Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai I.

Budapest, IX. kerület, Fővám tér 8.
További képek a Fotólistában

Budapest
IX. kerület, Fővám tér 8.
A megadott cím az egyetem hivatalos címe, voltaképpen az épület nyugati...Teljes szövegA megadott cím az egyetem hivatalos címe, voltaképpen az épület nyugati oldala. Az itt látható szobrok a déli oldalon helyezkednek el, a II. részben a nyugati, Dunára néző főhomlokzat szobrai következnek, a III. részben pedig az északi oldal szobrai.Kevesebb szöveg

Felállítás1874

Ybl Miklós (építész, közreműködő)

Csuhai István
2013.07.14. 20:06
Ezzel a műlappal belekezdek régóta dédelgetett tervembe, az egykori Fővámház, a későbbi Közgazdaságtudományi Egyetem, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépülete díszítőszobrainak bemutatásába. Egyszer, 2011 késő őszén elkezdtem már fényképezni őket, de a gyereksétáltatás szűk keresztmetszet lett, hogy körbefényképezzem az egész épületet. Sokat töprengtem azon, hogy a szobrokat külön-külön műlapra töltsem-e fel, de végül elvetettem ezt az ötletet, hiszen a leírásokból kiderül, hogy a három homlokzat az alkotói szándék szerint tematikusan elkülönített három szoborcsoportot kapott (a negyedik, a Vásárcsarnok felé eső oldalon nincsenek díszítőszobrok), felállítási idejük és alkotójuk ugyanaz, túlságosan változatosan nem lehet őket fényképezni, nem látom értelmét tehát elaprózni, de ha ezzel ellentétes álláspont alakul ki, szívesen szétbontom a műlapokat. Három része lesz tehát a sorozatnak, az elsőbe a déli homlokzat hat szobra került, ezek jellegzetes magyar foglalkozásokat mutatnak be, sorrendben, 2-1-1-2 osztásban balról jobbra: madarászt, pásztort, halászt, révészt, pákászt, vadászt.

A szobrok eredeti alkotója, Sommer Ágost/Ágoston, vagy ahogy eredeti formájában ugyancsak szerepel a Köztérképen, August Sommer (1839-1921) német származású szobrász volt, 1869 és 1874 között Pesten élt, többször dolgozott együtt Ybl Miklóssal, és portréját is megmintázta. Ahogy a korszakban szokásos volt, az épületdíszítő szobrok elhelyezése, programjuk meghatározása része volt az építészi elképzelésnek, ezért alkotóként Ybl Miklóst is idevettem.

Az épület a második világháborúban súlyos sérüléseket szenvedett, egész biztos vagyok benne, hogy a szobrok nagy része is megsérült vagy teljesen megsemmisült. Amiket ma látunk, alighanem az épület legutóbbi felújításakor elkészített, ma nagyrészt jó állapotban lévő másolatok, de pontos adatnak eddig még nem bukkantam a nyomára. Amint változás lesz ebben, javítom az adatokat.
Források:
http://www.uni-corvinus.hu/index.php?id=p100012
http://budapestcity.org/03-muemlekek/09/Kozgazdasagtudomanyi-Egyetem/index-hu.htm
http://de.wikipedia.org/wiki/August_Sommer

"Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai I." c. alkotás fotói

Alkotó
August SommerYbl Miklós (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
143022
Fotózva
2011. november
Feltöltve
2013.07.14. 19:12
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.07.14. 19:12
2011. november

"Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai I." c. alkotás fotói

Alkotó
August SommerYbl Miklós (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
143030
Feltöltve
2013.07.14. 19:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ80/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.07.14. 19:19

"Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai I." c. alkotás fotói

Alkotó
August SommerYbl Miklós (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
143029
Feltöltve
2013.07.14. 19:18
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.07.14. 19:18

"Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai I." c. alkotás fotói

Alkotó
August SommerYbl Miklós (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
143023
Fotózva
2011. november
Feltöltve
2013.07.14. 19:13
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ50/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.07.14. 19:13

143024
Fotózva
2011. november
Feltöltve
2013.07.14. 19:13
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/500 • ISO200

143032

143027
Fotózva
2011. november
Feltöltve
2013.07.14. 19:15

Csuhai István 13.07.14. 19:15

143025
Fotózva
2011. november
Feltöltve
2013.07.14. 19:14

Csuhai István 13.07.14. 19:14
2011. november

"Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai I." c. alkotás fotói

Alkotó
August SommerYbl Miklós (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
143031
Feltöltve
2013.07.14. 19:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.07.14. 19:19

"Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai I." c. alkotás fotói

Alkotó
August SommerYbl Miklós (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
143026
Fotózva
2011. november
Feltöltve
2013.07.14. 19:15
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.07.14. 19:15
2011. november

"Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai I." c. alkotás fotói

Alkotó
August SommerYbl Miklós (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
143028
Fotózva
2011. november
Feltöltve
2013.07.14. 19:17
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.07.14. 19:17
2011. november

"Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai I." c. alkotás fotói

Alkotó
August SommerYbl Miklós (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
143033
Feltöltve
2013.07.14. 19:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.07.14. 19:20

"Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai I." c. alkotás fotói

Alkotó
August SommerYbl Miklós (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
143156
Feltöltve
2013.07.15. 15:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.07.15. 15:16

"Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai I." c. alkotás fotói

Alkotó
August SommerYbl Miklós (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
143157
Feltöltve
2013.07.15. 15:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ56/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.07.15. 15:17

"Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai I." c. alkotás fotói

Alkotó
August SommerYbl Miklós (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
143158
Feltöltve
2013.07.15. 15:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ56/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.07.15. 15:18

"Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai I." c. alkotás fotói

Alkotó
August SommerYbl Miklós (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
143159
Feltöltve
2013.07.15. 15:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ56/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.07.15. 15:20

"Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai I." c. alkotás fotói

Alkotó
August SommerYbl Miklós (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
143160
Feltöltve
2013.07.15. 15:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ56/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.07.15. 15:21

"Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai I." c. alkotás fotói

Alkotó
August SommerYbl Miklós (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
209469
Feltöltve
2015.06.21. 02:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.21. 02:38

"Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai I." c. alkotás fotói

Alkotó
August SommerYbl Miklós (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
209470
Feltöltve
2015.06.21. 02:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.21. 02:39

209471

209472
Feltöltve
2015.06.21. 02:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.21. 02:39

"Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai I." c. alkotás fotói

Alkotó
August SommerYbl Miklós (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
209473
Feltöltve
2015.06.21. 02:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.21. 02:40

"Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai I." c. alkotás fotói

Alkotó
August SommerYbl Miklós (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
438750
Fotózva
2012. november
Feltöltve
2021.04.05. 18:27
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ450/100 • 1/350 • 6.3mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.04.05. 18:27
2012. november

"Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai I." c. alkotás fotói

Alkotó
August SommerYbl Miklós (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
438751
Fotózva
2012. november
Feltöltve
2021.04.05. 18:27
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/350 • 6.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.04.05. 18:27
2012. november
Összesen 24 fotó

Műlap története

21.04.05. 18:27
2 új fotót töltöttem az "Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai I." műlaphoz
18.12.29. 13:15
Megérintettem az "Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai I." alkotást
17.06.23. 22:04
Megérintettem az "Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai I." alkotást
17.06.03. 08:53
Megérintettem az "Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai I." alkotást
15.06.21. 02:40
1 új fotót töltöttem az "Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai I." műlaphoz
15.06.21. 02:39

15.06.21. 02:38
1 új fotót töltöttem az "Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai I." műlaphoz
13.07.15. 15:21
1 új fotót töltöttem az "Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai I." műlaphoz
13.07.15. 15:20
1 új fotót töltöttem az "Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai I." műlaphoz
13.07.15. 15:18
1 új fotót töltöttem az "Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai I." műlaphoz
13.07.15. 15:17
1 új fotót töltöttem az "Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai I." műlaphoz
13.07.15. 15:16
1 új fotót töltöttem az "Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai I." műlaphoz
13.07.14. 20:06
Csuhai István publikálta "Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai I." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.