Budapest, II. kerület, Frankel Leó utca 25-29.

Budapest
II. kerület, Frankel Leó utca 25-29.
A Lukács fürdő területén, a medence mögötti falon, Kodály Zoltán ...Teljes szövegA Lukács fürdő területén, a medence mögötti falon, Kodály Zoltán domborművét követően látható az emléktábla.Kevesebb szöveg

Felállítás2013. július 15.


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2013.07.21. 13:15
Hat domborműből álló sorozatot avattak a Lukács fürdőben egy-időben. Azokról a neves személyiségekről emlékeztek ezzel, akik egykor a fürdő törzs-vendégei voltak, rendszeresen látogatták.

Garas Dezső "a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, érdemes- és kiváló művész" is közéjük tartozott.
A domborművön a színész portréja mellett közismert szerepeire utaló figurát is látunk. "Egyedül nem megy"... (Ripacsok) és a Régi idők focija című film egyaránt nevével fémjelzett.
Nagy pályaműből történő "kiemelés", ha azt vesszük, pályafutását a Wikipédia cikkében inkább színházi szerepei jellemzik, ill. rendezői tevékenységét részletezik.

Mint a többi megjelenített személyiség esetén, itt is egy, az ábrázolt személytől származó mondás olvasható a domborművön: "Mi színészek sárból és aranyból vagyunk, s a sarat sem lehet kidobni."
Források:
http://www.magyarhirlap.hu/hires-vendegek-emlektablai-a-lukacs-furdoben
http://hu.wikipedia.org/wiki/Garas_Dezs%C5%91
További linkek
Ripacsok c. film: http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=2116
Régi idők focija: http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=2096



Kapcsolódó
Kodály Zoltán
Kapcsolódó
Latinovits Zoltán

Cím alapján hasonló

"Garas Dezső" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
143499
Feltöltve
2013.07.20. 16:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.07.20. 16:17

"Garas Dezső" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
143500
Feltöltve
2013.07.20. 16:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.07.20. 16:28

"Garas Dezső" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
143501
Feltöltve
2013.07.20. 16:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/160 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.07.20. 16:31

"Garas Dezső" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
143502
Feltöltve
2013.07.20. 16:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/160 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.07.20. 16:33

"Garas Dezső" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
143503
Feltöltve
2013.07.20. 16:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/250 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.07.20. 16:35

"Garas Dezső" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
143504
Feltöltve
2013.07.20. 16:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.07.20. 16:38
Összesen 6 fotó

Műlap története

21.03.21. 11:46
Megérintettem a "Garas Dezső" alkotást
20.01.10. 15:15
Megérintettem a "Garas Dezső" alkotást
19.10.04. 14:24
Megérintettem a "Garas Dezső" alkotást
18.04.23. 15:19
Megérintettem a "Garas Dezső" alkotást
18.03.22. 15:31
Megérintettem a "Garas Dezső" alkotást
17.01.19. 13:37
Megérintettem a "Garas Dezső" alkotást
16.06.02. 13:15
Megérintettem a "Garas Dezső" alkotást
16.01.16. 13:32
Megérintettem a "Garas Dezső" alkotást
16.01.14. 13:14
Megérintettem a "Garas Dezső" alkotást
15.01.29. 12:51
Megérintettem a "Garas Dezső" alkotást
13.07.21. 13:15
Göröntsér Vera publikálta "Garas Dezső" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.