Mosonmagyaróvár, Vasút- és autóbuszállomás

Mosonmagyaróvár
Vasút- és autóbuszállomás
A vasútállomással szemben, lényegében az egyik autóbuszmegállóban látható.

Felállítás1966

Göröntsér Vera
2013.05.26. 23:58
A Gyurkovics-szobor avatására érkeztem Óvárra, de szokás szerint kis listával... többnyire "vak tyúk is talál szemet" alapon.
Nagyon pozitív élmény volt a városban töltött fél napom!

Úgy kezdődött, hogy megkérdeztem egy (egy, azaz egy) helybéli hölgyet. el tudna-e igazítani, merre van egy valamikori gyártelep, amire ő azt válaszolta, hogy éppen arra van dolga (ezt nem láttam, hogy hol-mi lett volna a teendő), felajánlotta, hogy elvisz kocsival.
De nekem semmi sem elég, észrevettem ezt a szobrot éppen a vasútállomás épületével szemben, kértem, várja meg, amíg lefotózom, mert ki tudja, milyenek lesznek a fényviszonyok, mire visszaérek?
Türelmesen várt, aztán elvitt a keresett helyre (itt nem volt szerencsém, nem nyertem bebocsátást), de még elszállított a következő cél-állomásra is... mindezt egy mosolyért. Nagyon jó érzés volt.

Annyira kellett sietni, hogy fényképezés közben csak annyi járt a fejemben (azon kívül, hogy biztos, csak hozzátölteni tudok majd egy létező laphoz), hogy nagyon-nagyon ismerős a figura. Még az sem merült fel a gondolataimban, hogy ránézzek a listára, szerepel-e rajta.
Ezen kívül arra sem jöttem rá, hogy az a legfeljebb homokozónak látszó, gyéren zöldellő, bekerített dolog lehet akár medence is. Lehet, ill. volt.

Hazaértem (fáradtan és izgatottan) és gyorsan feltöltöttem a friss avatást. Utána kezdtem csak foglalkozni a további képekkel és a listámmal.
A vak-véletlen: "kerestem" az alkotást, szerepelt a listán. De mi az, hogy kútfigura? Igen, jobban megnézve...

Igen, ismerős volt, mert Keszthelyen, a "Fürdő után" című alkotás egyik alteregója ez az akt, ami jól látható a figurából, alakjából, mozdulatából és a frizurájából.
Érdekes dilemma is adódik, a keszthelyi alkotás egyértelműen szocialista-realista, de ez az akt időben később született -- akárhogy-is testvérkéje.

A Marton Lászlóról szóló könyvből: "A keszthelyi strand aktfigurája a nyári balatoni életet idézi: a napfényt, az egészséget, a mozgást, az életerőt. Feszes formáin zavartalanul szalad a tekintet, a lábak és karok egymást kiegészítő, egymásba átfolyó, klasszikusan ellenpontozott ritmusa és az egész alakzat sziluetthatása beleépül a tágas természeti környezetbe, mégsem vész el benne... Sommásan előadott hengeres és domborodó formái ritmusosan váltják egymást a határozott lépésű lábakról a törzs alakzatain át a beszédes mozdulatú karokig és kezekig és a nagy konttyal díszített fejig. A karok, a kezek és a fej különösen szép részletei a szobornak, térbe törésük és egymáshoz fordulásuk nagyvonalú és mozgalmas formajáték, amelyben azonban még a nyugalmat kifejező arcnak is szerepe van (...)... a keszthelyi strand Aktja nem kíván magának kitüntetettebb szerepet annál, mint amennyit a part menti ligetes térség esztétikus tájékozódási pontja elvárhat.
Hasonló jelentőségűek Martonnak azok az aktszobrai, amelyek mint egy-egy kisebb jelentőségű térprobléma megoldásai néhány évvel később keletkeztek. Ilyen például (...) a mosonmagyaróvári vasútállomás előtti park medencéjének vizébe tekintő női akt, a Kútfigura (1966)."
Ő az!
Források:
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/marton-laszlo-827
Heitler László: Marton László (Mai magyar művészet sorozat Képzőművészeti Kiadó; 1985)

Kapcsolódó
Fürdő után
Közös gyűjteményben
Gömbölyded formák

Cím alapján hasonló

"Kútfigura" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
138999
Feltöltve
2013.05.24. 12:08
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.24. 12:08

"Kútfigura" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
138998
Feltöltve
2013.05.24. 12:08
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/640 • ISO80

139004
Feltöltve
2013.05.24. 12:09
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/500 • ISO80

Göröntsér Vera 13.05.24. 12:09

"Kútfigura" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
139000

139001

139009
Feltöltve
2013.05.24. 12:10
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/400 • ISO80

Göröntsér Vera 13.05.24. 12:10

"Kútfigura" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
139002

139003

139005
Feltöltve
2013.05.24. 12:10
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ42/10 • 1/500 • ISO80

139006
Feltöltve
2013.05.24. 12:10
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/250 • ISO80

139008
Feltöltve
2013.05.24. 12:10
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ34/10 • 1/640 • ISO80

139007

161809
Feltöltve
2014.04.04. 20:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.04.04. 20:42

"Kútfigura" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
191588
Feltöltve
2014.12.30. 12:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.12.30. 12:40

"Kútfigura" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
191589
Feltöltve
2014.12.30. 12:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.12.30. 12:41

"Kútfigura" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
191590
Feltöltve
2014.12.30. 12:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.12.30. 12:41

"Kútfigura" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mosonmagyaróvár
Feltöltő
Azonosító
191591
Feltöltve
2014.12.30. 12:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.12.30. 12:42
Összesen 17 fotó

Műlap története

14.12.30. 12:42
1 új fotót töltöttem a "Kútfigura" műlaphoz
14.12.30. 12:41
1 új fotót töltöttem a "Kútfigura" műlaphoz
14.12.30. 12:41
1 új fotót töltöttem a "Kútfigura" műlaphoz
14.12.30. 12:40
1 új fotót töltöttem a "Kútfigura" műlaphoz
13.05.27. 18:50
A "Kútfigura" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.05.26. 23:58
Göröntsér Vera publikálta "Kútfigura" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.