Szocialista honvédelem

Budapest, XIV. kerület, Puskás Ferenc Stadion
Archív képek
További képek a Fotólistában

Állapot: Lebontott

Budapest
XIV. kerület, Puskás Ferenc Stadion
A 60-as években lebontott Népstadion metróállomás építési területén állt.

Felállítás1952


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Sila
2013.06.26. 12:31
A magyar kormány 1950-ben határozatot hozott a fővárosi metróhálózat kialakítására. A vonalat akkor a Déli pályaudvar és a Népstadion között tervezték megépíteni. Ennek megfelelően a keleti végállomás a Népstadion lett volna, ezért ide tervezték a metróvonal főépületét, melynek terveit Nyíri István készítette. A moszkvai metró mintájára a budapesti metróállomásokat is szobrokkal tervezték díszíteni. A szobrok elkészítésére a Népművelési Minisztérium nagyszabású képzőművészeti pályázatot írt ki. A Népstadion állomás jegyváltó csarnokba négy, egyenként kétalakos szoborcsoportot szándékoztak felállítani, amelyből az egyik a Szocialista honvédelem szobra volt. A másik három a Szocialista tudomány, a Szocialista munka és a Szocialista művészet allegóriája volt. Mindegyik kompozíció egy férfi- és egy női figurából állt "kifejezve a férfi és a nő Alkotmányunkban biztosított egyenjogúságát".
A Szocialista honvédelem szobor alkotói felosztották egymás között a feladatot: Balázs István a fiatal nőalakot, Búza Barna pedig a férfialakot mintázta meg. A közel három méter magas alkotás katonaruhát viselő nőalakja jobb kezében telefonkagylót tart, a bal kezét pedig a magasba emeli, mintha valakinek jelezni akarna: Százados elvtárs, telefon! Mellette egy géppisztolyos katona áll. A mű kisméretű gipszváltozatát a Műcsarnok 1952-es tavaszi tárlatán mutatták be. A kész munkáról a Metro 1952. szeptember 18-i száma így tudósított: "Ez a szobor is kifejezi egész népünk ragaszkodását és szeretetét néphadseregünk iránt. Egy hús, egy vér vagyunk néphadseregünkkel, mely a népből van, a népért van. Nyugodtan dolgozhatunk, gyermekeink nyugodtan hajthatják békés álomra fejüket, van, aki védelmezze hazánkat, békénket."
A szobor tehát 1952-ben elkészült, de hivatalosan soha nem avatták fel, mivel 1953-ban a metróépítés félbe maradt, mert a feladat nagysága és költsége nem volt összhangban a reális lehetőségekkel. A Szocialista honvédelem szobra ideiglenesen az építési terület mellett kapott helyet, ahol 1956-ban megrongálták.
A Népstadion állomásépületét, amely már kb. 70%-os készültségnél tartott, a 60-as években visszabontották. Az elkészült szobrok közül volt, amit máshol használták fel, például Tar István művét Szocialista mezőgazdaság címmel 1967-ben Gyulán, Kerényi Jenő Szocialista művészet szobrát pedig Gárdonyban állították fel, ahol ma is látható. http://www.kozterkep.hu/~/5283/szocialista_muveszet_gardony_agard_kerenyi_jeno_1967.html A többi mű visszakerült az alkotójukhoz. Ez történt a Szocialista honvédelemmel is, amelyet visszaszállítottak a szomszédos Százados úti művésztelepre. Mivel Búza Barna nem tartott igényt a kompozíció őt illető felére, így a két figura Balázs István műterme bejárata elé került. Balázs István 1995-ben bekövetkezett halála után a műterem új gazdája Péter Ágnes szobrászművész lett, aki a Terror Háza létrehozásakor a múzeumnak adományozta a fej nélküli nőalakot. A géppisztolyos katona szobrát egy műgyűjtő vitte el. További sorsa ismeretlen.
A Terror Háza Múzeumba került csonka nőalak köré szabályos legenda szövődött, mely szerint "1956-ban egy fiatal fiú leverte a telefonos nő fejét, ezért hatévi börtönre ítélték. A mű ezért került rekonstruálatlan állapotában kiállításra.” Bár Búza Barna határozottan cáfolta ezt, úgy vélekedvén, hogy részegek dönthették fel a szobrot és úgy sérült meg, a legenda makacsul tartja magát. A legenda már csak ilyen: minél valószerűtlenebb, annál hihetőbb.
Források:
http://epa.oszk.hu/01300/01326/00062/12boros.htm
http://budapest-anno.blog.hu/2011/07/21/a_2_es_metro_visszabontott_megallo_epulete_a_nepstadionnal_1952_ben
További linkek
A szobor történetéről bővebben: http://epa.oszk.hu/01300/01326/00062/12boros.htm

Sila műlapja


Kapcsolódó
Béke őrei

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Szocialista honvédelem" c. alkotás fotói

A Terror Házában kiállított csonka nőalak.
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
141684
Forrás
Terror Háza Múzeum katalógusa
Feltöltve
2013.06.26. 12:03

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 13.06.26. 12:03
A Terror Házában kiállított csonka nőalak.

Archív fotók

"Szocialista honvédelem" c. alkotás fotói

Az eredeti alkotás kismintája.
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
192366
Forrás
epa.oszk.hu
Feltöltve
2015.01.09. 17:22
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.01.09. 17:22
Archív felvétel
Az eredeti alkotás kismintája.

"Szocialista honvédelem" c. alkotás fotói

A Népstadion metróállomás 1952-ben.
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
141685
Forrás
budapest-anno.blog.hu
Évszám
1952
Feltöltve
2013.06.26. 12:03
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 13.06.26. 12:03
1952, Archív felvétel
A Népstadion metróállomás 1952-ben.

Adalék vagy máshol

"Szocialista honvédelem" c. alkotás fotói

A Népstadion metróállomás látványterve egy bélyegen. Jól kivehő a tervezett szobrok elhelyezése.
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
192428
Feltöltve
2015.01.10. 10:20
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.01.10. 10:20
A Népstadion metróállomás...Teljes szövegA Népstadion metróállomás látványterve egy bélyegen. Jól kivehő a tervezett szobrok elhelyezése.Kevesebb szöveg
Összesen 4 fotó

Műlap története

13.06.26. 12:31
Sila publikálta "Szocialista honvédelem" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.