A Magyar Nemzeti Bank domborművei – Tudomány

Budapest, V. kerület, Szabadság tér 8-9.

Budapest
V. kerület, Szabadság tér 8-9.
A Szabadság téren, a "tévészékházzal" szemben, a jobb oldali sarok jelenete.

Felállítás1904

Göröntsér Vera
2013.06.12. 14:36
Az egykori Osztrák-Magyar Bank (tervezője: Alpár Ignác) első emeleti szintjén "a talapzatot lezáró párkány felett reliefsor fut körbe", amelyek különböző témákat ábrázolnak.

Az épület benyúlik a Szabadság térbe, így a sarok-jelenet mindkét oldala a tér felé néz. Témája: a tudomány, aminek mozgatórugója láthatóan a kutatás, a tanulás, a gondolkozás.
A jelenet filozófiai mélységeket sugároz. Számomra mindenképpen jó tükre a (múlt) századvégi tudós-gondolkodásnak, amikor a különböző tudományágak szoros kapcsolatban voltak, a szakosodás még kevéssé indult be.
Jellegzetes a bal sarokban látható, hamleti elmélyültségű figura, kezében a koponya, mintha a "Lenni, vagy nem lenni" problémakörét feszegetné.
Természetesen mindenhol könyvek hevernek... tulajdonképpen alkotó-fizikai munka nem is látható.

Problémát nekem a főbejárat felöli, a másik oldal felé néző jelenet-rész jelent. Ennek egyik része mintha szervesen kapcsolódna a tudomány analizáló-tépelődő figuráihoz, de a másik, az ülő alak ránézésre mintha inkább egy kézműves (művészethez tartozó) tevékenységet gyakorolna.

A forrásként használt könyvek kitérnek a bank belsejének bemutatására is. Egyszer bementem (próbálkoztam), de nem engedtek fényképezni. Sajtó-engedélyt kéne kérni...
Szemet kápráztató és egyben nyugalmat árasztó, mégis monumentális a belső tér kialakítása. Még nem tettem le róla.
Források:
Gerle János: A pénz palotái Földes Mária: Házdísznézőben (mindkettő A mi Budapestünk sorozat tagja)

Cím alapján hasonló

"A Magyar Nemzeti Bank domborművei – Tudomány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
140117
Feltöltve
2013.06.05. 17:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/2000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.06.05. 17:54

"A Magyar Nemzeti Bank domborművei – Tudomány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
140119
Feltöltve
2013.06.05. 17:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/1000 • ISO100

140116
Feltöltve
2013.06.05. 17:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO100

140120
Feltöltve
2013.06.05. 17:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/1600 • ISO100

140122
Feltöltve
2013.06.05. 17:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.06.05. 17:55

"A Magyar Nemzeti Bank domborművei – Tudomány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
140123

140125
Feltöltve
2013.06.05. 17:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/1250 • ISO100

140118
Feltöltve
2013.06.05. 17:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.06.05. 17:54

"A Magyar Nemzeti Bank domborművei – Tudomány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
140115
Feltöltve
2013.06.05. 17:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.06.05. 17:53

"A Magyar Nemzeti Bank domborművei – Tudomány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
140121
Feltöltve
2013.06.05. 17:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.06.05. 17:55

"A Magyar Nemzeti Bank domborművei – Tudomány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
140124
Feltöltve
2013.06.05. 17:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.06.05. 17:55
Összesen 11 fotó

Műlap története

19.02.18. 19:15
Megérintettem az "A Magyar Nemzeti Bank domborművei – Tudomány" alkotást
18.11.15. 16:35
Megérintettem az "A Magyar Nemzeti Bank domborművei – Tudomány" alkotást
17.07.16. 15:03
Megérintettem az "A Magyar Nemzeti Bank domborművei – Tudomány" alkotást
13.06.12. 14:36
Göröntsér Vera publikálta "A Magyar Nemzeti Bank domborművei – Tudomány" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.