A Szentlélek-templom homlokzati fülkeszobrai

Soltvadkert, Szentháromság utca 21.

Soltvadkert
Szentháromság utca 21.
A városka központjából, a Hősök teréről leágazó széles utca bal oldalán helyezkedik el a templom.

Felállítás1992

Csuhai István
2013.08.10. 12:50
A település római katolikus temploma (szemben a forrásban megadott hivatkozás nyilvánvaló elütésével) 1808-ban épült. A ma katolikus többségű kisvárosban különben további négy vallásnak van igen szép, az épített örökség körébe tartozó temploma (közülük az 1911-ben emelt Baptista Imaház valóságos építészeti szépség), és 1944-ig zsidó imaház is működött az akkor még községi rangban működő településen.

A két fülkeszobrot a rendszerváltás után helyezték el a templom homlokzatán kiképzett szoborfülkékben, a két szent, Péter, illetve Pál jellegzetes attribútumaival látható. A szobrokat a Soltvadkerten élt, sokféle anyaggal dolgozó szobrász, Szűcs Farkas László készítette, és a szobrok Vince Pál és neje adományából valósulhattak meg. A felállításra a rendszerváltást követő években került sor, és bizonytalan vagyok a szobrok anyagát illetően: a kétméteres alakok méltóságosan, szépen, bronzosan hatnak, de anyaguk lehet patinázott gipsz is.
Források:
http://www.soltvadkert.hu/?gid=35&sab=text_al&tsi=6

Cím alapján hasonló

"A Szentlélek-templom homlokzati fülkeszobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Soltvadkert
Feltöltő
Azonosító
144820
Feltöltve
2013.08.10. 12:32
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ45/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.08.10. 12:32

"A Szentlélek-templom homlokzati fülkeszobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Soltvadkert
Feltöltő
Azonosító
144883
Feltöltve
2013.08.11. 18:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ5/1 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.08.11. 18:43

"A Szentlélek-templom homlokzati fülkeszobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Soltvadkert
Feltöltő
Azonosító
144885
Feltöltve
2013.08.11. 18:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.08.11. 18:44

"A Szentlélek-templom homlokzati fülkeszobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Soltvadkert
Feltöltő
Azonosító
144824
Feltöltve
2013.08.10. 12:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ50/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.08.10. 12:35

"A Szentlélek-templom homlokzati fülkeszobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Soltvadkert
Feltöltő
Azonosító
144886
Feltöltve
2013.08.11. 18:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ50/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.08.11. 18:44

"A Szentlélek-templom homlokzati fülkeszobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Soltvadkert
Feltöltő
Azonosító
144821
Feltöltve
2013.08.10. 12:33
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ10/1 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.08.10. 12:33

"A Szentlélek-templom homlokzati fülkeszobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Soltvadkert
Feltöltő
Azonosító
144822
Feltöltve
2013.08.10. 12:34
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.08.10. 12:34

"A Szentlélek-templom homlokzati fülkeszobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Soltvadkert
Feltöltő
Azonosító
144884
Feltöltve
2013.08.11. 18:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.08.11. 18:43

"A Szentlélek-templom homlokzati fülkeszobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Soltvadkert
Feltöltő
Azonosító
144823
Feltöltve
2013.08.10. 12:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ9/1 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.08.10. 12:35

"A Szentlélek-templom homlokzati fülkeszobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Soltvadkert
Feltöltő
Azonosító
314423
Feltöltve
2018.06.06. 09:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.06.06. 09:16

314424
Feltöltve
2018.06.06. 09:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

314425
Feltöltve
2018.06.06. 09:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.06.06. 09:16

"A Szentlélek-templom homlokzati fülkeszobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Soltvadkert
Feltöltő
Azonosító
314426
Feltöltve
2018.06.06. 09:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.06.06. 09:17

"A Szentlélek-templom homlokzati fülkeszobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Soltvadkert
Feltöltő
Azonosító
533502
Feltöltve
2023.07.21. 10:21
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ31/10 • 1/1500 • 4.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.07.21. 10:21
Összesen 14 fotó

Műlap története

23.07.21. 10:21
1 új fotót töltöttem az "A Szentlélek-templom homlokzati fülkeszobrai" műlaphoz
22.08.21. 15:27
Megérintettem az "A Szentlélek-templom homlokzati fülkeszobrai" alkotást
19.09.12. 12:08
Megérintettem az "A Szentlélek-templom homlokzati fülkeszobrai" alkotást
19.07.07. 15:17
Megérintettem az "A Szentlélek-templom homlokzati fülkeszobrai" alkotást
18.07.29. 14:23
Megérintettem az "A Szentlélek-templom homlokzati fülkeszobrai" alkotást
18.06.16. 08:48
Megérintettem az "A Szentlélek-templom homlokzati fülkeszobrai" alkotást
18.06.06. 09:17
1 új fotót töltöttem az "A Szentlélek-templom homlokzati fülkeszobrai" műlaphoz
18.06.06. 09:16

18.04.03. 13:18
Megérintettem az "A Szentlélek-templom homlokzati fülkeszobrai" alkotást
18.01.02. 11:51
Megérintettem az "A Szentlélek-templom homlokzati fülkeszobrai" alkotást
13.08.10. 12:50
Csuhai István publikálta "A Szentlélek-templom homlokzati fülkeszobrai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.