Lad, Szabadság tér 2.

Lad
Szabadság tér 2.
Az alkotás a templom ajtajával szemben, az út szélén látható.

Felállítás1910

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Aerdna
2013.08.22. 16:05
Lad község katolikus temploma előtt áll Szűz Mária 1910-ben emeltetett szobra. A körülbelül másfél méteres alkotás egy ugyanekkora talapzaton látható. A talapzat feliratának tanúsága szerint „Isten dicsőségére emeltették Fucsiás Sándor és neje 1910”.

A ladi templom 1855-ben épült, melyet 1976-ban a hívek adományából és munkájával állítottak helyre. 1979-ben Paskai László megyéspüspök szentelte fel a megújult templomot. Érdekes, hogy Ladon mindössze két műemlék található (egy istálló, és a kápolna a kálváriával), tehát sem a templom, sem a szobor nem műemlék. A szobor szemben áll a templom ajtajával. Állapota jó, bár fehér festékkel le van festve. Szűz Mária kezét imára kulcsolja, karján rózsafüzér látható.

Eredetileg Lad egy település volt, később a XVIII. században két részre szakadt, így lett belőle Magyarlad és Németlad. Később ismét Lad néven egyesült a település.
Források:
http://www.templom.hu/phpwcms/index.php?id=14,559,0,0,1,0
http://www.lad.hu/?mode=12&name=Falukr%F3nika

Aerdna műlapja

Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Lad
Feltöltő
Azonosító
145740
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2013.08.22. 15:50
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/900 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.08.22. 15:50
2005. január

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Lad
Feltöltő
Azonosító
145741
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2013.08.22. 15:51
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/800 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.08.22. 15:51
2005. január

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Lad
Feltöltő
Azonosító
145742

145743
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2013.08.22. 15:51
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ42/10 • 1/800 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.08.22. 15:51
2005. január

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Lad
Feltöltő
Azonosító
145744
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2013.08.22. 15:52
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/900 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.08.22. 15:52
2005. január

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Lad
Feltöltő
Azonosító
145745
Feltöltve
2013.08.22. 15:53
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/900 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.08.22. 15:53

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Lad
Feltöltő
Azonosító
145746
Feltöltve
2013.08.22. 15:54
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/800 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.08.22. 15:54
Összesen 7 fotó

Műlap története

13.08.22. 16:05
Aerdna publikálta "Szűz Mária" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.