Csordás Csaba domborműves emléktáblája

Tát
Fő utca 2.
Az Ister-pár című Szervátiusz Tibor-szobor közelében, a táti...Teljes szövegAz Ister-pár című Szervátiusz Tibor-szobor közelében, a táti Halászcsárda mellett, a 117-es és 10-es autóutak találkozásánál.Kevesebb szöveg

Felállítás2006. szeptember 9.

Csuhai István
2013.06.19. 16:19
Csordás Csaba (1943-2004) mérnök volt, a 117-es út kiépítésének és árvízvédelmi töltésként hasznosításának fő kezdeményezője, a munkálatok megtervezője, aki a teljes befejezést sajnálatos módon már nem érte meg. 2006 szeptemberében avatták fel Szervátiusz Tibor monumentális Ister-párját, a Csordás Csabára emlékező domborműves emléktáblát a körszerűen kiképzett járórész bejáratánál, jobb oldalt helyezték el, ezzel egyidőben a körbejárható szobor körüli utat Csordás Csaba sétánynak nevezték el. A dombormű Tóth Sándor szobrászművész alkotása; a szerző azonosítását köszönöm Csordás Erikának.
Források:
http://www.vanderkrogt.net/statues/object.php?webpage=ST&record=huke017

Közös gyűjteményben
Építészek szobrászati emlékei

Cím alapján hasonló

"Csordás Csaba domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tát
Feltöltő
Azonosító
141087
Feltöltve
2013.06.19. 16:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ100/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.06.19. 16:03

"Csordás Csaba domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tát
Feltöltő
Azonosító
141085
Feltöltve
2013.06.19. 16:02

Csuhai István 13.06.19. 16:02

"Csordás Csaba domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tát
Feltöltő
Azonosító
141086

141088

Az emlékkő a domborműves táblával az Ister-szobor jobb oldalán.
Alkotó
Település
Tát
Feltöltő
Azonosító
141084

Az Ister-szobor bal oldalán lévő kövön szereplő felirat.
Alkotó
Település
Tát
Feltöltő
Azonosító
141089
Feltöltve
2013.06.19. 16:04
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ110/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.06.19. 16:04
Az Ister-szobor bal oldalán lévő kövön szereplő felirat.
Összesen 6 fotó

Műlap története

15.12.05. 19:18
A "Csordás Csaba domborműves emléktáblája" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.06.19. 16:19
Csuhai István publikálta "Csordás Csaba domborműves emléktáblája" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.