Zene, Tánc, Költészet, Ünnep

Marosvásárhely (Târgu Mureş), Színház tér
Archív képek
További képek a Fotólistában

A Színház tér déli oldalán a lépcsősor mellett.

Avatás2012
Avatás1973. október

Sántha Imre Géza
2013.09.17. 22:52
Marosvásárhely főterének, a Rózsák terének északi részén az 1970-es évek elején egy új teret nyitottak, megépítve a modern színház épületét. Ehhez sajnos le kellett bontaniuk a barokkos ferences templomot, melyből csupán a torony maradt meg napjainkig. Az új, betonelemekkel és márványlapokkal kiképzett téren, a színházhoz vezető lépcsők bal oldalán állították fel Zagyva László négy darabból álló 'múzsasorát'. A széles, elnagyolt, már-már absztraktizáló allegórikus női figurák a következőek: a zene egy hegedűt tartva, a tánc egy drapériamotivummal, a költészet a hárfa attributumával, valamint legfelül az ünnep egy felemelt karu női figura, szintén drapériával.
A "henrymooros" bronzszobrokat a 2000-es évek elején, a tér felújítása címén eltávolították a térről, de a 2010-2012 közötti térátalakítás után visszakerültek eredeti helyükre. Az 1969 óta Marosvásárhelyen élt szobrász legjelentősebb erdélyi alkotása ez a kompozicíósor. Zagyva 1990-ben települt át Magyarországra, Nyíregyházára.

Cím alapján hasonló

"Zene, Tánc, Költészet, Ünnep" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Marosvásárhely (Târgu Mureş)
Feltöltő
Azonosító
147562
Feltöltve
2013.09.17. 16:41
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ47/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.09.17. 16:41

"Zene, Tánc, Költészet, Ünnep" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Marosvásárhely (Târgu Mureş)
Feltöltő
Azonosító
147564
Feltöltve
2013.09.17. 16:42
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ32/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.09.17. 16:42

"Zene, Tánc, Költészet, Ünnep" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Marosvásárhely (Târgu Mureş)
Feltöltő
Azonosító
147565
Feltöltve
2013.09.17. 16:43
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ32/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.09.17. 16:43

"Zene, Tánc, Költészet, Ünnep" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Marosvásárhely (Târgu Mureş)
Feltöltő
Azonosító
147566
Feltöltve
2013.09.17. 16:43
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ91/10 • 1/200 • ISO80

147567
Feltöltve
2013.09.17. 16:46
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ87/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.09.17. 16:46

"Zene, Tánc, Költészet, Ünnep" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Marosvásárhely (Târgu Mureş)
Feltöltő
Azonosító
147568
Feltöltve
2013.09.17. 16:47
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ107/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.09.17. 16:47

"Zene, Tánc, Költészet, Ünnep" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Marosvásárhely (Târgu Mureş)
Feltöltő
Azonosító
147569
Feltöltve
2013.09.17. 16:47
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ45/10 • 1/500 • ISO360

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.09.17. 16:47

"Zene, Tánc, Költészet, Ünnep" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Marosvásárhely (Târgu Mureş)
Feltöltő
Azonosító
147570
Feltöltve
2013.09.17. 19:58
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ91/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.09.17. 19:58

147571

170776
Feltöltve
2014.07.04. 21:10

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 14.07.04. 21:10

"Zene, Tánc, Költészet, Ünnep" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Marosvásárhely (Târgu Mureş)
Feltöltő
Azonosító
292880
Feltöltve
2017.10.20. 11:02
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ42/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.10.20. 11:02

"Zene, Tánc, Költészet, Ünnep" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Marosvásárhely (Târgu Mureş)
Feltöltő
Azonosító
292881
Feltöltve
2017.10.20. 11:04
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ45/10 • 1/320 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.10.20. 11:04

"Zene, Tánc, Költészet, Ünnep" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Marosvásárhely (Târgu Mureş)
Feltöltő
Azonosító
292882
Feltöltve
2017.10.20. 11:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ80/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.10.20. 11:06

"Zene, Tánc, Költészet, Ünnep" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Marosvásárhely (Târgu Mureş)
Feltöltő
Azonosító
292883
Feltöltve
2017.10.20. 11:16
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ80/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.10.20. 11:16

"Zene, Tánc, Költészet, Ünnep" c. alkotás fotói

2018 december végén készült fotóm.
Alkotó
Település
Marosvásárhely (Târgu Mureş)
Feltöltő
Azonosító
337592
Évszám
2018
Feltöltve
2018.12.30. 21:36
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/0 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.12.30. 21:36
2018
2018 december végén készült fotóm.

"Zene, Tánc, Költészet, Ünnep" c. alkotás fotói

2018 december végén készült fotóm.
Alkotó
Település
Marosvásárhely (Târgu Mureş)
Feltöltő
Azonosító
337593
Évszám
2018
Feltöltve
2018.12.30. 21:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ380/100 • 1/1 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.12.30. 21:37
2018
2018 december végén készült fotóm.

Archív fotók

"Zene, Tánc, Költészet, Ünnep" c. alkotás fotói

Bályeggel ellátott képeslap az 1970-es évekből.
Alkotó
Település
Marosvásárhely (Târgu Mureş)
Feltöltő
Azonosító
147572
Évszám
1970
Feltöltve
2013.09.17. 21:26
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.09.17. 21:26
1970, Archív felvétel
Bályeggel ellátott képeslap az 1970-es évekből.

"Zene, Tánc, Költészet, Ünnep" c. alkotás fotói

Képeslap az 1970-es évekből.
Alkotó
Település
Marosvásárhely (Târgu Mureş)
Feltöltő
Azonosító
147573
Évszám
1970
Feltöltve
2013.09.17. 21:27
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.09.17. 21:27
1970, Archív felvétel
Képeslap az 1970-es évekből.

"Zene, Tánc, Költészet, Ünnep" c. alkotás fotói

Fotó: Urbán Tamás
Kép - 46991
Alkotó
Település
Marosvásárhely (Târgu Mureş)
Feltöltő
Azonosító
155144
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2014.01.10. 11:25
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.01.10. 11:25
Archív felvétel
Fotó: Urbán Tamás
Kép - 46991

"Zene, Tánc, Költészet, Ünnep" c. alkotás fotói

a tér 1977-ben (képeslap)
Alkotó
Település
Marosvásárhely (Târgu Mureş)
Feltöltő
Azonosító
251839
Évszám
1977
Feltöltve
2016.09.06. 13:25
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 16.09.06. 13:25
1977, Archív felvétel
a tér 1977-ben (képeslap)

"Zene, Tánc, Költészet, Ünnep" c. alkotás fotói

Fortepan azonosító: 46980. Urbán Tamás felvétele, 1986
Alkotó
Település
Marosvásárhely (Târgu Mureş)
Feltöltő
Azonosító
289656
Forrás
Fortepan 46980, Urbán Tamás felvétele
Évszám
1986
Feltöltve
2017.09.11. 22:05
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.09.11. 22:05
1986, Archív felvétel
Fortepan azonosító: 46980. Urbán Tamás felvétele, 1986

"Zene, Tánc, Költészet, Ünnep" c. alkotás fotói

A művész vázlatrajzai egy készülő katalógusból.
Alkotó
Település
Marosvásárhely (Târgu Mureş)
Feltöltő
Azonosító
422464
Feltöltve
2020.10.29. 22:55
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.10.29. 22:55
Archív felvétel
A művész vázlatrajzai egy készülő katalógusból.
Összesen 22 fotó

Műlap története

23.12.02. 15:39
Megérintettem a "Zene, Tánc, Költészet, Ünnep" alkotást
22.04.15. 15:11
Megérintettem a "Zene, Tánc, Költészet, Ünnep" alkotást
20.10.29. 22:55
1 új fotót töltöttem a "Zene, Tánc, Költészet, Ünnep" műlaphoz
17.10.20. 11:16
1 új fotót töltöttem a "Zene, Tánc, Költészet, Ünnep" műlaphoz
17.10.20. 11:06
1 új fotót töltöttem a "Zene, Tánc, Költészet, Ünnep" műlaphoz
17.10.20. 11:04
1 új fotót töltöttem a "Zene, Tánc, Költészet, Ünnep" műlaphoz
17.10.20. 11:02
1 új fotót töltöttem a "Zene, Tánc, Költészet, Ünnep" műlaphoz
17.09.11. 22:05
1 új fotót töltöttem a "Zene, Tánc, Költészet, Ünnep" műlaphoz
14.01.10. 11:25
1 új fotót töltöttem a "Zene, Tánc, Költészet, Ünnep" műlaphoz
13.09.17. 22:52
Sántha Imre Géza publikálta "Zene, Tánc, Költészet, Ünnep" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.