Bihardiószeg (Diosig), Strada Livezilor

Bihardiószeg (Diosig)
Strada Livezilor
A református templom sarkánál áll.

Avatás2002. szeptember 15.
Avatás1896. október 24.

TundeK62
2013.10.04. 21:27
Bihardiószeg Romániában, Nagyváradtól kb. 30 km-re északra fekszik. Községközpont, ahol a 6 ezer főből, a lakosság 60 %-a magyar. A Partiumban helyezkedik el. A községről szóló wikipédiás oldal nem említi meg (még a magyar nyelvű sem!), hogy ott áll a világ ötödikként felállított Kossuth-szobra.
Az alkotásnak igen kalandos története volt. Ádámfy József: A világ Kossuth szobrai című könyvében még úgy ír a mellszoborról, hogy az a Főtéren, egy 3 méter magas talapzaton állt. Így, múlt időben.
Azóta szerencsére visszaállították. Az emlékmű (talán) teljes történetét Dukrét Géza: Emlékművek, emléktáblák Bihar megyében című könyvéből (2012, Nagyvárad) lehet megismerni.
Az ottani tartalom rövidítve: A diószegi Kossuth-szobor az erdélyi szobrok közül az elsőként felállított volt. A talapzat eredetileg 2,5 méter magas, az alkotás maga 75 cm-es bronz mellszobor. Az avatásra meghívták Kossuth Ferencet is.
1932-ben szedték le először a talapzatról. A templom orgonájában rejtették el. 1941. március 15-én avatták újra először. Ekkor költöztették el, a ma is látható helyére, és magasították meg a talapzatot. Jelenleg majd négy méter magas a talapzata.
1946 őszén ismét leemelték a mellszobrot a posztamensről, és egy ház istállójának padlásán rejtették el. 1988-ban egy állatorvos vette meg a házat. Az egyház 1994-ben kérte tőle vissza a mellszobrot. 2000 tavaszán a székelyudvarhelyi református templomban állították fel, renoválás után, ismét. Köztérre, Bihardiószegen 2002. szeptember 15-én, Kossuth Lajos születésének 200. évfordulóján helyezték vissza. Ez volt az RMDSZ az évi központi ünnepségének a helyszíne.
Források:
Dukrét Géza: Emlékművek, emléktáblák Bihar megyében című könyvéből (2012, Nagyvárad)158-159.p.
További linkek
A településről: http://hu.wikipedia.org/wiki/Bihardi%C3%B3szeg

Blogbejegyzések a műlapról
Kossuth-szobrok
Kossuth Lajos 1894. március 20-án halt meg Turinban. Az április elsejei budapesti temetésén megnyilatkozó hatalmas részvét megremegtette a monarchia vezető köreit http://mek.oszk.hu/01900/01905/html/index199.html . Már a halálhír hallatán szerte az országban felmerült emlékmű állításának...

TundeK62 műlapja

Kapcsolódó
Kossuth Lajos
Kapcsolódó
Kossuth Lajos
Közös gyűjteményben
Kossuth-szobrok

Cím alapján hasonló

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bihardiószeg (Diosig)
Feltöltő
Azonosító
148592
Feltöltve
2013.10.04. 20:26
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.10.04. 20:26

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bihardiószeg (Diosig)
Feltöltő
Azonosító
148593
Feltöltve
2013.10.04. 20:27
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/2000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.10.04. 20:27

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bihardiószeg (Diosig)
Feltöltő
Azonosító
148594
Feltöltve
2013.10.04. 20:27
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/1000 • ISO100

148595
Feltöltve
2013.10.04. 20:27
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.10.04. 20:27

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bihardiószeg (Diosig)
Feltöltő
Azonosító
148596
Feltöltve
2013.10.04. 20:28
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.10.04. 20:28

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bihardiószeg (Diosig)
Feltöltő
Azonosító
148597

148598

148605
Feltöltve
2013.10.04. 21:26
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ100/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.10.04. 21:26

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bihardiószeg (Diosig)
Feltöltő
Azonosító
148599
Feltöltve
2013.10.04. 20:29
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.10.04. 20:29

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Bihardiószeg (Diosig)
Feltöltő
Azonosító
148600
Feltöltve
2013.10.04. 20:29
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.10.04. 20:29
Összesen 10 fotó

Műlap története

14.01.12. 22:54
A "Kossuth Lajos" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.01.12. 22:53
A "Kossuth Lajos" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.01.12. 22:53
A "Kossuth Lajos" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.10.07. 00:31
A "Kossuth Lajos" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.10.07. 00:30
A "Kossuth Lajos" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.10.06. 22:55
A "Kossuth Lajos" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.10.06. 22:55
A "Kossuth Lajos" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.10.04. 21:27
TundeK62 publikálta "Kossuth Lajos" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.