 óra 5 percet mutatott, a repülőgép órája pedig 3 óra 7 perckor állott meg.” – írta a Bulvár 1932. májusi száma.
Emlékükre még abban az évben emlékkövet állítottak Magyarország római nagykövetségének előkertjében.
Az alkotást a II. világháború után lebontották.
Források:
http://iho.hu/hir/igazsag-a-levegoben
http://www.harmashatarhegy.hupont.hu/27/endresz-gyorgy
http://www.huszadikszazad.hu/1932-majus/bulvar/szerdan-delelott-188-11-orakor-erkezik-meg-endresz-es-bittay-koporsoja-a-delivasuti-palyaudvarra
http://wikimapia.org/5945506/hu/+justice+for+hungary&cd=13&hl=hu&ct=clnk&gl=hu&client=opera
További linkek
A hősi halált halt magyar óceánrepülők temetése http://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=220

Sila műlapja


Cím alapján hasonló

"Endresz–Bittay-emlékkő" c. alkotás fotói

Fénykép.
Település
Róma (Roma)
Feltöltő
Azonosító
148821
Forrás
harmashatarhegy.hupont.hu
Feltöltve
2013.10.07. 15:48
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 13.10.07. 15:48
Archív felvétel
Fénykép.

"Endresz–Bittay-emlékkő" c. alkotás fotói

Fénykép részlet.
Település
Róma (Roma)
Feltöltő
Azonosító
148820
Forrás
harmashatarhegy.hupont.hu
Feltöltve
2013.10.07. 15:48
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 13.10.07. 15:48
Archív felvétel
Fénykép részlet.
Összesen 2 fotó

Műlap története

14.11.04. 08:08
Az "Endresz–Bittay-emlékkő" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.10.07. 16:00
Sila publikálta "Endresz–Bittay-emlékkő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.