Küzdelem a tengeri kígyóval

Budapest, XI. kerület, Kelenhegyi út 1.

Budapest
XI. kerület, Kelenhegyi út 1.
A fürdőből a teraszon át kilépve, a jobb oldali kertrészen.

Felállítás1927

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2013.07.25. 08:22
Nem találtam adatot, nem készültem rá, hogy a Gellért fürdő tartogat még meglepetést számomra. A hüdrás kútszobor fényképezésekor, ill. a fürdő bejárásakor találtam a parkban.

Két ember, egy felnőtt és egy gyermek folytat erejüket végsőkig megfeszített küzdelmet egy szörnnyel. A tengeri lény gyűrűző, hosszú farka rátekeredik a kettősre, karmait a kőbe vájja, a kettős rémülettel teli arckifejezése, a küzdelem kilátástalansága "beszél".
Bevallom, az arckifejezések magával ragadták figyelmemet, így a helyszínen apa és fia kettősét véltem látni. Csak itthon támadt fel bennem a gyanú, hogy lehet nőnemű a kezével a szörny fogsorát teljes erejével szétfeszítő ember.

A szörny szemből nézve egy krokodilra emlékeztet, de az nem lehet, hiszen az egész környék /vagy inkább a korszak művészete/ mitológiai utalásokkal van tele, ahol a tenger élőlényei a jellemzőek. Mindenesetre én a hüdrás kútszobor párját láttam benne.
Kicsit keresgélve sikerült az azonosítás: a tengeri kígyó /leviatan/ "mitikus tengeri állat", amit sokszor krokodilként (esetleg óriáskígyó, sárkány alakjában) ábrázolnak, ill. később minden nagyobb szörny összefoglaló neve.

A fürdőben nem tudnak semmit az alkotásról. A Gellért fürdő utolérhetetlenül gazdag képzőművészeti vagyonáról irodalom nem érhető el. Így kénytelen vagyok alkotó nélkül bemutatni ezt a szoborcsoportot.
A felállítás dátuma szerintem egyértelműen a fürdő hullám része megnyitásának évszáma, az alkotás patinás állapota, az ábrázolt téma a kor képzőművészeti gondolatvilágából merít.
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tengeri_k%C3%ADgy%C3%B3

Cím alapján hasonló

"Küzdelem a tengeri kígyóval" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
142930
Feltöltve
2013.07.13. 17:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.07.13. 17:36

"Küzdelem a tengeri kígyóval" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
142931
Feltöltve
2013.07.13. 17:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO100

142932
Feltöltve
2013.07.13. 17:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/800 • ISO100

142933
Feltöltve
2013.07.13. 17:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/1250 • ISO100

142934
Feltöltve
2013.07.13. 17:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/640 • ISO100

142935
Feltöltve
2013.07.13. 17:37

Göröntsér Vera 13.07.13. 17:37

142936
Feltöltve
2013.07.13. 17:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/400 • ISO100

142937
Feltöltve
2013.07.13. 17:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

142938

Összesen 9 fotó

Műlap története

18.11.04. 10:56
Megérintettem a "Küzdelem a tengeri kígyóval" alkotást
15.08.12. 23:53
Megérintettem a "Küzdelem a tengeri kígyóval" alkotást
13.07.25. 08:22
Göröntsér Vera publikálta "Küzdelem a tengeri kígyóval" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.