Budapest, XXII. kerület, Nagytétényi út 188.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Budapest
XXII. kerület, Nagytétényi út 188.
Campona bevásárlóközpont közelében, a Budatétényi Rózsakertben.

Felállítás1974


Istvan Kurthy
2013.10.01. 00:34
Egy blogbejegyzésemhez keresem Tar István összes köztéri alkotását. Tar Istvánnak két alkotása viseli az „Ülő nő” címet. Az egyiket a budapesti József Attila lakótelepen találjuk, a képen láthatót pedig a Campona bevásárlóközpont mellett, a Nagytétényi út 188. szám alatti Rózsakertben. Nem találtam fotót a szoborról a weben, ezért felkerekedtem és magam készítettem néhányat a helyszínen. A szobor őrzött helyen van, így csupán az 1974–es felállításától eltelt idő munkája látszik az alkotáson, vandalizmusnak nincs nyoma.

Érdekes, hogy a „Tar István emlékkiállítása” című 1972–es kiadványban, az „Ülő nő” Zalaegerszeg, Pózva városrészén egy szociális otthon előtt üldögél. A felállítás dátumának, 1968 van megadva. Az artportal.hu szerint viszont ott egy „Ülő figura” című alkotás lett felállítva 1972 –ben és a József Attila lakótelepen kívül Tar István által készített „Ülő nő” csak a Nagytétényi úton van. A két szobron látszik, hogy teljesen ugyanúgy néz ki, de az is lehetséges, hogy nincs két alkotás, csupán valamikor Budapestre szállították a zalaegerszegi szobrot. A Nagytétényi úton található szobor ugyan alapvetően sötét színű, de a fotókon is látható, hogy a „védettebb” részein fehér.

Istvan Kurthy műlapja


Kapcsolódó
Ülő nő

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Ülő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
148284
Feltöltve
2013.09.28. 16:04
EXIF információk...
Nokia / E72-1
ƒ28/10 • 1/387 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Istvan Kurthy 13.09.28. 16:04

"Ülő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
148285
Feltöltve
2013.09.28. 16:05
EXIF információk...
Nokia / E72-1
ƒ28/10 • 1/897 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Istvan Kurthy 13.09.28. 16:05

"Ülő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
148286
Feltöltve
2013.09.28. 16:05
EXIF információk...
Nokia / E72-1
ƒ28/10 • 1/820 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Istvan Kurthy 13.09.28. 16:05

"Ülő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
148287
Feltöltve
2013.09.28. 16:06
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Nokia / E72-1
ƒ28/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Istvan Kurthy 13.09.28. 16:06

"Ülő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
148288
Feltöltve
2013.09.28. 16:07
EXIF információk...
Nokia / E72-1
ƒ28/10 • 1/1130 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Istvan Kurthy 13.09.28. 16:07

"Ülő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
531385
Feltöltve
2023.07.04. 11:31
EXIF információk...
Samsung / SM-A528B
ƒ180/100 • 1/238 • 5.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 23.07.04. 11:31

"Ülő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
531386
Feltöltve
2023.07.04. 11:31
EXIF információk...
Samsung / SM-A528B
ƒ180/100 • 1/344 • 5.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 23.07.04. 11:31

"Ülő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
531387
Feltöltve
2023.07.04. 11:31
EXIF információk...
Samsung / SM-A528B
ƒ180/100 • 1/277 • 5.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 23.07.04. 11:31

"Ülő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
531388
Feltöltve
2023.07.04. 11:31
EXIF információk...
Samsung / SM-A528B
ƒ180/100 • 1/833 • 5.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 23.07.04. 11:31

"Ülő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
531389
Feltöltve
2023.07.04. 11:31
EXIF információk...
Samsung / SM-A528B
ƒ180/100 • 1/703 • 5.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 23.07.04. 11:31

"Ülő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
531390
Feltöltve
2023.07.04. 11:31
EXIF információk...
Samsung / SM-A528B
ƒ180/100 • 1/331 • 5.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 23.07.04. 11:31

Archív fotók

"Ülő nő" c. alkotás fotói

Zalaegerszeg - Pózva, Szociális otthon (1968)
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
149119
Forrás
Tar István Emlékkiállítása
Évszám
1968
Feltöltve
2013.10.10. 18:59
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Istvan Kurthy 13.10.10. 18:59
1968, Archív felvétel
Zalaegerszeg - Pózva, Szociális otthon (1968)

Adalék vagy máshol

"Ülő nő" c. alkotás fotói

Jól látható, hogy a szobornak valaha fehér bevonata is volt.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
148283
Feltöltve
2013.09.28. 16:04
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Nokia / E72-1
ƒ28/10 • 1/573 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Istvan Kurthy 13.09.28. 16:04
Jól látható, hogy a...Teljes szövegJól látható, hogy a szobornak valaha fehér bevonata is volt.Kevesebb szöveg
Összesen 13 fotó

Műlap története

23.07.04. 11:31
6 új fotót töltöttem az "Ülő nő" műlaphoz
22.05.25. 16:55
Megérintettem az "Ülő nő" alkotást
17.05.21. 11:33
Megérintettem az "Ülő nő" alkotást
13.10.01. 00:34
A közösség publikálta Istvan Kurthy "Ülő nő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.