A volt angolkisasszonyok templomának szobordíszei

Veszprém, Iskola utca 5.

Veszprém
Iskola utca 5.
A templom homlokzatán állnak.

Felállítás1860

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

TundeK62
2014.09.09. 21:38
A neogót stílusú templom az angolkisasszonyok temploma volt. 1860-ban épült fel, Szentirmay József tervei alapján. A homlokzat közepén A Magyarok Nagyasszonya szoboralakja, míg lejjebb Szent István és Szent Imre alakjait fedezheti fel a homlokzatot részletesen megfigyelő szem. A szobrok nekem nem tűnnek réginek; lehet, azóta már nem az eredetiek állnak ott, de nem találtam adatot a cserére, vagy másolatok elhelyezésére. Sőt, az alkotó nevére sem.
Az 1922-es felújításkor jegyezték fel, hogy a szobrászati alkotások megújításában Homoray Béla szobrász vett részt. A II. világháború sem kímélte meg a templomot. Az egykori zárdatemplom ma a Regina Mundi Szűz Mária nevét viseli.
A homlokzaton álló szobordíszek nagyobbak mint életnagyságúak, és szerintem nem fémből készültek, de nem is kőből.
Források:
A templom 150 éves története: http://veol.hu/hetvege/150-eves-az-angolkisasszonyok-temploma-1324070
További linkek
http://muemlekem.hu/muemlek?id=10627

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"A volt angolkisasszonyok templomának szobordíszei" c. alkotás fotói

Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
141563
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2013.06.25. 01:39
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/640 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.06.25. 01:39
2011. július

"A volt angolkisasszonyok templomának szobordíszei" c. alkotás fotói

Mária
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
141557
Feltöltve
2013.06.25. 00:40
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.06.25. 00:40
Mária

"A volt angolkisasszonyok templomának szobordíszei" c. alkotás fotói

Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
141558
Feltöltve
2013.06.25. 00:40
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/320 • ISO125

Szent István
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
141560

Szent Imre
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
141561
Feltöltve
2013.06.25. 00:40
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/500 • ISO125

141559

Szent Imre herceg alakja
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
141564
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2013.06.25. 01:39
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/200 • ISO125

Mária, a Magyarok Nagyasszonya
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
141565
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2013.06.25. 01:40
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ44/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.06.25. 01:40
2011. július
Mária, a Magyarok Nagyasszonya

"A volt angolkisasszonyok templomának szobordíszei" c. alkotás fotói

Szent István
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
141566
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2013.06.25. 01:40
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.06.25. 01:40
2011. július
Szent István
Összesen 9 fotó

Műlap története

17.08.23. 15:16
Megérintettem az "A volt angolkisasszonyok templomának szobordíszei" alkotást
14.09.09. 21:38
TundeK62 publikálta "A volt angolkisasszonyok templomának szobordíszei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.